Csak egy gyenge kis hétfő. kedden..

pepo•  2010. november 2. 17:59

Néha fel tudnék robbanni, például attól ha ezzel jönnek,
mentegetőzés, takarózás címen, pici gyerek.
Pici lány, hmm. nagyobb darab mint én, meg meghalt a dédike, dédike! becézgeti az elhunyt drága dédikéjét,
jó de kit? akit már öt alkalommal temettek el.?

Jó hogy van egy nyugdíjas otthonuk, ahonnan lehet temetkezni, az meg a másik munka időben azt mondja
nekem van még más dolgom is, beszarok. mi?
Locsolni kell a szőlőben, olyan szar bort komolyan csak a műanyag kannából lehet inni, max szalma vagy tabletta alapanyagból.

Ja bocsánat, olvasom, nem is mondtam, a munkahelyemről beszélek, egy nem aktív kollégám van
aki már három éve 125 kiló, de csak papíron, mert négyszer akkora mint én, lusta egy franc.
Jelmondatai, amennyivel később érkezem, annyival hamarább megyek haza. Lesi a nagykaput mint az agár, aki szalad a nyúlbőr után.
Hm.. ma igazán felidegesített, ezzel a mondatával, hazamegyek felteszem az ebédet, aztán majd hazaszaladok szaggatok bele nokedlit. Meg is kajálok, hmm. az anyádat azt. bocsánat.

Na ez egy gyenge frankó kis nap volt, ittam két kávét. elszívtam három cigit, ennyire volt is időm. meg az illemhely a szabadban, kisebb dolgokra.

Hogy az a k...na.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

siskaeniko2010. november 3. 16:58

O-Ó :)

pepo2010. november 3. 16:57

:) ma én is csak lógtam.. :)

siskaeniko2010. november 3. 08:24

Nem gyenge :)

narnia2010. november 2. 19:49

auúúú

pepo2010. november 2. 19:45

minden napom ilyen szép..:)

ami szar az szar, ne fényezzünk semmit.. :)

Törölt tag2010. november 2. 19:27

Törölt hozzászólás.

skary2010. november 2. 19:01

az élet széééép! ;)

pepo2010. november 2. 18:39

olyan hülyének tetteti magát
hogy már elhiszem...:)

sevokati2010. november 2. 18:25

aki nem dolgozik, nem hibázik; aki nem hibázik, na abból lesz a vezető :-D ez csak eszembe jutott :-DD

sk.

pepo2010. november 2. 18:15

:)

Törölt tag2010. november 2. 18:14

Törölt hozzászólás.