Paphnutius blogja

Este háromnegyed nyolc. Mindjárt zár a Pap Pál kocsmája a Komáromi utcában. Ez a határ „öreg Tata” városi területe és a falu között. Ide tértek be hajdanán a parasztok a nehéz munka után, hogy igyanak egy üveg sört, vagy egy fröccsöt. Itt álltak meg a napi fárasztó munka porát leöblíteni a szüretelő munkások járművei, ha végeztek a Boldogasszony-pusztai szőlősökben. Ez Tata legrégebben működő ivója, 1901 óta üzemel.

Most csak két-három vendég ücsörög a pultnál. A tulajjal beszélgetnek. Nem részegek, törzsvendégek. Néha még zenekar is játszik itt, de most nagy az üresség. Talán a Nagypéntek miatt …

 

Hírtelen a semmiből előtűnik egy alak. Az ivó bejárata felé tart. Ruhájának színe meghatározhatatlan az esti szürkületben. Hátán megpakolt hátizsák. Zöld vászon, az a fajta, amelyik minden családban megtalálható volt a hetvenes években, amíg be nem jöttek a csehszlovák és szovjet „puttonyok”. Alakjában nem lenne semmi feltűnő: sok a szegény, kóborló ember mostanság. Főleg 50-es lecsúszott férfiak, vagy nők, akik már nem kellenek senkinek az emberpiacon, néha fiatalabbak is. Első ránézésre az alak a fiatalabbak közé tartozik.

 

Tehát a férfi feltűnés nélkül közelíthetne e kései órán a bezárni készülő kocsma felé, ha nem lenne szakszerűen a vállára vetve egy pár élénk színekben pompázó síléc. Már néhány napja nem esik a hó, csak foltokban látszanak nyomai. Hegy sincs a közelben.

Itt a lakótelep közelében sok a szemetes kuka …

 

Az ember határozott léptekkel odamegy a kricsmi bejáratához, és a falnak támasztja a léceket. Észreveszi a járda túlfelén, a vendégek számára létesített dohányzóhelyet. Szemrevételezi a kövér, hanyagul odavetett, vagy végigszívott satnya cigarettavégeket, miközben sajátjából egy utolsó, mély slukkot szív, és a többi közé dobja.

Benyit a kocsmába …

 

 

Tata, 2013. 03. 30.

 

 

vége