Álomsík IX.

Álomsík IX.

Lerane és Amor egy koszos pincében feküdtek, olyan kamraszerű ablaktalan helység.
Inkább pince, egy tehetős ház alaksorában.
Lerane kezdett eszmélni, ahogy kinyitotta a szemét, vér és homok izét érezte a szájában. Egyik szemén érezte mintha zsibbadna, és csak résnyire tudta kinyitni,
az érzés, ami hírtelen rátört, az emléke foszlánya volt, egy belső fájdalom, félelem, Amor, hol lehet. Félek mondta, vagyis gondolta magában, szalma dohos vizes szagát érezte, a padlón majdnem arccal a földön, lassan mozdulni akart, de levegőt is alig kapott, nyögései vízhangzottak, kezeit nem tudta mozdítani, se a lábát.
Tudatosult benne hogy megkötözték. Próbált a sötétben szétnézni, fejét felemelte
és egy homályos kupacot vett észre, arra fordult,próbált közelebb gurulni.
Szeme lassan megszokta a kevésnyi fényt, kirajzolódtak a börtöne körvonalai, az ajtószerű fa tákolmány, és egy ágy féle, semmi több.
Ahogy odafordult felismerte Amor ruháit, és meglátta alvadt vértől sötétlő haját, furcsán csillogott a fényben, arca fénytelen , élettelen volt meglökte a térdeivel, de nem válaszolt. Érezte, már nagyobb baj nem lehet.
Szülei szavai jutottak az eszébe.
Szeretlek Lerane, ezeket mondta apja, és anyja, annyiszor, és tudta érezte hogy így van. Most érezte, hogy akkor nem kellett volna kiszökni a kunyhóhoz, de Amor akkor annyira kérte, de nem tudott ellentmondani neki, mert ő is akarta.
Elhessegette a gondolatát, mert fájdalma most nagyobb volt, érezte hogy zsibbadnak a végtagjai, vágtak a kötelek, és érezte, a fájdalom a csontig hatol.
Mi lesz most, mire képesek, kétségtelen, titkos álmai amiket már látott annyiszor, fájdalom, sikoly, vér, és kínok. Egy nagy tűz mit közelről látott álmában, menekült volna, de nem tudott valamiért. Egy utolsó csók, és a vége egy ébredés, mi fájdalmas ébredés volt. Volt még egy álombéli kép, képzelet. Festett jelenetek. olyanok mint a templomban, kálvária szerűek, képről képre, látta saját magát a festményeken.
Hát pedig szent nem leszek, ez járt akkor is a gondolataiban.
Lecsukta szemét elfáradt. Hangja rekedt volt és remegő, de kimondta.
•    Amor szerelmem. Amor!!
       Válasz nem érkezett, adj erőt kérlek, Istenem. Meddig kell még fájjon, a lány nem bírta a fájdalmat tovább, könnyek kezdtek csorogni szeméből, arca eltorzult, orra elkezdett vérezni. Ekkor egy halk hang törte meg a csendet.
•    Larene..itt vagy, te vagy az
•    Itt vagyok. élsz Amor….élsz!!
Mintha elvágták volna a fájdalmát, odagurult a fiúhoz és a szemét kereste. látni akarta a szemeit, de nem láthatta, annyira összeverték, hogy nem tudta kinyitni a szemeit, csak vérző sebek sokasága, szalma és por mocsok keveréke, szép arca megfakult és vak volt így, de a lánynak ez is többet ért. abban a pillanatban.
Odagurult hozzá, hozzáért, sírt, bár minden mozdulat fájdalom, de ahogy együtt éreztek, érezték egymást, most is ugyanúgy éreztek.
•    Mi lesz most velünk Amor, mi lesz?
•    Nem tudom…..ezek után, csak …gondolj arra ami a legrosszabb történhet.
Köhögött, és köpött egyet, szemeit erőltetve kinyitotta, résnyire, látta a lány véres arcát.
Szemét, amit annyira szeretett, sóhajtott egyet.
•    Istenem. Miért kell így lennie. Miért ez a sorsunk..
•    Ne..kérlek ne. talán még van segítség.
•    Nem veszhetünk el így, nem-nem!
Ekkor nyílt egy ajtó valahol távol, léptek zaja, többen jöttek, zajtalanul, de érezték
talán itt a vég, egyszerre érezték, nincs menekvésük. Ennyi ér az életük. Ennyit.
Már semmit,. csak tárgyak lettek, mások kezében, aki-akik megtehetnek mindent.
Hirtelen csend, kinyílt az ajtó, valaki egy égő fáklyával belépett. Rájuk nézett.
Berg az aljas ez volt a csúfneve, az idősebb, az apja annak a fiúnak aki nekiesett Leran-nak és akit Amor megölt.
•    Hát itt az ifjú gyilkos pár, megöltétek a fiamat és féltestvérét, meghaltok, úgy ahogy kell, elégtek a máglyán, reggel a téren, a falú szeme láttára, ne várjatok se kegyelmet se segítséget, nincs már senkitek.
•    Mit tettek apámmal, kiáltott Amor.
Egy kétségbeesett próbálkozással próbálta dühében támadni Berget az aljast, de a válasz nem maradt el, egy rúgással fojtotta belé a szót.
•    Hallgass gyilkos kutya, nem kérdezett senki.
Lerane hírtelen odagurult és más híján beleharapott az öreg lábába, de egy ökölcsapással a lány elernyedve elájult.
•    Reggel majd örömöm telik a látványban. mikor megsültök a máglyán.
Köpött egyet, megvető pillantással kimentek. Zárjátok be őket, ételre italra ne legyen gondotok, reggel úgy is meghalnak.

………………..
A kápolnában kialudtak a fények, de ők, csak ölelték egymást, szótlanul, valamiért szemük könnyekben csillogott, észre sem vették hogy sötét lett, elharapta az időt és a teret érzéseik, érzésük egybe forrt. Menjünk, szólt a lány.
•    Azt hiszem vacsorázni hívtál, vagy tévedek?
•    Nem , és tényleg menjünk, de mit szólnál hozzá ha nálam ennénk valamit, ne félj a kutyát lepasszoltam, így nem kell félned, nem esz meg.
•    Ha-ha, de úgy emlékszem te akartál megenni, mert a kutyád bepisilt, valamiért.
•    Lehet én vagyok a veszélyes nem a kutyád, nem félsz? grrrr
Larene vicce felé csapott, megfogta a kezét és húzni kezdte kifelé. A fiú érzett valami furcsa elmondhatatlan érzést, de nem ellenkezett, tetszett neki a lány, és a csókja ízét még érezte, nyomott hagyott benne, nem is kicsit, Mert érezte, annyira, hogy két mondat között újra felidézte mit is érezhet, valahogy mást, másmilyen volt.
•    Akkor merre is laksz?
•    Nem eszünk, nem vagy éhes?
•    Nem-nem vagyok, amúgy se volt kedvem, beszélgessünk inkább.
•    Itt lakom nem messze a sarkon túl. szabad lesz hölgyem.
Egy kecses mozdulattal nyújtotta a karját lánynak karoljon bele, és mehetnek is.
Lerane egy mosollyal elfogadta, belekarolt, s nevetve elindultak, a kápolna falain a festmények tovább vöröslöttek és lángoltak. Egy szerzetes féle tért be a kápolnába
ahogy meglátta a képeket ahogy izzottak, keresztet vetett, latinul imát mormolt, letérdel az első kép elé, befejezte az imát és ezt mondta hangosan.
•    exsisto extremus……a múlt él….
Sötét volt az utca, lépteikkel zajt csaptak, kietlen volt minden, sejtelmes, máskor még nyüzsgés és élő volt a város, szinte méhkasra hasonlított, de most furcsa de egy lélek sincs sehol.
•    Mi történ hogy ilyen néptelenek az utcák.
•    Nem tudom, de mindjárt haza érünk, csak egyre kérlek, ne nézz szét, kicsit lomos vagyok, nem takarítottam a héten, és ha belegondolok, ebben a hónapban sem, de nem én vagyok olyan rendetlen, hanem a kutya.
•    Jó majd nem nézek szét, sőt majd lekapcsolod a villanyt és nem is látok ajd semmit.
Nevettek, beléptek a házba ahol Amor lakott, a sötétben lépkedtek felfelé a lépcsőn.
•    Ne kapcsold fel a villanyt, még meglátok valamit.
•    Felkapcsolnám, ha jó volna, tegnap zárlatos lett valami, ki volt írva reggel.
•    ÓÓ így nem kell szétnéznem, de nálad csak működik, vagy gyertyázunk.
•    Mikor eljöttem még jó volt.
Újra nevettek, Amor a zsebében kotorászott a kulcsáért, a lány ebből gondolta megérkeztek, elengedte a karját, és egy picit lemaradt, a fiú észrevette a mozdulatát, mosolygott, megállt egy ajtónál a lépcsővel szemben, zörgött és kinyitotta a lány előtt, benyúlt és az előszobában fény gyulladt.
Belépett a lány, az ajtót becsukta a fiú, és rá is zárta.
•    Ú rab vagyok,
Nevetve mondta a lány. meglepetésére rend volt, belépett a szobába, szemrevételezés után, lerúgta a cipőjét s a kabátját is levetette, a fiú elvette, és már ő is levetette a kabátját.
•    Érezd magad otthon, kérsz egy papucsot, inni mit hozzak..mit innál?
•    Amit te iszol, azt iszom én is. az ágyra ülhetek?
•    Amúgy átvertél, semmi kosz sehol, rend van, látnád mi van nálam, már szégyellem is magam.
•    Ásványvíz vagy vörös bor, más nincs, beviszek mindent.
Lerane leült, és szétnézet, takaros kényelmes kis szoba. egy könyv az asztalon, felvette
kézzel írt, belelapozott, versek, vajon ki írta őket, ekkor lépett be Amor.
•    Az magán szféra, nem illő belenézni.
•    Miért? titkod van?
•    Nem nincs, de még most ismerkedünk nem?
•    De igaz, bocsáss meg.
Az első oldalon ez állt.
"A füst oly halovány, életünk füst, lassan elszáll de tűz volt, mint égető parázs,táplálni szíved fogja..érezd milyen e forró varázs.”
•    Ezt te írtad?
•    Igen de most tedd le kérlek, nem szeretném ha elolvasnád.
•    Jó értem, akkor kérek egy kis bort ha szabad.
•    Azt szabad, én is iszom. le ne maradjak.
•    Koccintunk?
A fiú kitöltötte a bort, a lány elvette a poharát nekiütötte a fiú poharának.
•    Igyunk Lerane és Amor-ra, a legendára, az igaz szerelemre. ránk. és a szép életre,
•    Úgy legyen, mondta a fiú.
A lány lehúzta a bort. letette a poharat, a fiú is, a lány felállt, odalépett a fiúhoz, belenézed a szemébe és megcsókolta.
Nem kellenek szavak, ha a lelkek összeérnek,
nem kellenek szavak, ha a tested már helyetted érez
nem kell több ha ár létezik a valóság, lélek fonta szépséged
megfogó álomsík már.
Lerane átölelte a fiú nyakát, Amor ráfonódott a lány derekára, keze becsúszott a blúza alá, a fiú elkezdett remegni, valami olyan átéléssel érezte a lányt, szinte rázta a hideg.
Mintha villám csapás érte volna.
•    Ne remegj kérlek, ne félj
•    Nem félek csak olyan szép és finom érzés,
•    SSSSS
Nyugtatta a lány, és újra csókolta, izgatónak érezte a fiút, érezte hogy más, hagyta hogy a fiú csókoljon most, érezte pont olyan amilyennek szerette volna, pont úgy csókol, se jobban se rosszabbul, pont ahogy akarta ..
Lassan hátra dőlt, Amor egyfolytában csókolta, nem akart elszakadni az ajkától, elkalandozott a nyakára a fülére, de újra és újra visszatért az ajkához.
Kutató kezeik rátaláltak a még maradék ruhadarabjaikra, elkezdték lefejteni így csók közben, míg teljesen csupaszon, szégyenérzet nélkül nézték egymást.
Lerane mosolygott, Amor szemében nézte a mámor tűzét.
Amor pedig a lányt nézte, közben újra csókolta megharapta puha ajkát, szemét picit kinyitotta látta érezte a lány finom mosolyát, megleste arcát, csukott szemét,.
Akarlak szólt a fiú. A lány felült, Amor is fel állt, gyors léptekkel lekapcsolta a villanyt, az asztalon meggyújtott egy gyertyát. A lány elé térdelt, átölelték egymást, csókjaik újra és újra éledtek, kezeik egymás titkait keresték.  Lány megemelte lábait, kínálta Amor férfiasságának a védtelen gyönyörét, Amor érezte ezt, lassan és finoman hatolt a lány gyönyörébe, ölelte a lányt, a lány kezével húzta a fiút, egyre gyorsabban, és meg megállva, érezték egymást, lelkükig, míg el nem értek a csúcsig, ahol már csak a megnyugvás ölelése várta őket. Csókjuk szüntelen volt, újra és újra ajkaik összeértek.
Átölelve várták már a hajnalt, szótlanul, finoman simogatták egymást, még nem tudták, és csak titkolva, de szemeik sarkában egy-egy könnycsepp hirdette. Az álmok néha a valóságból merítenek, és néha a valóság merít az álmokból, kilép ás éled.

Majd folytatom..