Az Isten egere

pepo•  2012. november 22. 19:27

Nagyapám jó ember volt, bár elverte párszor az ülepem a maga csinálta ostorával.
Emlékszem rá, jó pár csomó ékeskedett a faragott ostornyél végén azon az átkozott
vékonyra vágott bőrcsíkon. Velem faragta azt az ostornyelet.

-Ne úgy tartsd azt a kést, még leszid nagyanyád ha levágod az egyik ujjad.

Megmutatta hogy csináljam, ügyesen végigvágta a fűzfa kérgét, puhán óvatosan,
mégis olyan erővel mintha érezné mennyire kell, aztán lehúzta a kéregcsíkot,
én meg csak ámultam milyen szépet tudott az ő keze.
Azóta sem tudtam leutánozni faragásait, sem ezt az egyszerű kéreglehúzást.
Másnap elkapott persze ezzel az ostorral, a kert végében, legfiatalabb néném
éppen azt mutatgatta, hogy is kell jó felnőttesen elszívni egy szál cigit.
Fecskét szívtunk, persze a szél fújdogált, hátunk mögött pedig a száraz nád olyan
szépen zörgött a lágy szélben, pórék százával. 
Tető és az épület oldala nád, itt-ott megvastagítva kukorica szárral,
nagyapám éppen akkor ugrott elő mikor néném, azt ecsetelte, hogy fogja majd
ezt a bűnt előadni a helyi plébánosnak, aki majd kb kétszáz keresztet fog vetni,
mert ő lepaktált az ördöggel.

-Hogy az Isten egere marjon meg benneteket, felgyújtjátok a hodályt….

Hát igen, ez volt a kedvenc szidalmazása, az Isten egere, aki még meg is marja a másikat
főleg ha még kérik is, de, pontosan.
Hát az ostor az jól működött, frankó kis gümők nőttek a fenekemre, meg a hátamon végig,
néném is elkapott egy sorozatot. Jól állt neki, vasárnap a templomban a gyóntató fülke előtt
azon nevetgéltünk mit is mondjunk. Tíz miatyánk tíz üdvözlégy volt az ára…
Hát kedves barátaim, mekkora egy nagy bűn is volt ez régen, ezt csak azért írtam le…
Mert ma reggel kinézve az ablakon, egy öreg, aki a lovait hajtotta, pont ilyen faragott nyelű ostorral
csapkodta két nem éppen túltáplált lovát…)

 

       

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Molnar-Jolan2012. november 23. 19:37

Ízes kis történet!

zotya682012. november 23. 18:32

:)

pepo2012. november 23. 17:47

köszönöm szépen...

pappjani2012. november 23. 08:15

A mindenit! Csattanósan nevelő, ajtatos üdvén jobbítón megváltó sorok! - GRATULÁLOK! - ATYA...***... Azt el se merted képzelni, hogy itt terem a plábános, ( a vas ember ) miii? Szia!

BakosErika2012. november 23. 06:19

Ez nagyon jó lett! :)

pepo2012. november 23. 06:16

köcönöm szépen,,,nekem sajna olyan nincs..:)

mezeimarianna2012. november 23. 06:07

m

mezeimarianna2012. november 23. 06:07

hm...mindig is mondta írói vénád van...továbbra is állítom:))

skary2012. november 23. 04:44

cincin :)

Ernest2012. november 23. 03:21

Jól leírtad, jót :)
Őrni

szederfalu2012. november 22. 21:59

ez most valami védőbeszéd akart lenni,pepo?...:))

Törölt tag2012. november 22. 21:20

Törölt hozzászólás.

pepo2012. november 22. 20:47

de enni jobban szeretek ám..:)

szederfalu2012. november 22. 20:44

egy némely mai kölöknek sem ártan a nagyapi ostora;)
bár ugy látom nem volt hasznos,mert még dohányzol:)

pepo2012. november 22. 20:43

augusztus:)

pepo2012. november 22. 20:43

Sarolta,,:)

augusztus2012. november 22. 20:39

:)))
ugy kell neked
ne bagózz a hodály mellett :))
ölellek

dvihallyne452012. november 22. 20:38

Nagyon tetszett ez a visszaemlékezés!Gratulálok!!Sarolta

pepo2012. november 22. 20:26

Sea,,örülök neki..:)

Törölt tag2012. november 22. 20:15

Törölt hozzászólás.

pepo2012. november 22. 20:06

nagyanyám olvasója a sötétben világított, morzsolgatta, arra aludtam el mindig,,,

pera csakis,,:))

Biborka is korán kezdte:)))

Emi,,:)

Mamamaci402012. november 22. 19:59

jó írás nagyon! csattogós lepke...emlékszem rá...

19702012. november 22. 19:59

Mi egy téglagyár mellett laktunk, és ott a száradó téglák állványai közé bújtunk elszívni életünk első ''munkás-féléjét'', amit a Nagyapánktól loptunk ki. Hat éves voltam és kíváncsi:-) Most sem értem, Anyukám hogy járt arra, de észrevette, hogy füstöl a ''szín''...Nem volt ostor, de elég volt Anyukám hangja, ahogy kiabált utánuk, mikor megláttuk és elszaladtunk. Hogy otthon mi volt, már nem emlékszem, most is csak az ijedelemre és a futásra:-)

Pera762012. november 22. 19:53

Á, anyu hagyta nálunk a cigijét, azt felfedezték, s míg melóztam, pöfögtették. Persze orrocskám megérezte a bűzt, aztán lett csihi-puhi tanító néni belőlem. :)) Ezen minden kölök keresztülmegy...
De remélem, okosak lesznek, s inkább gumira költik a cigi árát. :))

baramara2012. november 22. 19:52

Az én nagypapám a borotváját még szíjjal fente... :))
Engem olvasóval fenyített, az egy bot volt. Ahány bütyök, annyit kaptunk a fenekünkre..:)) (de ez csak fenyegetés volt)

pepo2012. november 22. 19:48

nekem volt csattogós lepkém az a tologatós,,:)

pepo2012. november 22. 19:47

Pera,,csak nem

Black2012. november 22. 19:45

de azok az idők mégis milyen szépek voltak semmi számítógép telefon mégis boldogok voltunk

Pera762012. november 22. 19:43

Eszembe jutott, hogy óvodás fiaim hogy cigiztek... Remélem, sosem szoknak rá...

pepo2012. november 22. 19:39

akkor téged is elvert? az jó,,de jó is volt..:)
nagyapám maga vágta a dohányt, amit ő kapált és tört le,,
na az nem volt semmi,,brrr..

Black2012. november 22. 19:37

nagyon jó az a véleményem pepo hogy sokan vissza sírjuk az időket mikor még nagyapánk rajtunk használta az ostorát..
bár az enyémnek szíja volt és munkást szívott szipkával szép estét üdv black