pappjani blogja

Virágzik szép éden!

Virágzik szép éden, 
készen áll a nyomor! 
Díszítvén bús éltet, 
sírva áldoz horror! 

Csodás áldott képlet, 
embert képző szobor! 
Kereszt feszült érdem, 
bűnnek vészén lohol! 

Feltámadó reményen, 
anyagi teret rombol... 
Esendő zord természet, 
zengő vihart dúlva srófol! 

Gondtalan szent vétkek, 
küzdelmek présén kohol. 
Gyávák árulják az Édent, 
pusztulva síró honból! 

Emberség áldotta érdem, 
magasztos érzetet csókol. 
Szakadék mélyében fékez, 
szárny szegő reptén bókol! 

Ébresztőn ápolta lényeg, 
harang szavában trónol. 
Konduló nyelveket tépet, 
elegük van a Földi jóból... 

Értelem gyúljon a fejekbe, 
a teremtó mireánk gondol! 
Szeretet s örök nagy béke, 
boldog lét vagy sújtó pokol!

Karácsonyfa!

Karácsonyfa magaslik, 
a mosoly fénye felett! 
Család véle angyalin, 
gyertya lángra nevet... 

Boldogságuk sugárzik, 
az arcuk ragyogásán. 
Jóságnak nyíló titkain. 
Krisztus vágyát lássák. 

Velük van a megváltó, 
dicsőséges szent fia... 
Messiás varázst szór, 
emberséget biztatva! 

Kegyelemnek ünnepén, 
magasztos álom csendül. 
Lelkeknek érző belsején, 
Jég virág ablakra feszül... 

Enyhül napnak tüzében, 
harag és nagy gyűlölet! 
Arcom legyél reményben, 
szeretetben végtelen... 

Ölelj által szép érző álom, 
adva hálát a teremtőnek! 
Karácsonyunk létet áldjon. 
Békés boldog esendőnek! 

Szemeink valló tükrében, 
káprázva jő megmentő! 
Igazak feszülő üdvében, 
kereszt halálán esdeklő!

Apokalipszis!

Démonok.

Démonok és óriási szörnyek, 
ártóan vaduló létre tőrnek... 
Kárhozva irtó szellem képek, 
gyalázó világi mindenségek! 

Torz szülőn uraló ártó szárnyak, 
létezést ámító beteges vágyak. 
Életet holtra mart zombi társak, 
pusztító tér seb fertőző távlat! 

Könnyes ármány csaló gyermeke, 
riasztó dúvadak vicsorgó sejtelme. 
Békességnek semmisítő rendszere, 
rontva kísértő sátán vallt keserve... 

Vágtató lovak tejút bús zengésén, 
trombitaszó s őrjítőn ért vergődés! 
Füstbe tévedt borús nap föld ölén, 
átkoz fene bomba szórt gyötrődést. 

Fohász kérlel tébolyított lázas kép, 
nyirbálja csúf szégyenét zúgó lég! 
Vigasz igazságán csont por szén, 
képzelet dimenzióján mállva sért! 

Présnek mércén kábuló csillagzat, 
esendőn remél szentes irgalmat! 
Bocsájtó isten akaratán odázza, 
Kudarc vezérlő káosznak titkába. 

Ijesztő sarcon hús zabált uzsorák, 
morálba dőlt mentális szolga lánc. 
Ártó apokalipszis iszonyú lángján, 
emberre néz borzasztó ragályán!

Temetők!

Temetők mélységes csendje, 
megtelik könnyező élettel! ... 
Emlékezve kegyeleti rendre, 
áramlón szerető szellemmel! 

Koszorúk díszes szép virága, 
gyertyáknak hívogató lángja! 
Merengőn fájlalt pislantásban, 
odaadó igazak vágyó gyásza! 

Ránc terhes nyűtt arckoronák, 
roggyan nyújtózó sors áldás. 
Dobbanó sokk szív mintákon, 
kérlelve epedő súgó kívánság! 

Rokonok és kedves jó barátok, 
jöttem megrendülve hozzátok! 
Tisztelőn át érző méltóságon, 
mert lényembe itt bent háltok. 

lelkünk az újra egyesül majd, 
ha idő minket is úgy elragad! 
Zokogó árva végtelen sóhaj, 
keresi útját fent a nap alatt. 

Születő érdem vigaszában, 
feltámadó szikra csillagának. 
Örökkön békés igazságnak, 
keresztség várt bocsájtása! 

Teremtés ragyogó szolgáját, 
mennyei gyász szivárványát. 
Magasztaló hitek vallomását, 
reményeknek vezérlő imáját...

Ragyogjál!

Ragyogjál szerelem, 
szívdobbantó lángja! 
Biztatván integess, 
remény fényén szállva. 

Boldogság varázsát, 
ontsad bús világra! 
Érzések vallomását, 
tükör képén látva... 

Káprázva ó lelkekbe, 
mind azt ami drága! 
Álmodó mennyekben, 
titkos kincsed áldva! 

Vágyad víg csodája, 
szivárványos egeken. 
Hit csókos vallomása, 
drága igaz szellemben. 

Szépséges kegyelem, 
örökkön dicsérő hála. 
Létezve nem veszhet, 
tüzes szív vérző virága!