Temetők!

Temetők!

Temetők mélységes csendje, 
megtelik könnyező élettel! ... 
Emlékezve kegyeleti rendre, 
áramlón szerető szellemmel! 

Koszorúk díszes szép virága, 
gyertyáknak hívogató lángja! 
Merengőn fájlalt pislantásban, 
odaadó igazak vágyó gyásza! 

Ránc terhes nyűtt arckoronák, 
roggyan nyújtózó sors áldás. 
Dobbanó sokk szív mintákon, 
kérlelve epedő súgó kívánság! 

Rokonok és kedves jó barátok, 
jöttem megrendülve hozzátok! 
Tisztelőn át érző méltóságon, 
mert lényembe itt bent háltok. 

lelkünk az újra egyesül majd, 
ha idő minket is úgy elragad! 
Zokogó árva végtelen sóhaj, 
keresi útját fent a nap alatt. 

Születő érdem vigaszában, 
feltámadó szikra csillagának. 
Örökkön békés igazságnak, 
keresztség várt bocsájtása! 

Teremtés ragyogó szolgáját, 
mennyei gyász szivárványát. 
Magasztaló hitek vallomását, 
reményeknek vezérlő imáját...