Patakiadii versek

Ki vagyok én?

Rémülök derülve, égbe rejtőző szemekkel,

földnek roppanásán rejtélyek tollazásán. Lámpát tartva léptetők jelenek hívásuk káprázat de zamata kávájára intő lehelett.

Repülj hát rettenet tarka orrú, hát rend lehet?

Rendeletként számoltak be elmém terebélyességéről, útközbe közölték hogy a kezdete se vége nem volt, múlása egyenlő  a gondolattal termesztett nárcisznak amely természetéttől fogva termő és múló.

Hol vagy hát olvadás, avagy az oldódásnak kereke?

Jelene jeléül építő termése körkörösen visszatér a jelenségbe amely áthatja a magjaim nektárját, valóság ismeretébe visszatérek a megfigyelő kávájába amely peremén élet lélegzete szemez kivetült önön valómmal. 

Pataki Ádám (2026.01.05)

Terembe betérve, elvét elfelejtette,

Eltévedt a jámbor, ki most keresi rejtekhelyét.

Kipp-kopp, kik kopog? Ön a kulcsmester?

Mily nehéz és fárasztó hangok, itt-ott suhan, és mint a vírus szétterjed.

Van-e a helynek neve?

Ha ismerem helyem, miért érzem rejtettnek?

Vagy talán az ismeretlen a rejtekem?

Szavak mélységében mindig a kulcscsomó bogozásával nyílik meg a tér az időre, ha az idő megjelenik, akkor terem is egyénivé válik, ha az egyén megjelenik, akkor egyúttal megjelenik a szavak közötti értekezés, amiben megtalálható lesz a jámbor rejteke.

Ez honnan nyilvánult meg?

Zavarodottság felismerésével felismerhető a rejtek?

Igen.

Ha felismerhető, akkor az eddigi megnyilvánulásod a létező?

Nem, de talán elképzelhető.

Itt a lényeg: ha a rejtekhelyed elképzelhető, akkor ki keresi?

A képzeletem.

És aki most jelen van a képzeletben, az ki?

A létező.

Pataki Ádám (2025.09.10)

Mesél a tenger, áramlik, képzeld, elkap mélyen, csillog itt éjjel.

Mely gyermek betegségbe térve,ellensúlyba érve, mesélve égnek.

Csillagokra térve kezébe nézet,meglátta a milliónyi csöppségeket,dúdolták szentnek, mesélte kendnek.

Irományos sarla, ki botja tartja, és ha botját elejti, a vég vagy a kezdet képe jön szeme elé? 

A gond a gondolatát vakarja, a vakond pedig ásását kaparja? Kásás ez a föld, úgy bíza, de az áramlás bot nélküli, és olykor kegyetlennek érződik. Na, mond kend, látod már benne kegyességet?

Szellemek hívatnak, hogy tanulj,itt vannak, hogy érj, valódit hogy tégy. Keleten, hogy aztán nyugaton, nyugaton hogy aztán északon, északra, hogy megismerd a delet, na aztán derengj újra itt, gyerek.

Pataki Ádám (2025.11.02)

Éjjeli napfelkeltében a folyó csillogásában,
Megjelenő tündöklő elgondolásba réved,
Mily nehéz számára tündöklésének kulcsát szívére helyezni, és önmaga erőséget megismerésbe részesíteni?

Az egy talán kettő, a kettő talán három.

Az első kulcs a birtokló, a bitorló uralja, úgy tudod felismerni hogy megérkeződik és eltávozik mint egy hullám, de ami marad az valós maradás, vagy csak csillogás?

A második kulcs a gyökérzet, az érzelmek uralják, a bitorlóval rezonál mint egy testvérpár, ami kéz a kézben jár, felismerése képszerű, de nagyszerű, s elfogadásra oldódó. 

A harmadik kulcs a legősibb, a princípium,
amely az első kettőt magába foglalja úgy, hogy a szívébe engedi eggyé válásának szintézisét, amíg a férfi megteremt, addig a nő befogad, ennek felismerése az egység megismerése.

Pataki Ádám (2025.09.14)

Visszatérés az édenbe

Édes hát nekem a változás, hol visszatér, hol térbe kitér,
a holnapja a holdja, amely áthatja, napja atyja.

Jól hallom, atyja?

Ki önmagát tartja atyja,
az változása is ismeretlen ismertető,
hívatja anyja karja az eredő, termő.

Üdvözlégy, gyermek.

Ismeret a gyökered,
tartalma az alma, a tudás hatalma.
Készen állsz-e a halál napjára?

Játék elkészült,
tisztás most zagyvás,
tisztítás lehet megoldás,
de az egyben az állomás?

Álmod a tudástárad,
de a szemed a éber léted.
Elfogadod hát éberséged?

Elfogadom.

A látásom olyan, mint a város,
mely telített és zsibongó.
Ó, várjunk, ez nem is a látásom,
hanem a gondolati világom kivirágzása.
Látásom inkább az, amely gyökeret vett
a látott zsibongásba,
és azonosult a történettel.

Értem.

Tehát a tiszta értelem,
amely a lételem küldötte,
aki pedig ebbe létező,
az éltető teremtő.
Ó, ki én, és ki te,
felismertetője, visszatérő ismerő,
és talán terhelő,
de aki a tükröt forgatja,
az történetét elfogadja.

Pataki Ádám 2025.09.07