Pál Tibor blogja

P.Tibor•  2016. május 15. 19:08

Anya

A homok pártatlanul pereg
Halmot hordanak a szemek
S míg vért süvítenek a szelek
Üvöltenek rajtam a hegek.

Mondd, hogy lehetnék újra gyermek,
Ki nem rabszolgája a percnek
Mit emelkedetten elém vetnek,
Kik lépni nem tudtak vagy mertek?

Még érezném anyai lelked
Mi minden bántó zajt elfed
S ha a vihar kint bokrot rezget
Lennék megint, ki karodon reszket

Hiányoznak a régvolt napok
A csendben dúdolt bölcsődalok
A nagynak képzelt kicsiny bajok
S ahogy mondtad: A legszebb vagyok.

Lehet, majd megőszül hosszú hajad
Míg a fürge idő messze szalad
El ne feledd féltő szavad
Bárhol járok, Szíved velem marad






P.Tibor•  2016. május 13. 11:20

Fekete napszemüveg

Csak elsétáltam mellette...
Nem emeltem mellekre,
Mik megóvhatták volna.
Oldja meg.. Ez a dolga?
Jobb ha nem szánja szemem.
Eljátszok én a szeren,
Míg ő bottal lát világot.
Most tapos le egy virágot...
Még mindig bambán bámulom?!
Ha így mennék a járt úton,
Bukdácsolnék szüntelen;
Rajta mégsincs üzelem;
Azzal főz, amivel lehet.
S én nem vagyok elégedett?!

P.Tibor•  2015. december 12. 00:03

Advent

A történelem során sok szó tartotta meg alakját nyelvünkben, azonban a betűk bűvös kombinációja hiába hordozta a koherencia jelentéktelen jegyét, a jelentés és az érték érthetetlenül érthető módon ment el más irányba, attól függően, kinek mit szánt a szél szárnya.

Természetesen most nem fogok valami nyelvtani okfejtésbe kezdeni, de éppenséggel elég aktuális az advent, hogy beszéljek róla.

Várakozás. Ezt jelenti, igaz?

Hosszú évekkel ezelőtt tömegek várták Jézus Krisztus eljövetelét; mára a Megváltó kezd kimaradni az ünnpkörből, s míg a gyermekek hallanak némi utalást a Jézuskáról, aki majd meghozza a várva várt ajándékot, vagy amit a szülők meg tudnak engedni maguknak, nem szánunk elég időt arra, hogy mi magunk feldolgozzuk a lényeget, ami lényegében lényegtelen, mégis lényeges.  

Az elképzelés jól indult, mikor valaki szerette volna a kerítést keresztezni a lóval, s egyes kultúrákban egy zebra teljsen megszokott, de hazánkban ritkán húznak ezek az állatok szekeret.

Jogos lehet a kérdés, hogy mit szeretnék kihozni ebből a zavaros szómámorból?

Amint megjelennek a giccses fények, - amikkel alapvetően még nincs semmi baj - mint transzba terelt birkák, elindulunk vásárolni, talán hasznos, de legtöbbször teljesen felesleges ajándékokat, s míg tömjük a kufárok konghatatlan zsebét, mindig lefaragunk egy egészen picit a lelkünk hegyéből, hiszen nem ez a lényeg.

Mindenki görcsösen meg akarja találni a legszebb, legfrappánsabb, legdrágább ajándékot, de senki nem veszi észre, hogy nem mi adunk? Emberek! Aki adott, egyedül az Atya volt, aki egyetlen fiát adta értünk, hogy el ne vesszünk. Királyt, herceget küldött egy istállóba, kinek már a porból felállt test sem lett volna tisztje. Vagy tévedek?

Ma, tegnap, vagy holnap hányan adnák gyermeküket a világért?