Alku....

ALKU..első rész.

 

Nem értettem, miért ültem itt, előttem egy levél és egy pohár, aminek a tartalma

hm, szerintem alkoholos akármi, pálinkának nézem. Kikapcsoltam, mi történt velem

furcsa de így hogy körülnéztem még azt sem tudtam hogy kerültem ide.

Végigfutott a szemem a kis sörözőben, pár asztalka, pár vendég, egy csinos felszolgáló

olyan pultos hölgyike, kiemelt cicikkel, csinos, meglepően csinos. Rajta ragadt a szemem

hm, rám pillantott, és elmosolyodott. Éppen poharakat rakosgatott.

Felkapott egy kisebbet, és valamit töltött bele, felém közeledett.

Pár lépésnyire szétnézett, olyan kér e valaki valamit tanácstalan nézéssel.

Mivel nem volt reagálás, így odaért hozzám, végigpásztáztam, fekete haját, ami igen jól állt neki, kiemelte zöld szemét, mellben kicsit erős, telt karcsú, de nem olyan nagyon, pont olyan ízlésesen.

Mozgásával csalta a szemeket, ahogy az enyémet is, látni véltem a melle formáját, és egy kicsit kiemelkedtek a bimbói, igazán kívánatos látvány volt.

Elmosolyodtam.

       -     Leülhetek hozzád? kérdezte

       -     Persze, szia ..örülök hogy megtiszteltél.

       -     Figyeltelek és meg kell mondjam, hmm ne haragudj,, de igen csinoska vagy.

       -     Bocsánat, tegezhetlek?

       -      Persze, Éva vagyok, és te?

- Szia. István vagyok. meg is ragadnám beszélgetés fonalát, és megkérdezném

hogy kerültem ide.

-       Nagyon vicces vagy, úgy három órája jöttél be, úgy emlékszem, rendeltél egy erőset.

azóta itt ültél és néztél ki a fejedből.

-       Érdekes, nem emlékszem rá, semmire, miért ültem be ide, miért.?

-       ne haragudj, vendégekkel is kell foglakoznom, majd jövök.

-       Kérlek hozz még valami erőset.

-       oké, rögtön.

Miért ült ide vajon, hisz tudom hogy nem jöttem ide, nem ismerem, se a helyet, és ahogy az ablakon kinéztem, még a várost sem. Németes, látom még a hegyeket is, valami északi ország, talán. Nem értem. Az órámra pillantottam, hm,, ez nem az én órám. Eltört üveglapján sok a karc, olcsó bőrszíj. Öreg óra. Kié lehet, leveszem megnézem. A hátlapján egy vésés, alig olvasható, kopott. Nagyon kopott.

Szerelmedtől, 1924. hm, akkor úgy 50 éves lehet. Valami kocsi állt meg a csehó előtt, olyan régi, fekete. Antik féle, nagyon jó állapotban, mintha a korához nagyon is jó állapotban lenne.

De még most is itt a kérdés. Mit keresek én itt.

Ez a levél. Felbonthatnám hisz az enyém. Elvileg. Nincs rajta címzés, felbontom.

Hanyagul, ideges vagyok. eltépem, egy sárga régi levélpapír, ahogy széthajtottam szinte rögtön a megszólítást vettem észre.

Barátomnak.1924, május. 23.

Nem értettem, a papír nem régi, nem kopott a tinta, a boríték épp, éles lehajtások, nem val régi levélre, hm, ha minden igaz 1980-at írunk. Mégis ez a hely olyan mintha vissza mentem volna az időben.

 

Barátomnak.1924, május. 23.

 

Tudom. furcsa a hely, és nem tudod hol vagy, és miért, ismerjük egymást, hidd el, érdeked hogy el hidd, még nem tudok többet mondani, egyelőre rád bízom hogy fogd fel. és értsd meg, miért és hogy kerültél ide. A pultos hölgy a mi emberünk,  figyelünk, bárhol és bármerre jársz, a kocsi kint ami ha minden igaz most állt meg, érted jött. Menj ki majd és szó nélkül ülj be, a kocsi elvisz valakihez. Többet fogsz megtudni, egyelőre ne foglalkozz a kérdésekkel. Sokkal több vár rád, ha kilépsz azon az ajtón. Figyeld az órát, mert az életed legfontosabb darabja, ami közel áll hozzád, ebben az idegen világban. Számodra idegen világra.

 

Isten veled. találkozunk majd….. V.

 

A levél zavaros pár során elgondolkodva, kinéztem az ablakon, ránéztem az órámra ami olyan közel áll hozzám, persze, közelebb nem lehet, ha csak le nem nyelem, erőltettem egy mosolyt. Ki lehet  ez a barát. V? Megittam a felesemet, a pultos hölgy hozott nekem, felálltam. elindultam az ajtó felé, közben körül néztem, pár szempár mintha tényleg követne, az a kalapos, a pultos egy mosolyával. Az ajtó, vajon mit rejt a másik oldal, vajon mi lehet odakint ami idegen számomra. Kezem a kilincsen, kiléptem, nehéz hideg levegő vágott az arcomba. Szürkület, de jól láttam a házakat, a kopott autókat, a régi bicikliket, és a régies viselet, a ruházat, ami mintha igen, 1920 évekbeli lehetett, azt hiszem ez egy film, vagy valami más lehet. Odaértem a fekete autóhoz, az ablakon koppantottam egyet, a sofőr a fejével intett rám, üljek hátra. Nehezemre esett, de beültem a szag ami megcsapott, régi idegen illat. Idegen világban vagyok, vagy valami más. folyt köv…


Becsaptam az ajtót, régi bőr ülés, régi minden, a táj a házak, mind mintha valami díszlet része lenne. Kételkedni kezdem abban, hogy egyáltalán ébren vagyok, vagy egy álom közepén tarok, ez a világ csak szüleményem egy félre sikerült álma. Bár most mintha túl élethű lenne, még égette a torkom az ital, amit az imént ittam, az álmokban nem érzünk ízeket,
vagyis nem emlékszem rá. Eddig ez nem így volt, kezem elindult a másik kezem fejét megcsípve felszisszentem, ez nem álom, érzem. Kinéztem az ablakon, nem akartam gondolkodni, várni fogom majd a magyarázatokat, csak kapok, a sofőr talán.
      
     Kérem, figyeljen rám.

A sofőr mintha nem is hallotta volna, vezetett tovább
még a szeme sem rebbent.
     
     Kérem! Szóltam erélyesebben, a tőlem meg nem szokott hangnemben, most sem történ semmi.

Talán süket ez az ember, Kezemmel megfogtam a vállát hogy megrázzam, megdöbbentem, vékony volt a válla amit a kezem megmarkolt, első érzésem az volt, protézist visel válltól lefelé. De annyira markolta a kormányt, ez nem lehet, de érzem fém van a vállában, vagy valami merevítő.
Megijedve tértem magamhoz. Megszólalt a sofőr.
   
   Meglepődött uram? Ne féljen, tudom még nem érti, de mindenre kap magyarázatot.
   
    Elmesélek magának valamit, öt éve jöttem én is ide, ott a kocsmában ébredtem, az utolsó emlékem egy kórház volt, még emlékszem a doktor szavaira, sajnálom, a karjait el kell távolítanunk. Szörnyű volt,
ide hoztak, a karjaim, már nem az én karjaim, de elég jól elvagyok velük, nézze csak.

Csuklóját odaverdeste a kormányhoz, fémeset koppantak az ütései.

     A másik is ilyen, dicsekedett vele. Orvos lévén elgondolkodtam, ilyen még nincs is. Tavaly egy konferencián egy ilyen örült ötlettel állt elő egy kollégám, de kinevették, ismertem, olyan szánalmas törekvő ember volt, kopott ápolatlan, olyan aki le sem fekszik. Valahogy nem jött a számra egyetlen szó sem, akartam pedig kérdezni, a szemem kezdett leragadni, az italban lehetett valami. Eldőltem a hátsó ülésen, még hallottam a hangját a sofőrnek.

   Na jól bírta, más rég kidőlt volna.

Rám ült a sötétség, otthon voltam, a kertben, szüleimnél, apám alakját véltem látni, etette a halait,
az apró tavacskában, amit még együtt ástunk, majd húsz éve, anyám apró mozdulatait, ahogy a kedvenc székében agyónra hajtogatott bibliáját lapozgatta
sokat veszekedtem vele. Mindig szidott is érte, vagyis dorgált, most is hallom, olvasnád te is annyit mint én, más ember lennél, tudom, de nem fontos a hit, ha békés az életérzés, megfogalmazás kérdése,
az embernek magában kell eldönteni, mit szül meg magában, kemény legyen vagy lágy, durva vagy szép lelkű. Meg is kaptam pár napja, túl jó a lelked, ezért nem haladsz a szakmádban sem feljebb, mindig mások sosem magad, tulajdonképpen nagyobb most a problémám mint hogy a múltamban kutassak. Itt ez az érdekes jelen. Mit keresek a saját álmomban, saját magamat kifaggatva?

Nem tudom mit miért teszek.........folyt