Patakiadii versek

Ki vagyok én?

Rémülök derülve, égbe rejtőző szemekkel,

földnek roppanásán rejtélyek tollazásán. Lámpát tartva léptetők jelenek hívásuk káprázat de zamata kávájára intő lehelett.

Repülj hát rettenet tarka orrú, hát rend lehet?

Rendeletként számoltak be elmém terebélyességéről, útközbe közölték hogy a kezdete se vége nem volt, múlása egyenlő  a gondolattal termesztett nárcisznak amely természetéttől fogva termő és múló.

Hol vagy hát olvadás, avagy az oldódásnak kereke?

Jelene jeléül építő termése körkörösen visszatér a jelenségbe amely áthatja a magjaim nektárját, valóság ismeretébe visszatérek a megfigyelő kávájába amely peremén élet lélegzete szemez kivetült önön valómmal. 

Pataki Ádám (2026.01.05)

1.

Diadalra vértezet, minőségre ékezet, védelemre értelem, tapasztalatra vélhetem, zengésre érzelem, méregre igézem.

Dallamra kenhetem, sejtésre léptetek, kendőzetlenre világosul, szaglásra módosul, a jöttek látva szemeztek, csillogást émelyegtek. Tükröket nyitottak, mérget mézzel itattak, s jövőbe látták a múltat, mégse ingáztak a múlt arcában; jelenlétük melegsége a jelen tevékenységükbe társult.

A társuk az ismeretlen, múltjuk kérhetetlen, tudásuk ismert, látszatuk képzelt, területük valós, káprázatuk tartós, mégis a csendben jártak és keltek.

2.

Reménynek gazdája, romlásnak ábrándja, erényben dúdoló, hevességében romboló, nyomás gyakorlásba kérkedő, de nyelve igázásra népkeltő?

Jóságot hirdető, ám felszínében égre törő? Jelensége álcázott, hogy a közjó megmaradjék, mélységében pedig a gőz gonosz rejtőzik? Igazság számára hazugság átáramlása, tudása pedig addig telepszik, amíg az irányítás kezébe rügyezik?

A vezető, akinek példája az összeugrasztás, mit sem az összetartás, ne várjon ám fényes jövőt, miközben a mérget eteti, mert a végén ugyanaz a forgatókönyv ékesíti majd a halála pillanatában is.

3.

Gyermek, aki brekeg, idővel kürtként szólaltatik fel népe előtt, csendes jelenségként és gyenge jellemként ismertetik, holott a tudás két arculata mozdul meg szívén és lelkén.

Szeme ragyogása nem félelmet keltő, sem harcot hirdető, de mégis bele ál a harcba, hogy ismertesse tényként a valós természetét az emberi létnek. Az emberek eleinte rá se néznek, mert ismeretlen számukra az álcázottság, ezért álcája lesz a tisztaság.

A forradalom itatása a folyamat áramlásában olyan, mint az édesség sóval és borssal; a nehézség ott kezdődik, hogy az emberek kétségben állnak az ismeretlennel, így az egyetlen megoldása az lesz, hogy hagyja járni és kelni a népet a jelenlétében.

4.

Megadni nem egyenlő a megadással, méltatni a méltányosságot tényszerű és nagyszerű, ha működik a megélés, ennek ellenkezője a visszaélés.

Aki népét igazítja, annak minden cselekedetében megélése lesz a visszaigazolt gazdagságra, amely a tükröződés teljességében visszacsatolásként kap a gazdaságra. Ha a gazda jól érzi magát a testében, akkor odaadás szellemében is megnyilvánul, így összhangban méltó lesz a cél adta címre.

Minden szó egy szó, minden cselekedet az egyért él és növekszik, ha valós a gondolat, akkor a teremtés is zamatos és élénk lesz.

5.

A jövő szépsége mindig a rügynek a jelenébe építhető és formálható. A diadal akkor dicső, ha előtte ismeretlen volt a nép számára.

A remény akkor építhető, mikor számottevően bizonyít a gazda a gyermeke jólétéért, a szeretet akkor építhető, mikor minden elveszetnek látszik, ekkor a feladat már odaadás tényszerűségéből rajzolódik ki, így mikor a kicsi megérti a nagyot, úgy a nagy is felismeri a kicsiben az akaratot.

A megmozdulásunk alapja lépcsőzetesen épül, ezért is formálható. Ha a félelem fenyegetne, hát ismerd meg és lépd át a határt, hogy aztán megéld határtalanságot!

Pataki Ádám (2026.01.03)

Ön kutatva a feledés tengerében hullámzó szívverésben csillant fel szemed ékessége.

Látszat nem igáz, és az édes már tisztás,önmunka fénye, kiteljesedésbe érve, meglátva benned azt, ami a léted természetes teljessége.

Pataki Ádám 

(2025.12.22)

Terembe betérve, elvét elfelejtette,

Eltévedt a jámbor, ki most keresi rejtekhelyét.

Kipp-kopp, kik kopog? Ön a kulcsmester?

Mily nehéz és fárasztó hangok, itt-ott suhan, és mint a vírus szétterjed.

Van-e a helynek neve?

Ha ismerem helyem, miért érzem rejtettnek?

Vagy talán az ismeretlen a rejtekem?

Szavak mélységében mindig a kulcscsomó bogozásával nyílik meg a tér az időre, ha az idő megjelenik, akkor terem is egyénivé válik, ha az egyén megjelenik, akkor egyúttal megjelenik a szavak közötti értekezés, amiben megtalálható lesz a jámbor rejteke.

Ez honnan nyilvánult meg?

Zavarodottság felismerésével felismerhető a rejtek?

Igen.

Ha felismerhető, akkor az eddigi megnyilvánulásod a létező?

Nem, de talán elképzelhető.

Itt a lényeg: ha a rejtekhelyed elképzelhető, akkor ki keresi?

A képzeletem.

És aki most jelen van a képzeletben, az ki?

A létező.

Pataki Ádám (2025.09.10)

Mesél a tenger, áramlik, képzeld, elkap mélyen, csillog itt éjjel.

Mely gyermek betegségbe térve,ellensúlyba érve, mesélve égnek.

Csillagokra térve kezébe nézet,meglátta a milliónyi csöppségeket,dúdolták szentnek, mesélte kendnek.

Irományos sarla, ki botja tartja, és ha botját elejti, a vég vagy a kezdet képe jön szeme elé? 

A gond a gondolatát vakarja, a vakond pedig ásását kaparja? Kásás ez a föld, úgy bíza, de az áramlás bot nélküli, és olykor kegyetlennek érződik. Na, mond kend, látod már benne kegyességet?

Szellemek hívatnak, hogy tanulj,itt vannak, hogy érj, valódit hogy tégy. Keleten, hogy aztán nyugaton, nyugaton hogy aztán északon, északra, hogy megismerd a delet, na aztán derengj újra itt, gyerek.

Pataki Ádám (2025.11.02)