nudli62 blogja

Mintha rozsda marta volna, Oly vörös volt az ég alja.
A fák alján már sötét járt,
Tetejükben szellő bújkált.


Elvonult a nagy vihar is,
Letört ágak itt is, ott is.
Éles füttytől zeng a liget,
Tücsök száza, koncerthez kezd.


A rigók most elhallgatnak,
Véget vetnek már a napnak.
Nádas mélyén szúnyog zümmög,
Fecskék hada égben röpköd.


Felgyúlnak lassan a csillagok,
Sötét éjben, haza felé ballagok.
Tegnap ember voltam,
Ma lágy szellő vagyok....

Nézem a kéklő hegyeket,Távolba vesző völgyeket.
Víg patak, ha csordogál,
Pár percre a gondolat tovaszáll...


Szépség, lelkem csak ezt dúdolja,
Jó lenne gyereknek lenni újra.
Rohangálni vad mezőkben,
Orgonát szedni bokros erdőszélen.


Hűs patakban lábamat fürdetni,
Domboldalról völgybe bukfencezni,
Réten, delelő teheneket lesni,
Csöpi kutyámmal erdőket felfedezni.


Óriás fák tetejébe mászni,
Mogyoróbokorról vesszőt vágni,
Bodzából furulyát csinálni.


Tavasszal vadvirágért lápra merészkedni,
Tőzikét, hóvirágot, gyöngyvirágot szedni.
Nyáron, jó időben tóban megfürödni,
Esőben, habos sárban hemperegni.


Egy pillantás, s még egy,
Itt ülök a buszon...
A kéklő hegyek, már eltűntek az úton...

Ez nem elég jó,És nem is ügyes.