5. .....és végül szárnyaltunk .....

Ebből a leltározásból most már csak a szárnyasok hiányoznak. Az igazságosság kedvéért kezdjük a házon kívüli szárnyas állatokkal. Életünk első baromfi házaspárát már költözésünk napjaiban megkaptuk ajándékba. A fiatal, fekete jércét azonnal elneveztük Marisnak, míg ura és parancsolója egyelőre név nélkül kukorékolt baromfi udvarunkban. Maris a tyúkokra jellemző teljes odaadással zabált, kakált, kapirgált és rikácsolva futkosott a szabadban. Mindezen fejlesztő tevékenységek hatására szépen megnőtt, meghízott és idővel egyre nagyobb, szabályosabb tojásokat tojt - általában minden másnap.
Vérvörös tarajú, kékes-zöldesen színjátszó hosszú farktollazatú kakasunk, aki tíz-tizenöt fős háremhez volt szokva, mind rámenősebben gyötörte szegény árva feleségét. Egy idő után viselkedésével kiérdemelte a Szatír nevet.
Szatír naponta vagy tízszer táncolt Maris hátán, vagdosta fejét csőrével és rúgta szárnyait.
Maris béketűrő asszony lévén, egy darabig türelmesen viselte a megpróbáltatásokat, míg végül komoly verekedés támadt kettejük közt és Szatírnak dolga végezetlenül kellett elmenekülnie. Amikor már Maris testi épsége is veszélybe került, elfogyott a türelmem.
A vérmesen harcias, nagyokat rúgó, csőrével élesen vagdosó kakast öten, közös erővel fogtuk meg és vittük a hátsó kertbe. Az évek alatt levágott, megkopasztott és megsütött-főzött baromfiak hosszú sorát Szatír nyitotta meg. Valamelyest háborgó lelkiismeretem megnyugtatására minden baromfitól bocsánatot kértem levágásakor és megköszöntem neki, hogy számunkra elfogyasztható ennivalóvá vált. Mivel élő baromfit nem lehet megfőzni, így a döntés kézenfekvő volt.

A nevezetes napon Szatír bekerült a húsdarálóba és erős, inas húsából remek fasirt készült. Maris még legalább két évig szaladgált tyúkudvarunkban az éppen aktuális, felnövekedő előnevelt baromfiakkal nagy egyetértésben. Állandóan frissített harminc-harmincöt fős tojó állományunk oszlopos tagjaként egészen legvégső öreg koráig nálunk kapirgált. Úgy három éves korában pusztult el időskori végelgyengülésben.

Maris is megkapta a neki kijáró sírhelyet hátsó udvari állat temetőnkben.

A lakásban tartható díszmadarak közül a hullámos papagáj tetszett meg Csabikámnak. Házunkban egyszer csak előtermett valahonnan egy régi madár ketrec is. Nem emlékszem, hogyan tettünk szert rá, de valószínüleg nem vásároltuk, mivel akkoriban állandó, folyamatos anyagi csődben tengődtünk. A ketrec első két lakója kék és zöld színü papagáj házaspár lett. Hogy a két madár közül melyik hím és melyik nő nemü, az számomra megfejthetetlen rejtélynek bizonyult. Mindketten egyformán hangosan cserregtek - leginkább a kinti veréb hangokat utánozták. Megérkezésük után nem volt olyan reggel, hogy pirkadatkor fül hasogató kiabálásukkal fel ne zavarták volna az egész családot. A ketrecre borított sötétítő takaró használt, de leginkább a konyhai számüzetés oldotta meg problémánkat.

A két madár általában nyitott ketrec ajtó mellett, szabadon röpködött a szobában. Minden ami papír - tankönyv, füzet vagy újság - az ő erős, éles csőrük martaléka lett. Munkájuk nyomán szobánkban a szőnyeget papír reszelék, apró magvag lehántolt, üresre pucolt héja valamint az illedelmesen guanónak nevezett dolog borította. Madaraink kopogó körmökkel, vidáman toporogtak fel-alá a függöny karnison és fejüket féloldalra hajtva hol bal, hol jobb szemükkel lesték az alattuk zajló családi életet. A vékony fehér függönyön köszikla szilárdságú madár ürülék réteg mutatta kedvenc pihenő helyüket. Abban a pillanatban, ahogy a gyerekek alant zajló játéka hangosabbá vált, madaraink is kieresztették hangjukat és éktelen cserregéssel segítettek az amúgy is jó ordibáló torkú fiúknak.

Gyorsan, a lehető leggyorsabban pótoltuk elszökött madarunkat.

Ezzel örökre véget is ért a lakásunkban röpködő díszmadarak áldásos tevékenysége. Az elmúlt években otthoni kisállat állományom a plüss fajtára korlátozódott. Végre én is rátaláltam a nekem leginkább tetsző házikedvencekre.

Éljenek a plüss állatok!