Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
"Valóság" I.
pauleve55• 2014. május 11. 18:26
Régóta foglalkoztatnak a szellem kérdései és apránként egy-egy válasz is megérkezik. Sokat agyaltam, vajon hogyan mondhatnám el ezeket az "üzeneteket", hogyan kezdjek hozzá, de talán legjobb lesz belevágni a közepébe.
NINCS rajtunk kívülálló valóság, a "realitás" csupán az egó/negatív-én/gonosz megfélemlítő találmánya.
Mi, mindannyian, teremtő hatalommal rendelkező szellemi lények vagyunk, akik emberi testbe öltözve érkezünk az anyagi világ sűrű közegébe. Mint a mélytengeri búvár ruhája, a mi testünk is védőfelszerelés és munkaeszköz egyben.
A hasonlat pedig továbbra is él, hiszen a mélytengeri búvár ugyanúgy kapcsolatban áll a feje fölött magasan tevékenykedő munkatársakkal, ahogyan lelkünkben mi, mind fenntartjuk Otthonunkkal a létfontosságú összeköttetést.
A búvár biztosan tudja, hogy munkavégzése idején mindig számíthat a légvezetékben áramló fönti segítségre.
Ugyanígy kapjuk a szellemi támogatást mi, emberek, földi életünk során.
Most pedig képzeljük el az elképzelhetetlent!
Képzeljük el, hogy búvárunk ott lent, a mélyben hirtelen pánikba esik és a körülötte kavargó sötét víz egyszerre csak elhiteti vele a megfulladás belső valóságát. Hiába tudja, érzi a levegő jelenlétét, a sötét mélység, mint nagyon meggyőző külső körülmény eldönti a sorsát.
Megfullad.
Valahogy így vagyunk mi is megszületésünk után.
Alámerülünk és szellemi lényünket itt, a gonosz felségterületén egyre több félelmetes külső körülmény igyekszik meggyőzni saját tehetetlenségéről, értéktelenségéről. Rosszindulatú "házigazdánk" bizony nem bolond. Nagyon is jól tudja, hogy nincsen hatalma fölöttünk. Pusztításához csak akkor tud felhasználni minket, ha mi, magunk, önként a szolgálatába állítjuk teremtő erőnket.
Ehhez a tervéhez pedig nagyon meggyőző eszközöket készített.
Elménkben tanyát vernek segédei, a gondolatok, és sötét kilátástalanságról, veszteségről, fájdalmas elhagyatottságról óbégatnak. Eltérítenek a Most biztonságos valóságából és mire észbe kapunk, már javában fuldoklunk az emlékekben tobzódó múlt és a lehetséges, "mi lenne, ha" jövő mély vízében.
Innen kezdve a gonosznak már nyert ügye van.
Önkéntesen lemondtunk az éltető Itt és Most légvezetékéről, bedőltünk a múlt-jövő kétségbeejtő képeinek. Magunkévá tettük, sajátunkként működtetjük a rosszindulatú gondolatokat és saját teremtő energiánk által romboljuk önmagunkat.
A gonoszság pedig teli pofára röhöghet.
Csak néhány rémisztő félelmet kell agyunkba vetítenie és mi máris, készségesen jajongunk, sopánkodunk, szörnyülködünk. Egy katasztrófa híre világraszóló szenzáció lesz, míg a csöndesen tevékenykedő jóság megnyilvánulásait gyanakodva utasítjuk el.
A folyamatos agymosás elhiteti velünk, hogy semmik vagyunk és bűnös dolog hinni önmagunkban, hogy nevetséges botorság a remény és egyedül csak a rossznak van létjogosultsága. Minden más gyanús.
Félelmében sok milliárd spirituális lény dobja szemétre isteni teremtő hatalmát, hogy egyen-gondolatokkal telezsúfolt egyen-elmével kotkodácsoljon az anyagi világ baromfiudvarán.
Életeken át, hűségesen játszunk a megosztottság, féltékenység, bosszú drámáiban és nem marad időnk a szeretetben létező Egység megvalósítására.
Amikor kotkodácsolásunk közepette pillanatnyi csönd támad és a kijózanodás áldott pillanatában hirtelen oly könnyű lesz a létezés, akkor a gonoszság beveti nehéz tüzérségét.
A "realitás" elnevezésű mérget "valóság"-nak csúfolt bombákkal juttatja lelkünk célkeresztjébe.
Bedőlünk neki.
Nem vesszük észre, hogy állandó félelemre trenírozott alattvalók vagyunk csupán, elfogadjuk, sajátunknak hisszük és gondolataink teremtő energiájával hatalmasra pumpáljuk az éppen esedékes, közkedvelt borzalmakat. Végül pedig teljesen eltakarja előlünk a fényt ez az általunk felfújt léggömb.
Nincsen más kilátás, bárhova pillantunk, mindenfelől ez a közös erővel megteremtett, félelmetes "díszlet" néz vissza ránk. Ezt a felfuvalkodott, üres hólyagot nevezzük "realitás"-nak, vagy "valóság"-nak.
Óriásira dagadt teremtményünk pedig átveszi az irányítást. Ettől kezdve az ő kőtáblás parancsai szerint élünk. Másnak esélye sem lehet. Önként gúzsba kötöttük halhatatlan szellemi lényünket.
A mindenható teremtés pedig mostantól vakvágányon vesztegel.
Életünk minden percében tetten érhető ez a bénító szándék.
Néha a tét kicsi, máskor pedig emberi életekről dönt az előre elhatározott, kőtáblás "realitás".
Csak figyelj!