pappjani blogja

Virágzik szép éden!

Virágzik szép éden, 
készen áll a nyomor! 
Díszítvén bús éltet, 
sírva áldoz horror! 

Csodás áldott képlet, 
embert képző szobor! 
Kereszt feszült érdem, 
bűnnek vészén lohol! 

Feltámadó reményen, 
anyagi teret rombol... 
Esendő zord természet, 
zengő vihart dúlva srófol! 

Gondtalan szent vétkek, 
küzdelmek présén kohol. 
Gyávák árulják az Édent, 
pusztulva síró honból! 

Emberség áldotta érdem, 
magasztos érzetet csókol. 
Szakadék mélyében fékez, 
szárny szegő reptén bókol! 

Ébresztőn ápolta lényeg, 
harang szavában trónol. 
Konduló nyelveket tépet, 
elegük van a Földi jóból... 

Értelem gyúljon a fejekbe, 
a teremtó mireánk gondol! 
Szeretet s örök nagy béke, 
boldog lét vagy sújtó pokol!

Apokalipszis!

Démonok.

Démonok és óriási szörnyek, 
ártóan vaduló létre tőrnek... 
Kárhozva irtó szellem képek, 
gyalázó világi mindenségek! 

Torz szülőn uraló ártó szárnyak, 
létezést ámító beteges vágyak. 
Életet holtra mart zombi társak, 
pusztító tér seb fertőző távlat! 

Könnyes ármány csaló gyermeke, 
riasztó dúvadak vicsorgó sejtelme. 
Békességnek semmisítő rendszere, 
rontva kísértő sátán vallt keserve... 

Vágtató lovak tejút bús zengésén, 
trombitaszó s őrjítőn ért vergődés! 
Füstbe tévedt borús nap föld ölén, 
átkoz fene bomba szórt gyötrődést. 

Fohász kérlel tébolyított lázas kép, 
nyirbálja csúf szégyenét zúgó lég! 
Vigasz igazságán csont por szén, 
képzelet dimenzióján mállva sért! 

Présnek mércén kábuló csillagzat, 
esendőn remél szentes irgalmat! 
Bocsájtó isten akaratán odázza, 
Kudarc vezérlő káosznak titkába. 

Ijesztő sarcon hús zabált uzsorák, 
morálba dőlt mentális szolga lánc. 
Ártó apokalipszis iszonyú lángján, 
emberre néz borzasztó ragályán!

Kongatom a vész harangot!

Szánt az eke!

Szánt az eke bús anyaföldbe! 
Marja bele rengetőn nyomát! 
Hasítja szét bátor acél teste, 
ősi ugar ülepülő vad hatalmát. 

Vésett lelke tárulón lett mélye, 
fordítva elnyúló sírta varázs! 
Aprított vajként széjjel szelve, 
zsíros rögök érdek viszonyát! 

Ragyog fekete jog kép nyeset, 
csillanva reájuk látó nap árny! 
Sors képzett fölényes rendben, 
egységbe bízva ellen össze áll! 

Végzete munkál káosz sebébe, 
jövőnek lét függő áram sodrán. 
Eszme érték vonós reményen, 
perdül által vakuló csoroszlyán! 

Munkás célnak lázba égő tétje. 
Magyar hiteknek szálló vágya! 
Zsellérek áldott jó eszménye, 
tettük majd siker koronázza? 

Megtermelve népnek kenyere, 
illat felhőknek csoda víg álmán! 
Gabonánknak ringató bölcsője, 
táplál az éltető szent világán!

Oly szép!

Oly szép az élet! 
Fényes ragyogás. 
Célt adó lényeg, 
s örök álmodás... 

Születő szinten, 
kinyíló adomány! 
Gondviselő képlet, 
szeretet zálogán. 

Sors viharzó térben, 
hazát ért kárhozás! 
Áldásos víg érdem, 
harc gyúlt vágyódás. 

Csodás jóság érhet, 
világnak nagy baján! 
Sértőn vakult mérleg, 
igazságnak viszonyán. 

Csalón jötte szégyen, 
emberin várt csillogás! 
Vagyon szerző lényeg, 
bűnökkel telt parolán! 

Diktátum forró vérben, 
tudat szintű lázadás! 
Tűzbe hozta fék nem, 
szabad biztos áltatás. 

Sújtásnak mindensége, 
sarc teljesítő Kánaán... 
Szánalmak munkabére, 
sikert győzte látomás! 

Tévelyeghet bús légbe, 
korlátolta szabadság! 
Kínon ájulva néz éhbe. 
pofát tömte égi fohász. 

Árvuló bánat könnyek, 
ránc épülő arc varázs. 
Foszló rút rongy kelme, 
koldus vetett por ágy... 

Díszlőn káprázó képek. 
Mennyek igaz kapuján! 
Kegyelem bocsájtó hite, 
csodák áldó mámorán...