Add nekem...

Csak néhány könnycsepp, 

szívverésnyi naplementefény,

ahogy hazatalál bennem

az ősz,

csókok tegnapjából még

tenyérnyi,

ami Belőled enyém,

most mikor közel már

idegenként jössz.

Most fázlak, szeptember lettél,

hát taníts újra gyermekként

látni!

A kucorgásba bújt 

kislány-reményt

mutasd meg, hogy 

bátor lehet még!

Emeld fel lehajtott

fejem most,

mikor magányát

lényegemnek adta

a Hold!

Add nekem a fák

parázs-pille szépét,

ahogy ragyognak

ha a Nap a levelekre

önti mézét!

Add nekem október,

csöndek őz-szívű

nyugalmát!

Azt, ahol 

dohánycsipkét

öltenek a földek,

s a jégmadár-pára

lebbenésén tündököl

a hajnali pusztaság.

Add nekem 

a gyertyasugár-csillagok

arcát!

Midőn zúzmarák apró

tábortüzén takarják be

az út sarát!

Add nekem 

az eső-pillangók jöttét,

hogy ne fájjam 

a szerelem Krisztus-szögét!

Add nekem kérlek

Isten 

hópihe-szembogarát,

hogy ne gyászoljam

a kettőnkre ébredt halált!