Énbezárt

Létem sebesült túlélője emlék
romjaim között sírva matat, kimúlt
előítéletek teteme kezét
véresre marja, s a leomlott hiú
remény szirén hangja sikít fülébe.
Törmelék hegyek alá rejtve suttog 
a legyengült Igazság, tíz körmével
tövises utat omladékba túr, por
fojtja tüdejét görcsbe, de engem nem
ment meg szétrombolt falaim mögül sem,
míg bennem önálló életre kelhet
sok rám szórt bántás, szereppé kövülten.

Segíts hát levetni torz álarcomat,
vesztett ártatlanságunk megváltója!