Patakiadii versek

Terembe betérve, elvét elfelejtette,

Eltévedt a jámbor, ki most keresi rejtekhelyét.

Kipp-kopp, kik kopog? Ön a kulcsmester?

Mily nehéz és fárasztó hangok, itt-ott suhan, és mint a vírus szétterjed.

Van-e a helynek neve?

Ha ismerem helyem, miért érzem rejtettnek?

Vagy talán az ismeretlen a rejtekem?

Szavak mélységében mindig a kulcscsomó bogozásával nyílik meg a tér az időre, ha az idő megjelenik, akkor terem is egyénivé válik, ha az egyén megjelenik, akkor egyúttal megjelenik a szavak közötti értekezés, amiben megtalálható lesz a jámbor rejteke.

Ez honnan nyilvánult meg?

Zavarodottság felismerésével felismerhető a rejtek?

Igen.

Ha felismerhető, akkor az eddigi megnyilvánulásod a létező?

Nem, de talán elképzelhető.

Itt a lényeg: ha a rejtekhelyed elképzelhető, akkor ki keresi?

A képzeletem.

És aki most jelen van a képzeletben, az ki?

A létező.

Pataki Ádám (2025.09.10)

Mesél a tenger, áramlik, képzeld, elkap mélyen, csillog itt éjjel.

Mely gyermek betegségbe térve,ellensúlyba érve, mesélve égnek.

Csillagokra térve kezébe nézet,meglátta a milliónyi csöppségeket,dúdolták szentnek, mesélte kendnek.

Irományos sarla, ki botja tartja, és ha botját elejti, a vég vagy a kezdet képe jön szeme elé? 

A gond a gondolatát vakarja, a vakond pedig ásását kaparja? Kásás ez a föld, úgy bíza, de az áramlás bot nélküli, és olykor kegyetlennek érződik. Na, mond kend, látod már benne kegyességet?

Szellemek hívatnak, hogy tanulj,itt vannak, hogy érj, valódit hogy tégy. Keleten, hogy aztán nyugaton, nyugaton hogy aztán északon, északra, hogy megismerd a delet, na aztán derengj újra itt, gyerek.

Pataki Ádám (2025.11.02)

Éjjeli napfelkeltében a folyó csillogásában,
Megjelenő tündöklő elgondolásba réved,
Mily nehéz számára tündöklésének kulcsát szívére helyezni, és önmaga erőséget megismerésbe részesíteni?

Az egy talán kettő, a kettő talán három.

Az első kulcs a birtokló, a bitorló uralja, úgy tudod felismerni hogy megérkeződik és eltávozik mint egy hullám, de ami marad az valós maradás, vagy csak csillogás?

A második kulcs a gyökérzet, az érzelmek uralják, a bitorlóval rezonál mint egy testvérpár, ami kéz a kézben jár, felismerése képszerű, de nagyszerű, s elfogadásra oldódó. 

A harmadik kulcs a legősibb, a princípium,
amely az első kettőt magába foglalja úgy, hogy a szívébe engedi eggyé válásának szintézisét, amíg a férfi megteremt, addig a nő befogad, ennek felismerése az egység megismerése.

Pataki Ádám (2025.09.14)

Visszatérés az édenbe

Édes hát nekem a változás, hol visszatér, hol térbe kitér,
a holnapja a holdja, amely áthatja, napja atyja.

Jól hallom, atyja?

Ki önmagát tartja atyja,
az változása is ismeretlen ismertető,
hívatja anyja karja az eredő, termő.

Üdvözlégy, gyermek.

Ismeret a gyökered,
tartalma az alma, a tudás hatalma.
Készen állsz-e a halál napjára?

Játék elkészült,
tisztás most zagyvás,
tisztítás lehet megoldás,
de az egyben az állomás?

Álmod a tudástárad,
de a szemed a éber léted.
Elfogadod hát éberséged?

Elfogadom.

A látásom olyan, mint a város,
mely telített és zsibongó.
Ó, várjunk, ez nem is a látásom,
hanem a gondolati világom kivirágzása.
Látásom inkább az, amely gyökeret vett
a látott zsibongásba,
és azonosult a történettel.

Értem.

Tehát a tiszta értelem,
amely a lételem küldötte,
aki pedig ebbe létező,
az éltető teremtő.
Ó, ki én, és ki te,
felismertetője, visszatérő ismerő,
és talán terhelő,
de aki a tükröt forgatja,
az történetét elfogadja.

Pataki Ádám 2025.09.07

Hinta palinta, cincogó hívja ma, irányra kerít ma.

Pacsirta érkezik gyere gyere mezsgyére,

csip csip, csicsergő, bőséges éneke,

cip cip, cipcirip, muzsikára ébredő,

zöldellőn pattogó tücsi öcsi trükkös löcsi.

Csiripel békésen fatetőn éginek néninek,

mattot ad veréb ma, mama hív ebédre,

Futi fut zihálva éhesen kopog már,

itt vagyok, jövök már gyermekem,

Vetkőzz le, öltözz át, moss kezet,

indulj már várunk rád, itt vagyok ragyogok.

Cincogok családdal éneklő képekben,

Mesélő dallammal gyermeki nappalban.

Pataki Ádám (2025.02.16)