pauleve55 blogja

Tanka-forma kísérlet egy játék kedvéért :-)




Time is Fair

Time is always fair
when brings or takes away, 
neither the best, nor the worst 
of days don't stay no longer,
than they all must to remain.

*

Megbízható Idő...

Megbízható az 
Idő, bár hoz vagy elvesz,
legjobb s legrosszabb
napjai sem maradnak
tovább, mint amíg muszáj.






/saját vers saját fordítással/

...magam teremtek valóságot 
érzésem álmom energiája
építget poklot mennyországot
takarékos biztonsági lángra
tekert szívvel hamissá váltok
látomások
én döntöm el hogy önmagamból
eleven valódi illúziót
álmodok vagy fals lesz a hangom
átlátszó hiteltelen hamis szó
amivel - hogy még jobban fájjon - 
önként a porba sárba rántom 
saját megváltó
mennyországom...

Ez valamilyen gospel-hibrid lett... a csoda tudja, honnan érkezett! :-)


Örömének

Mikor az Úr énekét dalolom,
fénylőn ragyog égboltomon napom,
szellőm gyógyerőket hordozó,
jókedvvel tölt minden pillanatom,
új érzéseimre rámosolyog
a világ köröttem, a fájdalom
könnyű örömre vált, felszáll boldog
szívem, s a föld fölött jár magason,
mikor az Úr énekét dalolom.

Mikor az Úr énekét dalolom,
áldása minden embert felkarol,
ahogy élő dallam-akkordokon
látogat a szeretet hatalom,
a bánat elköszön, átváltozom,
hangszer leszek, hangos harsona szó, 
vagy kikötő, befogadó móló, 
ahol hozzám szólnak a dallamok,
mikor az Úr énekét dalolom.

Mikor az Úr énekét dalolom,
rám szólnak az emberek - "ssss... ne zajongj! 
ki vagy te mondd, magadról mit gondolsz?!
a Sátán hangját még megzavarod,
csak ne akard elvenni egóhoz
ragasztott elménktől vad, agybajos
létünk drámáját, idő van, mozogj,
lódulj haza, kussolj hallgatagon,
itt nem kell ez a szentes monológ!" 

Így most bennem szól az örömének,
dalolom halkan, hittel bensőmben,
magányos hangomat - úgy remélem -
meghallja végre a csöndben,
sok áloméhes, öntudatlan lélek.

***

Lord's carol

When I sing my song of Lord,
sun shines bright up on the sky,
energy of healing blows,
fills the life with delight,
sentiments are all reborn,
smiles the world me around,
turns the pain into joy,
soars my heart from the ground,
when I sing my song of Lord.

When I sing my song of Lord, 
every human gets his bliss, 
every living music chord
brings inside love visit,
goodbye to my lost sorrow,
I become to clarion,
instrumental port of God,
playing his melody on,
when I sing my song of Lord.

When I sing my song of Lord, 
people say - "...ssss...don't be so loud! 
what you think, who you are?
don't disturb the Evil's sound,
don't take our fool and wild
crazy life, from ego bound
mind of ours, it's time you start
going home, so, laying low!
we don't need your godly song!" 

So I sing my Lord's carol
in silence, all alone,
with faith in me, and hope,
your sleeping dopey soul 
will hear my lonely voice.






/saját vers saját fordítása/

Még alszik a világ köröttem, rémálma durva 
ámokfutás, egója büszkesége vérgőzös 
háborúkba Isten szent nevében hajtja, útja
mentén kilóra mért, csonka női testek fölött

az anyaság teremtő küldetése vergődik
összetörve, s az elmékbe oltott vakhit-szokás 
kollektív szembekötősdije ámítva győz, míg
egyházi szentelt szolgák a friss húst megrabolják;

elégedetten csettinthet a Gonosz, egymástól
és a 'mástól' ameddig félnek, önként elvégzik 
vad pusztítását az álmodott magánytól fájó 
alvajárók, s a bevitt ütéssel létünk szétnyílt,

felsajgó sebe fröccsen, a feledett Egy-ségben 
egyaránt szenved agresszor s áldozat, a Halál
röhögve kaszál; itt minden elpocsékolt élet
az Isteni tervezésnek vet véget, s lepaktál

a bukott-angyal erővel, míg bősz szenvedéssel 
áldoz az eltékozolt Igazság szent tudója,
a földi jelmezében eltévedt örök lélek,
Isten határtalan teremtménye, az alvó, vak

                       EMBER! 
  

Hallod a csöndet a fák közt? - az alvó
nyár búcsú sóhaja libben a fényből
szőtt pók-csipkéken, bogár neszezéstől 
zizzen a tarka avar lombtakaró. 

Látod a fáradt napsugarat? - bágyadt 
táncot járnak a párás fénykötegek
lebegő, barna-arany rőt levelek
közt, nyári tüzük szelíd őszbe sápad.

Érzed a mennyei békét? - magába
ölel, hullámai hátán ringat a 
végtelen élet, a Most határtalan'
árad, lehull az Ídő szorítása.

Élet a Halállal, karöltve járnak,
titokban új tavaszok ígérete 
éled az őszben, s kicsírázik rejtve
mélyen a nyárban a tél jégvirága.

Így múlunk el az újjászületésben,
új tavaszán emberré ébred, majdan
hazatér a vén téllel szakadatlan,
örök körforgásban a vándor lélek.