Patakiadii versek

Tűzdelt tégben  omlós régben.

Tűzdelő őzike ugró glóriában.

Tűnek szálja fonalában ékes.

Tűr türelmében mennydörgő közepében.

Erszénye pillérje ménje lénye.

Erdő érmén érnek krémje. 

Edződik ménje lénye pillér erszénye.

Ereje combja, dombja, ámbra szája.

S talaj ajtaján láp mezejét járva.

Sánta várta, tenger szemével.

Sejt adta külső adottság érmével.

S belső csepp adta krémje gyümölcsével.

Tündéri alak, gazdag gyökér.

Tükrön alap, pillér tapad.

Tünemény szalad, karja szakad.

Tekeng sámla, ébred párja.

Emlő gyökere hívó cseppje.

Elmélkedve rágva éber mára.

Eredendő tenger, őzike  cseppje.

Embrió, trió, ebből palánta néked. 

Nedű hívja, sáska rágja.

Nővény növel, gyökere mélyed.

Nektár tiszta, léte hívja.

Nadály cseppje, őzike kékes.

Vándor őz, terjed természetben.

Vitt és vett, evett és ivott.

Vénje glóriát terjeszt cseppje tengerében.

Vétlen éppel, lápban léptet.

A léptek mezején, időzve szenderült.

Alfa tenger mosta el cseppje ékét.

Az őzike vágtatva ébred, nedűtlen közepén.

Altató mezőt tenger mosta már időtlenül. 

Gyermek vándor, üveges cseppben.

Gyógyszert várt, üveges erszényben.

Gyártott tettel, üveges krémben.

Gyermeki emlékezet, üveges felejtésben.

Sten az őz aki természete révén, felfedezte felejtését.

Krémes cseppen időzve, nedűtlen  tenger emlékezésével egybe olvadt létével.

Te is Sten vagy.

Pataki Ádám (2025.01.30)

Üröm zsenge szerte merte.

Úgy hát elkövén szörmő terén.

Optikai rezményén kendőző üdvével.

Léptetik karjain, szertű szenté.

Jókora erény, kampó mélyed.

Kérjé hát útbaigazítást a szer mendén.

Mendé mondá ábránd rán vár.

Főható hatja, kántor tartja.

Szuper über, üből bőség rendel.

Ibolya szórja, magja talpát.

Ingó bingó kuruty muruty, senete etete.

Gerle gerle, gilice cilice, erre tengle lepte itte.

Amazonasz mentén, dzsungel mélyén.

Híd a otthun hun hát otte.

Mögötte, elötte, götte felette megette.

Etel étel, eledele ménnek.

S rá szeráf fonja ibolya szárnyát.

Zürme ürme, üröm ménje hát itt a  titkok tirkadatán?

Jence mince, szinte kinte.

Teke tike, volt-e hitte.

Láncra tánc, pálca sánc.

Fátyol gáncsol, csámcsog pácol.

Jence hurca, szinte vitte.

Szótér szótlan úttalan, útban itt a játszótér.

Sebből börbe, borból porba.

Próba hallgatag, tagja hang adag.

-Nézd fürj reptét.

-Hát léptet eme hontalan.

-Talán, talán léptet, reptelen de szárnya égnek és földnek járja.

Megannyi kincs, ami léte szeme tükrén él.

S ahogy járja, úgy szabad honban  otthunra tér.

Pataki Ádám (2025.01.29)

1.

Sentő bontó, kant lant.

Ki elé, ki mögé, rentő botlás.

Selymes ki termet ró itt kukorékúl most.

Lant kant, kán reád vár itt és most.

Vajk rajk, ránt fán, termő bokron.

Szerte terve, hatja kantja.

Süveg rügyezz zügymó prémén.

Telis tele természet éled elevenén.

Hent pent, pont kont, itt és amott ránk vár.

Zeng lent, ott por hamut, fönt kegy izgő rend.

Központ kant lant, ég fent és lent.

Izgő és mozgó, mozdulatlan mozgó.

Palipa hatja, tatos sejli.

Erdő pedrő, egressel teli.

A szó szót szóló, mégis a  szó tan talaján vala egy.

2.

Melylő tengrő, és bíza részben szerte.

Okultság kakukk kopogtatja.

Kubak fájdal, majdan látni most.

-Kakukk, kakukk.

-s ki nevezi el kakukknak?

-Kakukk, halld hát te kakukk vagy?

-kalitka, kalitka madárka.

-egy s egész, egy madárka.

Hende, mende, kobakod még mindig egybe?

Na lám, na lám, s mossa fejit.

Jelző zengő, elfelejti az elfelejthetetlent?

Tudni, tudós tud?

Hagyni jönni a tudós okult tudását?

Fejbe törni, ott beszél kend?

Rótam én még fejbe is valakit?

Elképzelő erő sentő botlásán?

Jó-e, nem-e?

Talán egy s ten, mely szavak tanára?

Tanítja szótant és szavak tanát?

Minden esten.

Esten te vagy tanán? 

3.

Itten fújvást hallani ragját.

Ragasztva lant, Ragasztva tart.

Körbe fújvást ragasztja ragját.

Itten madárka, ottan tudós.

S utána halt kant, ragasztva tant.

Holló mutatja dorombját.

Csőrike szórja homokját.

Ismert tartja tudását.

Ismeretlen hagyja tudását.

Holott féli haragját.

Mindenütt lombnak át.

Festő felismeré, rejtő pontot.

Pontban látván szakaszokban.

Türelmes teremtés, mondta.

Ecset színekben tükröződve. 

Úgy ahogy a festő nyit és zár.

Emlékezetes, mondhatom.

Nyitva zárok, és zárva nyílok. 

Nyílva látok, és tárva élek.

Pontból nyílok, és nyitva látom.

A részből zártam, az egészbe éledtem.

Pataki Ádám (2025.01.28)

                                             A hernyó

Színházi előtérben, kusza kószálásban.
Előadásban gazdag sokasságban.
Bábszínházi görög adásában, sokkban rezgő megfigyeléssel.


Kilépve a sokasság éjeng és lázong, meg-meg szúrva ritkuló bábját.
Mindennek tengerében hullámok közepében, lázongó megfelelésben bábnövé szíve hornyán.
A sokasság nem halja és nem látja a hernyót bábja játékában.
Hozzáfért tükrön, látszólagos gondolatokkal, hivatják és nevetik.
Bábozodás rétegződve, a hernyó önmaga fogságában, nyugalom töltötségében.
 A színházi előadás lapossága erőteljébe torkollik.
Ekkor a hernyó már-már lemond a szerepjátékáról, és várja a végét.
A bábon egy repedés jelenik meg a szemek láttára.
A hernyó álmomba szenderűl bábozodás burkában, megjelenő álmait levetiti az eddig elképzelt rétegződéseit, és kezdi látni egészben az előadást.

Megdöbbenten a tömeg, meglátta a bábban burjánzó szépséget.

Pillangóvá vált teljesség,  látja és áldja a félénk hernyókat akik félték bábozodás csúfságát.

Pataki Ádám (2025.02.25)