Tóth Árpád: A parkban (Kaffka Margitnak)

Halk hangon sírdogálnak a szelek,

Mint eltévedt és meghökkent fiúcskák,

Fakó aranyvonal a holdszelet,

S átlépte már a hervadt hegyek csúcsát

A sápadt hajnal, s halkan közeleg.

Megcsobbanó, híg sárban gázolok,

S az őszi kertben messzenézni félek,

Elhervadt ajkam csendesen zokog,

S érzem édes ízét tört, sűrű vérnek;

Az ágakon gyászlobogó lobog.

Egyszerre édes, lázas képeket

Látok kialvó szemmel, késő vággyal,

Hallok szelid, lágy menüetteket,

S halk, surranó, selyembevont bokákkal

Az Élet a bús fák közt ellebeg...