pauleve55 blogja

Indul az új nap e nyári varázslat igézete szólít, mintha
küldene, hajtana - menj! sose várj! a kaland sora edz, felráz.
Dombra vezet fel az út - tekerek, szigorú velem a bringa,
ám odaérve lefékezek, isteni szép csoda kép - ez vár.
 
Nap tüze csordul a búzamezőre, kalászai szélben ringnak,
élet tengere, reggeli hűs fanyar illata messzire száll.
Nézem a tájat, e hű haza-földet s röppen a boldog szív, ha
látja ma Földanya mint teszi dolgát, kincs amit érlel s ád.
 
Most a pedált nagy örömmel hajtom az úton, imám rebben
s hála a szívben - megköszönöm neked életemet, kegyes Isten!

      Leszakadt a kamra ajtó!
ihajja
Nekiláttam megdrótozni!
csuhajja
A fogóval szépen rendben
minden ujjam összecsíptem!
ihajja no de csuhajja
Nem adtam fel, csak sziszegtem!
ihajja
Segíts nekem, Jó Istenem!
csuhajja
Kitartásom eredménye
megvigasztalt egy-kettőre!
ihajja no de csuhajja

Délutánra kész lett művem!
Egyik ujjam sincsen gipszben!
Kamra ajtó áll, mint cövek,
hogy a ménkű csapkodja meg
azt is, aki kitalálta!
ihajja, no de csuhajja

/...és azóta is a helyén van!/

Most nem jön a rím, most hallgat a vers,
egy ideje munkám megnémít,
csak nézem, hogy elfogy az élet s nyers,
valódi halállal szembesít.

Kilencvenhárom év oly nagy teher,
s mivé lesz a test, ha a lélek
már nincs jelen, s hogyan kísértenek
két világ határán tűnt évek

szellemei, s tehetetlenül, de
még önzőn jussát követeli
a pusztuló, halódó porhüvely,
s a feladatom segíteni

vele az úton együtt haladva
várni a véget békén, hitben,
s a megrendítő, szent pillanatban
magához öleli Őt Isten.