Rejtély egy névtelen városban

Rejtély egy névtelen városban

 

 

              Érdekes történet rázta meg a névtelen város lakóit. A folyó egyik szigetén elhamvadt festmények maradványait és egy faoszlophoz kötözött, elszenesedett emberi testet találtak. Minden jel arra mutatott, hogy valakit máglyán elégettek, vagy talán ez a valaki önmagát égette el.

 

Rejtélyes a történet, mert semmi nem mutatott bűntényre, sőt, az elszenesedett test egy alig megpörkölődött faoszlophoz volt láncolva. Hogyhogy nem égett el vele együtt az is? A rejtelmek sorát szaporítja az a jelenség is, hogy – noha a vizsgálatban résztvevők kicsiny kis érintésére kezdett eldőlni az oszlop – úgy tűnik, elejétől a végéig szilárdan tartotta a testet a tűzben. Tetőzi a titkok sorát, hogy semminemű rögzítő elemet nem találtak, ami az oszlopot a sziklához rögzítette volna. Mitől állt mégis?

 

A titok titok maradt máig is. De mi van a történet hátterében? Mik az előzmények? Nyomok hiányában maradt az azonosítás, és a test kilétének megállapítása után a történtek felgöngyölítése, az idegenkezűség kizárása, avagy megállapítása.

 

              Nem volt könnyű eset, de sikerült használható DNS-t találni, aminek eredményeképpen egy eltűnt személlyel azonosították: egy festőművész volt az elhunyt, aki különös kálváriát járt meg műveinek a kiállítása érdekében. Megállapítást nyert, hogy – bár minden követ megmozgatott – nem volt hajlandó senki kiállítani az egyébként elismerten jó képeit.

 

Különböző indokokkal utasították el: más, nagy nevű festő képeit állították ki; nincs megfelelő (méltó?) hely a festményeinek; majd más időpontban tudják vállalni (amely időpont soha nem jött el); egy esetben pedig azzal utasították el, hogy még korai bemutatni őket a nagyközönségnek.

 

              Vajon mit ábrázolhattak a képek, hogy korainak tartották a bemutatását? Vajon miért féltek a „mecénások“ bemutatni, noha bizonyított tény, hogy legalább két terem üresen állt, és „vadásztak“ festőkre, hogy kiállíthassanak? A szerencsétlenül járt festő képeit miért nem akarták – ne adj Isten: merték(?) – kiállítani? Erre nézve nem találtak semmiféle utalást, hiszen minden terem tulajdonosa nagyon hasonló „mesét“ adott elő: helyhiány, tatarozás, másnak fenntartott hely, stb.

 

A nyomozó hatóság valami ördögi körbe került. Nem jutottak egyről a kettőre, mert folyton ugyanannál a pontnál találták magukat.

 

              Újból vizsgálódni kezdtek a szigeten. Nagyszámú fotót készítettek, nyomokat rögzítettek, majd eltakarították a törmeléket. Ekkor újabb meglepő fordulat következett: a sziklák felszíne sok helyen megolvadt. Megállapították, hogy a kőzet ilyen arányú olvadásához legalább kétszer, háromszor akkora hő kell, mint ami a festmények égésekor keletkezhetett. Mi okozhatta akkor a sziklák ilyen arányú elváltozását?

 

„Szorult helyzetében“ a hatóság próbált más nézőpontot találni. Kutakodni kezdtek a festő életének utóbbi éveiben. Semmi érdemleges... Nagy tehetség, gyors fejlődés, éleslátás, a dolgok mélyére nézésének meglepő képessége... Csupa olyan dolog, ami a festők nagy részét jellemzi.

 

Utolsó lépésként a tűz éjszakája előtti napot, és magát az éjszakát kutatták. Számtalan szem- és fültanú meghallgatása után is csak találgatni tudtak:

 

              Mivel nem sikerült bemutatnia a képeit, elhatározta, hogy végez magával és a képeivel is. Hogy miért épp a tűzhalált választotta, nem tudni, de talán demonstrálni akarta a fájdalmát. Talán így akarta kisugározni mások – sőt MINDENKI – felé a meg nem értettsége mélységét, annak fájdalmát, sőt, fájdalmas következményeit is. Talán...

 

...talán... De vajon mitől van az a mélységes titok, amit nem lehet felfejteni, amit halandó soha meg nem érthet? Mi tartotta helyén a faoszlopot, amihez láncolta magát? És az miért nem égett meg? Honnan volt az a megmagyarázhatatlan hőmennyiség, ami a sziklákat is képes volt megolvasztani, ugyanakkor az oszlop szinte épen maradt? És legfőképpen:

 

              Miért nem volt hajlandó senki kiállítani a műveit?

 

 

2018. október 6.