Őrület

Csak a zaba lett!

Nyekereg a padló,
vicsorog a ház,
pityereg a Palkó,
lepotyog a máz.

Kuporog a holnap,
kesereg a mán,
kiveri a tollat,
betömi a szám.

Ide-oda táncol
lefele a hó,
utazik a láncon,
repül a Kató.

De anyuka szorgos,
ha a Kati sír,
pici poci morgós,
de levelet ír.

Buta amit írok,
kesze-kusza lett,
valahogy e poetika
csak a zaba lett!

2017. október 6.

Mint a faék 1

Eccerű ez, mint a faék:
nem kő nekem minta nyakék.
A barátom hogyha anna...
Inkább kéne hullott aama!

De ha feszít, mint a faék,
elég nekem csak maradék.
Aama nélkül is megélek...
Butaságot nem beszélek!

Tünedezik már a faék,
megette egy kis vakarék...
Hasogat az agyvíztartó -
Okosságban nem kitartó.

Hasznájj vasat, ha nincs faék!
- ha van eszed egy kis marék...
Nem kő asse! - mondja Eszter -
Nem indú má több szemeszter...

Akkó bizony, ha nincs faék,
fizetve sincs a hátralék.
Eszem többé el nem vakít,
mesterségre mester tanít.

2017. október 5.

Szilvórium

A szilvának igaz leve,
még ha hideg is, van heve.
Ősapáink hőskorában
első volt a lék sorában.

Ha pitymallott, telt a pohár,
s hogy ne legyen torkuk kopár,
hát lehúztak egyet kettőt,
úgy járták be a nagy erdőt.

Hogy is készült? Mint lett heve?
Árulkodik róla neve.
E szóról, hogy szilvórium,
nem dönthet konzisztórium.

Gyűjtsd a szilvát nagy hordóba,
Ne lyukasba, csak a jóba!
Tíz napig, ha kevergeted,
illatozva enged levet.

Ennyi idő elég neki,
az erejét kifecsegi.
Ekkorra már alkalmas ő,
a rézüstben zubogva fő.

A párája spirálba' jár,
lecsapódik hideg falán.
Az így kapott alszesz megint
ismétlődik, recept szerint.

A lepárolt, erős nedűt
hígítják, hogy adjon derűt.
Máskülönben kínok kínját
állnád ki, ha csak úgy innád.

Amint látod, szilvából van,
szilvalé az, miről szóltam.
Így készül ez, nem a gyárban...
Vagy ha mégis, akkor gáz van!

Megehetnéd a sok szilvát,
gyorsítva e kis mágiát...
Akkor szegény szilvórium
nem lenne más: fingórium.

2017. október 3.

Valagrend

Ül a költő méla lesben,
vár a rímre gyors vadat.
Ámde itt, e gyönge versben
hasa üzen csak hadat.

Szónokot hall, ó, de hosszan!
Költőnk kínban tekereg.
Arca nyúlik, kékül torzan...
Valamit már tegyenek!

Végül egy hang vág a csöndbe,
mitől a nép szendereg,
a költő meg fut a zöldbe,
hasa közben nyekereg.

Így esett e szégyen rajta,
azóta a Föld is reng,
ámde büszke, mint a vajda:
övé lett a valagrend.

2017. október 2.

Nem az a balett…

Nyekereg a padló,

vicsorog a ház,

pityereg a Palkó,

lepotyog a máz.

Kuporog a holnap,

kesereg a mán,

kiveri a tollat,

betömi a szám.

Ide-oda táncol

lefele a hó,

utazik a láncon,

repül a Kató.

Buta amit írok,

kesze-kusza lett,

valahogy e poetika

nem az a balett…

2017. szeptember 21.