Álomsík VIII.

Csendben pihentek a parti sziklán, lábuk összeért, a fiú Lerane arcát nézte. finom mozdulattal simogatta arca éles éleit, szép látvány nyújtott, a lány aludt, de mosolya elárulta, álma szép és mégis éber érző volt. Talán érezte hogy ott van, érezte hogy figyeli, és nem érdekelte mezítelen teste sem, csak érezni akarta, vágyni, és vele lenni. Semmi másra nem vágyott. Szemei nem tudtak betelni a szépségével, Amor közelebb hajolt és egy finom csókot nyomott a lány ajkára, finoman lágyan, érezte hogy így szereti, érzéssel.
Egy gondolat mi nem szalad el, megmarad, csak még fél, és a világ torkát köszörülné, de nem-nem érdekli, most ebben a pillanatban nem. Vannak pillanatok amiket elrontani nem szabad, mert ettől szép, mert vigyázol rá. Hallani az erdő ritmusát, a fény erejét, és a nyugvást. A megnyugvást. Távoli ugatás törte meg a csendet, furcsa volt a zaj, ebben a meghitt világban, szinte rombolta a szépséget, omladozni kezdtek a falak, Amor lassan tért csak magához, keze még mindig a lány arcának szép vonalait simogatta, de most keze megáll, szívverése egy pillanatra mintha megállt volna. Megfagyott a kép, amit felépített magában. De még nem tudta mire vélni a zajt.
Nem akarta elhinni, pedig a tudata tudta, rájuk találtak.
•    Ébredj Lerane. ! ébredj. valami baj van
Lerane kinyitotta a szemét, keze megszorította  a fiú kezét, és érezte amit a fiú érzett.
•    Öltözzünk, gyorsan.
•    Hogy találtak ránk ilyen gyorsan. Amor.
•    Nem tudom, de mintha a te kutyád ugatna.
Tényleg, Lerane mozdulatlan maradt, egy pillanatra, és tényleg, ugatását száz közül is felismerte volna.
•    Szaladjunk gyorsan a barlangba, szedjük össze amink van, semmim sincs még egy késem sem.
•    Majd én megyek Lerane, te maradj itt, sietek.
•    Nem veled megyek, a lábad nem bírná.
•    Ne vitázzunk Amor, minden perc drága, siessünk.
Rohantak ahogy a lábuk bírta, szembe a veszéllyel, elérték a barlang bejáratát, megtorpantak. csend volt, gyanús csend. Egymásra néztek, Lerane elengedte a fiú kezét és berohant a barlangba, a fiú kiáltott, neee! De már késő volt. Akkor pillantott a földre és látta a sok lábnyomot, a barlang bejárata felé. Bent vannak, mondta kétségbeesve.
Sikolyt hallott, félelme faggyá dermesztette, lépet egyet de már mind hiába, mozdultak a bokrok, szeme sarkából látni vélte ahogy fegyveresek ugranak elő. Még egy lépés, lassítva élte a másodperceket, egy ütést érzett a fején, és összeesett.
Eszméleténél volt, látta ahogy Leran-t kivonszolták és mellé lökték, a lány teste véres volt, szép ajka sarkából vér szivárgott, gyönyörű szeme csukva volt, Amor szeme könnybe szökött, patakok indultak el, elvesztette eszméletét. Még utolsó képe, ahogy Berg egy csatlósa fejbe rúgta, szeme nyitva maradt, és összetalálkozott Lerane szemével.

Megszakadt a kép, fájó moraj maradt a mának…..
Síkba szökkent kép a valóságnak..
Álmok, köntösét felvenném
kihunyt csillagok fényét élvezném,
és mikor megszakad a csillag utolsó fénye
újat gyújtok én, legyen fénye örök létem.

Gyere kérlek, látod az a szobrot, szeretem. mellette az a kis lámpa, pont olyan mit egy…
•    Mint egy csillag? az Amor az , ugye te is annak véled, mint egy üveg csillag, olyan kis tenyérnyi üvegszerű, törékeny és szép.
•    Igen, de honnan tudtad mire gondolok, még senkinek sem mondtam ezt.
•    Nem tudom, talán ráéreztem.
•    Ma korán sötétedik, és valami évforduló is van, van itt egy kis kápolna, megnézzük, aztán ehetnénk valamit.
•    Mehetünk..
Keze elindult Lerane keze felé, megremegett mikor hozzá ért, de a lány megszorította, és nem ellenkezet, csak ennyit mondott.
•    Olyan kis lüke vagy.
•    Bocsánat, csak önkéntelenül úgy éreztem,
•    Semmi baj, erre gondoltam én is,
•    Itt a kápolna, gyere ilyenkor nem lesz bent senki, ismered?
•    Nem de hallottam róla, érdekes itt volt a szomszédban de még soha nem jutott eszembe megnézni. Azt hiszem két szerelmes balladája, valami régi történet azt hiszem igaz történet.
•    Persze hogy igaz, hatszáz éves, szentkén tisztelik őket, és meg fogsz lepődni.
•    Tudod én csak itt születtem de nem itt nőttem fel, nem kell mindjárt tudatlannak gondolnod, inkább mesélj ha ennyire tudod.
•    Rendben szép hölgyem, nézd a falakat, egy-egy pillanat az életükből.
•    Ez itt az idézés, mikor állítólag megtámadta a lányt egy farkas, és nézd a nevét, olvasd el. A puszta tekintetével menekült meg a lány.
Ez ált a képen, a lány neve  : devitio Lerane,
•    Lerane, istenem, emlékszem, még szegény nagyanyám mesélt róla. Szerelmesek voltak. igaz szerelem, tiltott szerelem, sírt a nagyanyám is mikor mesélte, de nem tudom már nem emlékszem, valami olyasmit mondott hogy minden életben megismétlődik, senki nem hitt neki, bolondnak tartották. De én szerettem és elhittem a meséit.
•    Ez a kép, mond mi a címe, ki festette ezeket a képeket, ez a hely nagyon régi, és mintha nem tudna öregedni.
•    Igen, régi és varázslatos hely ez, most a szerelmesek kápolnája ez, de régen tudod mi volt a neve, álomsík terem, valami ilyesmi heveny fordításban,  somnium campestria.. Valami hasonló. Álom sík vidék, már senki sem tudja.
•    Ez a kép..hmm Amere, Amor. a nevem.
•    Tudod ezeket a képeket egy ősöm festette, neve szintén Amor volt. Hát nem érdekes. Talán a nagyanyád tudott valamit.
•    Ne viccelődj ezzel, érzem az idő súlyát, mintha az ereimben valahogy más lennék most. szinte érzem a képek erejét.
•    Tudom én is érzem, sokat vagyok itt, olyan szép érzéseket indít bennem.
•    Igen? és hány lányt hoztál már ide?
•    Még egyet sem, ha erre gondolsz, nem éreztem hogy ide kellett volna jönnöm, de most valahogy. Ne haragudj.
•    Nem kell bocsánatot kérned, köszönöm hogy itt lehettek, és ez a kép, jaj  tűz , lángok. Erről álmodtam már.
•    Ennek a címe Fatum, A végzet.. meghaltak, szerelmük áldozatot követelt, ami abban a korban máglya halált jelentett, aztán a családjuk megbékélt, talán az idő tette, vagy csak a fájdalmuk, elvesztésük. Akkor épült ez a hely, és akkor készültek a festmények, itt a képen a monda szerint a festékbe belekeverték a vérüket, Amor-ét és Lerane vérét, valami kendővel törölték az arcukat, és a festő már akkor elkezdte a történetüket, ez volt az első kép, a lángok színe, látod. érezned kell, vérükből készült festék. és nem repedezett meg. Vizsgálták is az anyagukat, úgy hitték örök a szerelmük. és az élet nem fog rajta.
Lerane rátette kezét a festményre. és abban a pillanatban szeme tűzben kezdett égni, könnyei mintha világítottak volna, csend lett hirtelen, a fiú is odalépet, és mint annyiszor már, rátette kezét a lángokra, furcsa érzés kerítette hatalmába, keze megfogta Lerane kezét, és a kápolna mintha sírni kezdett volna, gyertyák lángjai lobbantak, századok kezdtek el sírni. Egymásra néztek, könnyeik közt meglátták egymás szemében azt, amit csak egyszer láthat az ember. Érezték azt amit csak egyszer érezhetsz egy életben…..
Lelkük ért össze elsőnek, ajkuk törte szét a csendet, és bár nem látták de a képen a lángok, mintha felizzottak volna, és az álom újra síkot vert, itt köztünk. észre sem vesszük. Csak néha-néha érezzük..

Majd folytatom..