Dilemma

Dilemma..

 

Tétován álltam a kapuban, tudtam ,hogy nem léphetem át

még kicsi vagyok. Odakint az élet pedig csak a nagyoknak

a felnőtteknek való. Rám támadna a világ, egy védtelenre

egy félszeg tétova lépést ha tennék, már nagyobb lennék

és talán lenne mit mesélnem a többieknek. Kezem elindult

de a kilincset nem volt erőm megnyomni, reszketés futott

végig a lábamon, körbe néztem. Senki. Megtehetném.

-Nézd!

Szemem egy piros kocsira tapadt, csikorogva

félelmet nem ismerve kanyarodott a kis utcába.

Mikor a kaput elhagyta, még dudált is,

nekem dudált

nekem.

Talán bátorságot akart adni, hívott,

lépjem át a kaput. Még éreztem a gumi szagát, és csengett

a fülem , ki kéne mennem.

De nem merek.

Nem lehet.

Elfutott a gondolat, vele rohanok én is, lecsukott szememmel

láttam a végtelent.

Látom.

Kezem a kilincsen, nyikorogva tárta a világot

szemem érezte a teret, lélegeztem. Oly régen éreztem a világ

az élet szagát. Port küldött szemembe a szél, de nem bántam

szabadon fogadtam, ízleltem. Rohanni kezdtem, be az első boltba.

Egy virág boltba, úgy fogadtak mintha minden nap oda járnék.

Hisz minden nap oda járok. Szobám ablakából oda vágytam

minden áldott nap. A rózsák közé. Kértem is egy csokor rózsát,

vöröset és sárgát, beléjük túrtam az arcom. Finom zöld illattal

rózsa varázzsal, el nem akartam szabadulni. De fizetnem kellett.

Pénzem volt bőven, adtam bórravalót is, végül is, ismernek

ide járok minden nap.

Kiléptem az üzletből.

Megszakadt a kép

egy kéz szorítása a vállamon. A nevemet mondta egy hang.

Zárunk, ne haragudj, be kell menned. Be kell zárnom a kaput.

Fájva lélegeztem fel. Még mindig ott álltam a kapunál

kezem a kapu oszlopán. Nem tettem meg azt a lépést.

Nem értem el az üzletig, mert nem lehet, testem már nem mozog,

csak a gondolataim futnak még végig a járdákon, az utcán

üzletek között.

Elhalt a világ nekem.

Az ápoló besegített

a kerekes székbe,

Úgy..most bemegyünk és bevesszük a finom gyógyszert.

Fáj hogy így kell tennem nap-nap után. De csak magamban vitathatom meg

ez a világ már nem ért meg. Ezért is vagyok elzárva. Mert haragszom a világra.

 

Végig a folyosó fehér  falán, a liftig, hatodik emelet  a fehér szobám zárkájához.

Elfáradtam,

 untat az ápoló dumája, nem érdekel,  a tegnapi foci meccsről

és valami bunda tizenegyesről  beszél, 15 éve nem rúgtam labdába, és fel sem

tudom fogni miért kéne berúgnom oda ahol egy másik ember középre állt

egy bejárat alakú  faketrecbe.

Nem érdekel.

Csak figyelem a csíkokat a falon, ismerem mind, megszámoltam már,

talán pár ezerszer. A szomszéd szoba. Itt vagyok megérkeztem.

Hova toljam.

 Kérdezi az ápoló, kezemmel az ablakhoz mutatok.

Ahogy gondolod, ez a válasza, na szép napot, ezzel kiment.

Furcsa így fentről a világ, ablakomat kinyitottam.  Leszerelték a rácsokat.

Míg nem voltam itt, felújítás, de most a rácsok nélkül szabadabbnak érzem magam,

A virág bolt, a rózsák, emlékszem, sok rózsám volt, a volt kertemben, a volt időmben.

Ami már nincs, felállok, kinézek, a kapum.

  A világ kijárata.

Ki kell mennem,

most, a piros autó a sárga rózsák, el kell szaladnom odáig, csak addig

és jövök vissza.

Pár perc az egész. 

Nem veszik észre, itt megyek az ablakon keresztül

majd a szárnyaim megvédnek.

Indulok.

Tétován remegve,  felálltam a székemre, onnan az ablakba.

A párkány, a szabadság párkánya, pokol vagy mennyország, míg nem tudom

valaki majd nyújtja a kezét,  aki-akinek érek majd annyit.

Elléptem,  még hallottam a szobám ajtaját nyílni, sosem volt látogatom

majd sietek vissza.

Megvár, Tudom..

A szél belekapott a csíkos pizsamámba,  a hajam szinte szétszórta,

egyre közelebb az a kapu a bolt a sárga vörös rózsákkal, ott vagyok mindjárt

szinte érzem az illatukat. Valami elkapott, a kezemnél, megrántott

fehérséget láttam, szárnyak csaptak a szememben, elszakadt a testem

mintha lehúztak volna a saját testemről, egyszerre láttam magam zuhanni

és állva lebegve a  térben. Tompa puffanás, kiáltani akartam.

De nem jött ki hang a számon, eltakartam a szemem, 

nem ez nem lehet

nem én vagyok ott lent,

én a kapuhoz akartam szállni.

Most sem érti a világ, ég a szívem, egy pillanatra megrebbent a levegő,

agyam tisztán kattogott.

Pár szó mit mondogattam magamban.

Szabad vagyok, már szabadon szállok..

Kezem megrántotta egy láthatatlan erő. Elvesztem a semmiben.

Lelkem a zárkából a szabadba vágyott. Szabadon vágyott.. Rózsa illatot érzek

sárgát, és vöröset..

 Szemem lecsukódott, az utolsó kép,, sárga és vörös….

megszakadt sárga vörös pillanatkép.