Szívparázs

Steel•  2019. augusztus 3. 19:07

Parázs-álom

 

Mint szellemhajók, tűnnek távollá a felhők,
idő csipkézte rongyra vitorlavásznuk,
s míg csillagszívverésekre dőlnek a mezők,
elképzelem, hogy újra szerelmet játszunk,

Szemed hajnalkékek délibábja bennem,
be furcsa ez a tinta színű éjszakában,
- csókod akácvirágai alatt fekszem,
valami régi-új sarjú asszony-nyárban.

Szívhangjaid tücsökduruzsolások itt,
illatod, mint párát fürdő fűpillék,
e percben csak a megbékélt csönd lakik,
issza a valami öröknek szép ízét.

Szélzene rebben, és ébred a szív is,
valami varázs lengte át méla magányom,
- létezésed csontjaimon ma is ott izzik,
s olykor lángodba szít ez a parázs-álom.


Steel•  2019. február 17. 11:51

Így lett írva

Pipaparázs csak a hajnal, és a fények

még kis mécsesláng-csipkék a falu felett,

csillagok adják sugaraik a szélnek,

a horizont meg épp köszönti a reggelt,

s bennem a szívverések Téged álmodnak.

Tiszta vagy itt bent ma is, papír-hófehér,

a megértések már sorsot sem vádolnak,

kezed kezemmel ígyis úgyis összeér.

Az a május lettünk egymásban írva,

mi hópihecsendek alatt is mindig él,


az a vers, mi az Isten tintájával van írva,

hiába lesz az idő foglya a remény.

Hóvirágpillanat vagy minden sejtemben,

hiány-novemberekbe betörő enyhülés,

holdvilág tábortüzét őrzöd szememben,

s vagy bennem meződal és fecskerepülés.

Pont így lélegzem Benned én is, jól tudom.

Szerelmünknek nem ül a holnap halotti tort,

s amikor tekintetem alkonyodni hunyom,

lelkem felhők közé emelni Te fogod.






Steel•  2018. november 18. 17:51

Tőled, és Általad

Valahogy halkabbak az esték bennem,
már fényévnyi csillag vagy csak szememben.
Nézek a percen túlra, ott a fák alatt,
még szívverésünk is ölelve haladt,
s ahogy a napok a jelent építették,
én elengedtem a vágyak ujjhegyét...
Nem tudom, hol volt az az elágazás,
ahol megtört az Ég fölé szárnyalás,

mégis, kiköltöztél lényemből csendben.
De talán én húztam el lassan a kezem,
míg az idő más útra látni érlelt,
és őszi széllé lehelt számon téged.
Most, mikor november az utcákon jár,
ez a tél mindkettőnket magához vár.
Valahogy mégsem tudlak betűkbe sírni.
Már csak megbékélve tud a tinta írni,



a papír hófehér galamb, dala szelíd,
minden könnycseppet felhőlétbe repít.
A csillagok apró angyaltekintetek,
bennük látom, nem baj, hogy elhittelek,
hogy olyan nyár voltál, ami élni csókolt,
és felismertem ajkadon a várt otthont.
Figyelem, a sok kis zúzmaralampiont,
mint Isten hintette liliomszirmok,



borítják tiszta sóhajként a tájat,
ilyen vagy bennem most, s ez nem is fájhat.
Tőled tanultam meg csontig parázslani,
és az asszony mosolyt pőrén átadni,
s általad tudok nélküled is élni,
- látod? A főnix is halálba tud égni.













Steel•  2018. szeptember 26. 14:00

Vallomás Neked (a semmiért és valamiért)


 


Csendesebben, de még tűzzé tudsz lenni nekem, bennem. A szemed. 

Azt hiszem mindig az volt a gyengém, és neked legerősebb fegyvered.

Ami szelidíteni tudott. Vagy inkább csak életre kelteni téged a nőben,

minden érzést, amivé egykoron születtél. Tudtam, mióta odaadtuk 

világunk a sorsnak, hogy így sem lesz könnyű. Hogy fájni fogunk egymásnak...

Folyamatok. Ezeket éljük most. Természetes, törvényszerű áramlatok

részei lettünk. Ahol még lennék a gyertyád...Amit meggyújtasz, és kezedbe

olvad...Rezgéseid néha dobszóként rengnek...Szerelem is vagy még. Talán.

Nem tudom, abban aki voltam, vagy abban, akivé az ébredés tett. 

Jó volt álmodni benned, veled...Jó volna visszahunyni a szemem, mert...

Mert a tiéd még most is mozdítani képes. Feléd. De nem visz annyira közel

hozzád, mint korábban. Már megállok előtted, és a lelkem éli csak magáénak

a réget...Ízed, ízünk gyönyörű igazát. A nő pedig, ki megremeg, ahogy az 

emlékek mélyébe hatolnak, a szerelemmúlás titkairól beszél. Amit kevesen

mondanak ki...Az utolsó vallomásról az elengedésben.

Steel•  2018. szeptember 21. 09:25

Befelé (h)idegen



Jégmadártollak ma reggel a fellegek,
ahogy tüllcsipke-csillagok szétszakadnak,
és valami fényféle percé derengnek.
Tintaparazsak maradnak csak a szavaknak,
a mámor pillangószárnya lábam előtt,
a májuscsókok is halott fecskemadarak,
mint vad lovat, a felismerés végül betört.
Sivatag volt a hétköznap, s én szomjaztalak,
csitri-rajongássá hevültek a vágyak,
míg párás szemmel délibábot nem láttak,
és ösztön-tüzet képzeltek ősi lángnak.
Ma az álmok pőre kislányként fáznak,
fáradt valóság ül a csönd mohos padján.
Borostyán-ősz kúszik felém, s körbefon,
zúzmaracsepp vagyok e hajnalnak arcán.
Valaha voltál szenvedély és szívtemplom,
hol a szerelem születni és élni tanult,
de most a felnövés gyásza meghalni nevel.
Nézem szemed tábortüzét, már kialudt,
s most én leszek Tőled befelé (h)idegen.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom