"Jó - Rossz" I.

Talán furcsán hangzik, de életünkben NINCSENEK jó és rossz történések.
A körülöttünk és bennünk zajló eseményeket gondolataink, érzéseink által teremtjük magunknak. Ezek a képlékeny illúziók marék gyurmaként hordozzák magukban a lehetőségeket, míg végül saját előítéleteink, gondolati mintáink átalakítják, jóra vagy rosszra színezik őket.
Ez a félig tele, félig üres pohár esete.
Akinek állandó elégedetlenség, kínzó önsajnálat tombol a lelkében, és az élete eseményei csak saját szenvedésének újraélését valamint a gonosz külvilágról szóló hiedelme igazolását szolgálják, annak mindig félig üres lesz az a bizonyos pohár.
Míg az örülni tudó, elégedett, békés ember képes észrevenni és értékelni a jót. Őnála a pohár félig tele van.
Eddig csupán elméletinek tűnik a kérdés, de valójában ez a gondolkodásbeli különbség dönt az életünkről. Fizikai betegségeket okozhat, vagy mulaszthat el, örök szenvedést vagy életre szóló boldogságot hozhat létre a lelkünkben rögzült, megtanult, begyakorolt, öntudatlanul alkalmazott gondolkodási séma.
Nem könnyű a helyzet és az anyagi világ sem sokat segít. Üzenetei szinte kizárólag, csak a negatív irányzatot reklámozzák.
Lehúznak a sötétbe...

Ha szerencsénk van, akkor útközben, sok kudarc és fájdalom után elérkezünk életünkben a megváltó legmélyebb pontra, és innen már felfelé indulhatunk.
Önmagunk megmentése egy nagy elhatározással kezdődik – fejünkben megváltoztatjuk, - jobb esetben kidobjuk - az eddig alkalmazott sémákat.

Itt aztán újabb lehetőségek adódnak.
Haladási sebességünket a magunkkal hozott szellemi fejlettségünkön kívül sok-sok anyagi körülmény is meghatározza. Környezetünk visszahúzó ereje
lassíthatja munkánkat.
Nem baj az, ha utunkat kicsi lépésekben tesszük meg!

Kezdetnek - mint nagytakarításkor - kinyitjuk nyomasztó, sötét belső lakhelyünk ablakait és beengedjük a szeretet fényét.
Először is egy ügyes csellel átverjük minősítéshez, ítélkezéshez szokott egónkat és félredobjuk sötétre mázolt játékszereit. Mostantól kezdve csak a nekünk tetsző, pozitívan megerősítő eszközöket adjuk kezébe. Ezután is ítélkezhet, minősíthet, ha akar, de a játékos szekrény kulcsa már nálunk van és a kis egócska csak a mi engedélyünkkel pakolhat.

A gyakorlatban ez úgy működik, hogy veszünk egy nagy levegőt és elkezdjük felsorolni a sikereinket. Leltárt készítünk minden egyes vidám percről, önbecsülésünket erősítő pillanatról. Mindjárt másképp néz ki a világ, ha örömteli dolgokra összpontosítunk.
Odabent, az egócska talán azt súgná, hogy ez önbecsapás, de semmi baj!

Tudd, hogy gondolataid fókuszába a jót és a rosszat is te állítod, saját magadnak, önként. Ha pedig van választásod, miért is ne választanád a jót!

Igen, ezt az önmegmentést önbecsapásnak is lehet nevezni. Egónk ekkor még vadul ragaszkodik a minősítéshez, az ítéletekhez, a közömbös történések érzelmi átszínezéséhez. Valóban becsapjuk magunkat a jó-nak, és éppúgy a rossz-nak minősített események egyoldalú kihangsúlyozásával is.
A kérdés csak az, hogy a becsapás által boldogtalan, szenvedésteli, beteg életet készítünk-e, vagy békés, szeretettel teli, egészséges létezésre csapjuk be magunkat.
Szabadon választhatunk.

Esetleg előfordulhat, hogy gyors, hatékony felébredésünk során hirtelen vész el a minősítések fontossága. Lelepleződik a valóság-illúzió és annyira megerősödik saját belső lényünk, hogy többé már nincs szükségünk a történéseket jó-nak vagy rossz-nak minősíteni. Ezek a kategóriák valójában csak az egó játszóterén fontosak. A belső biztonságban stabilan létező szellemi Én tovább már nem igényli a külvilág jóváhagyását vagy rosszallását. Saját értékei tudatában már nincs szüksége a külső elismerésre vagy lesújtó elmarasztalásra. Ilyenkor a világ történései átlényegülnek és pontosan annak látszanak amik - előjel nélküli, képlékeny gyurma kupacoknak.