Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2. .....később kutyául lettünk .....
pauleve55• 2013. július 23. 21:12
Gyerekeim már jóval vidékre költözésünk előtt határozott kívánságuknak adtak hangot. Falusi házunk udvarára saját, eleven, játékos, kedves kiskutyát akarnak. A kutyamániában én is osztoztam gyerekeimmel, de valahol az érzelmek tombolása közepette agyamban gyengécske, halk hangon a saját józan eszem próbált szóhoz jutni. Biztosan tudtam, hogy a kutyatartás óriási felelősség. Tudtam, hogy a kutya már rég nem szabad állat, a kutya élete teljesen az embertől függ. Teljes kiszolgáltatottsága hatalmas terhet ró a gazdára. Halogatási taktikám néhány hónapig még működött, de végül megadtam magam az elkerülhetetlenül bekövetkező végzetnek. Végzetünk egy néhány hetes guruló szőrgombóc alakjában jelentkezett életünkben. Termetére való tekintettel Pufi névre kereszteltük.
Abban a percben, ahogy Pufi elfoglalta első udvarunkat, időutazásba kezdtem.Biztosan éreztem, tudtam, hogy ezt már átéltem egyszer.
Volt már ilyen helyzet, valamikor volt már kutyám, sőt még a nevét is megjegyeztem.
Néhány hétig folytonos nyelvbotlásaim következtében Pufit sorozatosan BIKFICnek neveztem!
Sokszorosan kevert keverék kutya lévén, Pufi fajtája után nem is érdeklődtünk. Kis termetü, talán távoli terrier keverék lehetett kedves kis bajuszkákkal az orra két oldalán és irtózatos vinnyogó sírással a szájában. Ezt a szívszaggató nyüszítést jó néhány éjszakán keresztül hallgattuk, mire Pufi végre megszokta édesanyja és testvérei hiányát. Lassan megtanult igazi házőrző módjára viselkedni. Rövid, tömzsi lábain fürgén cipelte dagi hordóhasát és vékonyka hangján már kezdett határozottan ugatásra hasonlító dallamot játszani. A bejárati ajtóban állva, biztonságos távolságból fenyegetőzött az utca irányába, hogy az első hangosabb szóra, gyanúsabb zajra nyüszítve bújjon biztonságos kutyaházikójába. Elsők közt Istit fenyítette meg. Kiskolás gyerekem gyanútlanul érkezett haza, amikor is egy másfél kilós, guruló eb cérnavékony ugatással ágált ellene az udvaron. Kétségtelenül elérte célját. Fiam ijedten hőkölt hátra és egy ideig tartózkodott a barátkozástól.
Vele ellentétben Miklós gyerekemmel Pufi jól ráfaragott. Soha nem felejtem a képet, amint Pufi zavarodott pofával, gyanakodva és izgatottan járkál kis kutyaháza körül. Fejét bedugja az ajtón, majd kifarol és újabb kört tesz. Éppen megállapítottam, hogy megzakkant a mi dagi ebünk, amikor a kutyaházból Miklós mászott elő vigyorogva és Pufi végre újra birtokba vehette ingatlanát.Hogy a gyerek hosszú szőke hajának milyen szaga lett a "vendégségben" - arról szó se essen!!
Sajnos Pufi áldozatul esett férjem - Pisti - ellenünk végzett, folyamatos aknamunkájának. Csak egyszer kellett kimondanom, hogy a kutya maradjon az ajtón kívül - attól kezdve Pufi állandó vendég lett Pisti szobájában valamint az előszobában. Végül teljesen elvesztettük a mi udvaron tartott, kedves, házőrző kiskutyánkat és az ellenünk felhasznált, szobában, ágyban fetrengő állatot kaptuk helyette. A néhány év alatt elmérgesedett helyzet végül önmagában hordozta megoldását. Férjem valamilyen - általam azóta sem firtatott - körülmények következtében súlyos betegséget szedett össze. Míg ő a gyógyszereknek és jeges borogatásnak köszönhetően lassú javulásnak indult - úgy lett a vele egy ágyban alvó Pufi egyre betegebb.
Hím mivoltának külső szervei hatalmasra dagadtak, erős fájdalmában kiszámithatatlanul viselkedett majd végül - hetek múlva - hasa alját ellepte számtalan kisebb-nagyobb daganat. Sokáig - talán túl sokáig - tiszteletben tartottam Pisti szeszélyét, de itt már nem volt tovább! Nehéz döntés után kértük meg a falubeli öreg, gyakorlott vadászt, végezzen Pufival. Mindezt végignézni, de még most leírni is rémes. Pufi pillanatok alatt kifeküdt a sörétektől.Úgy emlékszem Sándorom segítségével végeztük el a temetést.
Pufi első kutyaként foglalt helyet a házi kisállat temetőben. Sorsa, betegsége, életének áldozata mind-mind a Pisti ellenünk folytatott állóháborújának és az én ellentmondásra képtelen gyengeségemnek következménye volt. Habár őt ez már nem vígasztalja, de életének tanulságaként rájöttem, hogyan kell felismerni a jeleket, amikor Pisti a közösségből kiemelve, elkülönítve, magához édesgetve próbálta a többiek ellen fordítani hol egyik hol másik kisgyerekét.
Ekkor már mertem és tudtam ellentmondani.
Köszönet Pufinak a segítségért!Második kutyánk körülbelül három év múlva került hozzánk. Falubeli ismerősünk ismerősétől ide keveredett egy éves, fajtiszta rókavadász költözött házunkhoz. Szerencsére már kinőtte a kutya gyerekkort, így most megúsztuk az éjszakai nyüszítéseket. Miután laikus szemmel is kétségtelenül foxterriernek látszott, így a neve Maxi lett. Kerítés híján Maxi első napjait szomorú rabláncon töltötte. Rabsága nem tartott sokáig. Csabikám, Sándorom és egy szintén kamaszkori értelemmel rendelkező, segítőkész felnőtt, teljes egyetértésben dolgoztak a kerítés mielőbbi felállításán. Természetesen anyagilag erre a feladatra sem voltunk felkészülve - mint ahogy szinte semmire abban az életszakaszunkban. Ennek ellenére a fiúk hamarosan elkészültek a remekbeszabott építménnyel. Nagyon ötletes megoldásokat találtak az olcsóság jegyében. Erdőről gyűjtött és kérgétől megfosztott, közepesen vastag faágakból, régi, rozsdás kerítésdrót darabokból és már máshol használt, bontott oszlopokból elkészült a nagy mű!
Még ennyi idő távlatából is megilleti őket minden köszönet!Ettől kezdve Maxi szabadon nyargalászott első udvarunkban.
A baj akkor kezdődött, amikor Maxi ráébredt, hogy milyen rég gyakorolta már a rókászást. Ezután rendszeresen átásta magát a kerítés alatt. Hatalmas bombatölcséreket alkotott két első lába segítségével - hihetetlenül gyorsan.
Teljes extázisban ásott. Egész fejét bedugta az egyre növekedő, mélyülő gödörbe és szimatolás közben hatalmasakat prüszkölt. Több sikeres szökési kísérlete után Sándor véget vetett az ásós rókavadász buliknak. Legalább fél méter mélységben téglázta ki a kerítés alját. Az egész napos árokásós, tégla cipelős, koszos, fárasztó munka eredményeképpen Maxi végre nyugton maradt a fenekén. A hírnevéhez méltóan okos, könnyen tanuló, kedves állat így is megtalálta a vadászat lehetőségét. Egyetlen sün sem maradt életben a környéken!Rémisztő, fájdalmas sün tüskékre fittyet hányva Maxi képes volt szétcincálni a sün nemzedék minden korú és nagyságú tagját. Bántott a rendszeres sünhalál, de hiába, mind tudtuk, Maxi ízig-vérig vadász. Furcsa módon vadásszenvedélyének egyetlen macskánk sem esett áldozatul. Sőt, úgy emlékszem, hogy az akkor már nálunk élő Bleki köreit és idegeit sem nagyon zavarta.
Maxi rövid, erős lábain végig, még lábujjai közt is vastagon nőtt drót szőre. Ez volt az oka, hogy a fű érett kalásza be tudott tokosodni lábujjai közé. Nem egyszer kellett messziről inkább pankrációnak tűnő pedikürözést végeznünk Maxi begyulladt, fájdalmas lábán. A kalász kihúzása után sebsüléseit szépen tisztára nyalogatta. Ilyenkor szőrtelen, éppen felújítás alatt álló lábujjai rózsaszínen virítottak.
Maxi minden intelligenciája ellenére sem tudott nemet mondani egyetlen szökési lehetőségre sem. Így végül a rosszul becsukott, nem kulcsra zárt kerítés ajtón keresztül lépett le utoljára. Súlyosan összetörött testét délután találtam meg a kert végében haladó autóút mellett. Maxit sírva temettük el a kisállat sírkertben. Balesetben összetörött teste mellé helyeztük kedvenc sípoló, műanyag sünijét is.
Ezerszer esküdtem magamnak - soha többé kutyát ebbe a házba!
Ha csak rajtam múlik, biztosan betartom az eskü szövegét..............., de ember tervez a családja pedig tojik a terveire és saját tetszése szerint végez!
Reményeim szerint ezen földi létezésem utolsó kutyáját falubeli ismerősöm szállította házhoz 2000 őszén.
Persze így visszagondolva azt hiszem erős túlzás kutyának nevezni azt az apró, éretlen, gyenge, nyivákoló apróságot, akit a "jószándékú" tenyésztő a kocsmában ajándékozott fűnek-fának, csak mielőbb megszabaduljon tőle. Jóval az ideális életkor előtt kívánta anyjuktól elvenni és szétosztogatni a kicsi állatokat, mivel az alom nem fajtatisztára sikeredett - kedves német juhász édesanya félrelépett egy rotweilerrel. A pici, gyönge kutyácska azonnal elvarázsolta gyerekeimet. Miki, Sándor és főleg párja Anita azonnal beleszerelmesedtek. Itt már hiábavaló volt minden tiltakozásom a kényszerítő intézkedés ellen. Úgy éreztem, ismerősöm nemtörődöm, éretlen gyerek módjára hozta és ruházta rám a felelősséget. Az állat annyira gyönge lábakon állt, hogy két-három méter bukdácsoló evickélés után kinyúlt és mély álomba zuhant az első udvar füvén. Egy törött műanyag lavórban azonnal berendeztük sok puha ronggyal és egy nagy plüss majommal bélelt gyerekszobáját. Gyerekeim játszó cumija is előkerült a padlásról. A kiskutya szabályosan, gyerekmódra cumizva aludt bélelt, puha fészkében.
Sándor ötlete alapján Bobi lett az óriás neve.Egészen megérkezése első éjszakájáig tartott gyerekeim boldogsága. Anita jó anyukaként egészen az ágya mellé húzta Bobi gyerekszobáját és a jóllakottan szuszogó kutya csecsemő mellett ő is aludni tért. Nem tartott sokáig az éjszakai nyugalom. Bobi elkezdte a kiskutyáknál szokásos rémisztő, fülsiketítő éjszakai nyüszítést és be sem fejezte körülbelül egy hónapig. Vész megoldásként a szobáktól legtávolabbi helyre, a wc-be költöztettük Bobit és fészkét. Eleinte egész éjszaka világosban vinnyogott, nyüszített a kis árva. Később már lekapcsoltuk a villanyt és Bobi a sötétben sírdogált anyukája után.
Valószínüleg nagyobb volt a felhajtás, mint az igazi bánat, mert időközben Bobi szépen fejlődött és növekedett.
Az anyai nyalogatás hiányában Anita és Miklós fürdették kellemes meleg vízben a kutyagyereket. Végül a hajszárító zúgásától kifáradt, illatos, selymes bundájú kiskutya édesen elszenderedett Anita ágyában. Következő emlékem Sándor éktelen káromkodása. Mint kiderült Bobinak a szobatisztaság még nem vált erősségévé. Így késő este káromkodós, ágynemühúzásos népi játékok zajlottak a fiatalok hálószobájában.
Ennyi gondoskodás hatására Bobi természetesen egyre nagyobbra nőtt. Lassan ki kellett szoktatni az udvarra. Napközben remekül rohangált a szabadban, de a közeledő tél miatt, éjszakánként a külső kamrába zártuk. Itt fagytól védve, biztonságban rosszalkodta végig az éjszakákat. Mindent megrágott, ami a szája közelébe került. Fűnyíró elekromos kábele, hosszabbító, valamint ezer más fogerősítőnek használt, jobb sorsra érdemes tárgyunk esett játékos kedve martalékául. Mértéktelen rághatnéka és persze feneketlen gyomra még a műanyag, kimondottan kutyajátéknak készült, kolbász alaku rágókát is elpusztította. Soha nem tudtuk meg, hogyan tüntette el - megette? - és vajon hogyan távozott szervezetéből - ?? - a tíz centi hosszú kolbász rágó?!
A sípoló gumicsirke viszont zavarba hozta Bobit. Ahányszor erősebben fogai közé vette, a csirke fájdalmasan felsípolt és Bobi rögtön kiejtette szájából. Úgy gondolom a puha, gyenge kutyakölykök megvédésére Bobiban működő önkéntelen program indulhatott be ilyenkor. Bobi zavart tekintettel nézett és inkább elkerülte ezt a játékát.
Következő tavaszra Bobi megnőtt, megerősödött és véget ért az éjszakai fogság. Innen kezdve minden rendben ment egészen addig, amíg állandóan volt itthon valaki. Ameddig Bobi tudta, soha nincs egyedül. Hirtelen, rövid idő alatt változott meg minden.
2001 tavaszán Sándor és Anita elköltöztek. Ősszel Isti a megyeszékhelyen főiskolai tanulmányokat kezdett és már csak egy-két hetente jött haza. Miklós is késő délutánonként érkezett haza városi sulijából.
Egy ideig én voltam Bobi egyetlen társalkodója napközben. A háztartási teendők elvégzése után a kerti munka következett. Bobi mindenhol hűségesen kísért, figyelt. Sárgabarack evésben verhetetlennek bizonyult. Ősszel erős fogaival szívesen törte a hullott diót. Dió tartalékát a kerítés menti sűrü sövény alatt ásott gödörben raktározta, agyonrágott teniszlabdáival együtt.
A sárgadinnye szeletet ügyes mozdulattal lopta ki kezemből, de kedvence lett a görögdinnye is. Egy-egy jó falat bespájzolása komoly fejtörést okozott neki. Szájában egy nagy csonttal, esetleg egy darab kelt tésztával, gondterhelt ábrázattal rótta a köröket első udvarunkban. Többször is megállt és hozzáfogott a finomság elrejtéséhez. Két első lábával finoman, elővigyázatosan kaparta ki a kamrának szánt üreget és óvatosan belehelyezte a jó falatot. Gondolkodva állt a mű fölött, hogy egy perc múlva újra szájába vegye féltett kincsét és újabb körözésbe kezdjen gondolatai rendezése céljából.
El sem tudnám képzelni ezt a súlyos agymunkát, ha nem látom a saját szememmel.
Bobi hosszú félórákat nyűglődött a végső, megnyugtató megoldás eléréséig. Szájában gyengéden cipelt finomságát végül belehelyezte a megfelelően kiásott üregbe és orrának megfontolt, gondos mozdulataival visszatolta kincsére az imént kiásott földet.
Még hosszú percekig tartott az ellenőrzés - kiérződik-e az ennivaló szaga a földalatti kamrából?! Most végre szeme sarkáig összesározott-földezett, boldog pofával megnyugodhatott.
Ilyen fárasztó, nehéz tevékenység árán elrejtett Karácsonyi mákos kalács került elő következő év nyarán az első udvari rejtekhelyről. Bobi elégedetten forgatta a vastagon penészes, átázott, csupa föld sütit és utolsó morzsájáig elfogyasztotta.
Na ja, az előrelátó tulaj jogos megelégedése.......!
Remekül megértettük egymást. Míg én a szobában tevékenykedtem, ő elfoglalta előszobában bérelt helyét és elnyúlva, szuszogva őrizte biztonságomat. Ugyanilyen odaadással vigyázta 2002 tavaszán anyósom épségét is. A kórházból hazahozott anyósom lassú lábadozása során szívesen üldögélt az udvaron, élvezve a tavaszi napsütést. Bobi a mama széke alatt heverve őrködött, jó érzékkel kiválasztva a védelemre szoruló, idős embert.
Mamánk eleinte óvatosan megjegyezte - "Félek. Túl nagy ez a kutya."
Később felismerte és elfogadta Bobi hűséges barátságát.
Más alkalommal, Szilveszterkor Bobi a szobában, a fotelban, ölemben kinyúlva figyelte a tv műsort. A petárdák, tüzijátékok hangjától megrémülve hirtelen vad ugatásba, nyüszítésbe kezdett. Vérig sértődött, amikor megpróbáltam kitessékelni az udvarra.
Szó se róla - Bobit nagyon elrontottam.
Viselkedésemmel megerősítettem tévhitében - ő a főnök a háznál.
Néhány hónapos nyári munkáim idején még csak eltűrte valahogy a magányt, de az idillnek végleg befellegzett amikor 2003 áprilisától nekem is nap mint nap, városi munkahelyemre kellett járnom. Bobi addig unatkozott itthon egyedül, amíg feltatlálta a spanyol viaszt és a kerítés fölött átívelő, győnyörű mozdulattal lelépett az utca felé.
Pontosan úgy és a kerítésnek pontosan azon a helyén, ahogy évekkel korábban megálmodtam Bleki búcsú üzenetében!
Amint rákapott a szökés-csavargás ízére, többé nem tudtuk megállítani. Három napos erdei kóborlásából hazaérkezve több mint száz kullancsot tépkedtem ki bundájából! Állandó aggodalom és bosszankodás forrásává vált. Végül elfogyott a türelem és Bobit láncra kötöttük.
Ettől kezdve biztosak lehettünk benne, hogy abban a pillanatban lelép, amint a láncról lekapcsoljuk nyakörvét.
A kutya szökött, én a nevét ordítoztam a kert végében, a szomszédság rajtunk röhögött.
Sok-sok alkalommal hazatért szökéséből és újra láncra kötve egy időre megint biztonságban tudhattam őt. 2008 február 1-én utolsó szökése szerencsétlenséghez vezetett.Mikikém hiába óbégatta Bobi nevét utcahosszat. Bobi a zebrán feküdt eltörött nyakkal. Szerencsére hirtelen és végzetes erejü ütés érte, így halála gyors volt. Mire munkából hazaértem Mikikém hősiesen - és zokogva - eltemette Bobit házi kisállat temetőnkben.
Az országúton átvezető zebra fehér festék csíkjain még sokáig látszott Bobi leszáradt vére, hogy a szívem szakadjon meg valahányszor munkába menet vagy onnan jövet itt átkeltem.
Kis fa keresztje azóta is ott áll sírján.Örök emlékeztető számomra, ha esetleg valamikor, valaki kutyát akarna hozni ebbe a házba..........!
Hetek múlva Bobi meglátogatott álmomban. A szobai szőnyegen feküdt és szemét forgatva igyekezett nem meghallani a kiutasítására irányuló parancsaimat. Sokkal jobban kellett volna örülnöm látogatásának, de sajnos álmomban nem emlékeztem balesetére és halálára.
pauleve552013. július 24. 19:43
Jól brummogsz, humornak elég fekete...keresek másik címkét neki...köszönöm :-)
Mamamaci402013. július 24. 17:59
Jó írás, de hogy humor lenne?
Andicsek2013. július 24. 17:24
Nagyon szépen írsz drága Éva!
Szeretettel olvastalak: andi
pauleve552013. július 24. 09:38
:-)