Párbaj

Párbaj

 

Bolha úrfi jó nagyokat

szökellne, de az erdő

minden szála, útját állva,

hirdeti, hogy a fertő

 

nem messze már, hát vigyázzon,

veszélyes, mert itt a láp,

ráadásul egy remete

lesi, hol lapul a sáp.

 

Vérbő talajt rejt az erdő,

eltartana száz ilyet,

de e lapos pesti medve

hasát félti, s már ijed,

 

hogy ez ugró, ősi tornász

minden helyet meghódít,

s így neki már nem marad más,

csak mocsár, mi elbódít.

 

Merültek a fenekére

óriási szörnyek ám,

és e tudat ráveszi, hogy

elkapja a derekán.

 

Bolha ugrik, vagy ugrana,

ám e lapos tartja őt,

így a csata egyre durvább,

ütlegelnek lábat, főt.

 

Nem tudható, hogy a sorsuk

mi lett volna, ha egy kéz

el nem kapná mind a kettőt,

ami nem is oly nehéz,

 

hisz tenyérnyi ez az erdő,

s két centisek csak a fák,

s a nagy harcban nem használnak

régen mondott hő imák.

 

Dörög hangja éltes úrnak,

s fogja őket körme közt:

Jöjjön ide gyorsan, Madam!

Hogy állhat még fönn e tröszt?!

 

2019. augusztus 18.