Elhagyhatatlan küszöb

Küszöbre kényszerítesz
mint rég,
újra gondolatba került a világ
személyemre szabva
mint kinőtt ruha,
mi nem áll jól már.

Varrathatok újat
sors cérna, meleg szív,
harmattal jövő könnyekből
ébredő álomszint.

Mégsem kell az új mellény,
hisz szívemre úgy sem hat
messze kéne menni,
hogy szememből szépet
ne láthass.

Szaladok rohanok, hogy messze legyek
elrakom gyorsan amit szeretek
Idáig jutottam, néma küszöb,
egy ami fontos, te vagy
nem vihetem
itt hagyni pedig, se erőm hitem,
hisz szívem lelkem, érted
csak ennyi, elhagyhatatlan küszöb.