Az el nem feledett

Túlnyúlnak a hónapok
rajtam,
az évek pedig mégis
mint rövid takaró alatt
fázik testem, zsugorítja
sors, tettek.
Párnám pedig kőhalom
apróra zúzott
saját terhem.
Rám zúdított köveitek
kezetektől elszakadt átkok,
ágyam becstelen gúny
ki nem egyenlített számlák,
falakon vidáman táncolnak
melegségért gyújtott
csorgó gyertya testek.
Túl nyúlnak a hónapok
rajtam
reggelre megöl saját álmom
lassú méreg,
-nem vagyok érzem
elfeledve...