Milyen az ember? 2.

stapi•  2018. szeptember 13. 07:01

Milyen az ember? 2.

 

 

            Történt egyszer, – mert bizony, a dolgok megtörténnek! – hogy emberszerető ember született, mégpedig úri körökbe. Ki kell emelnem, hogy itt az „úri körök“ nagy betűkkel szerepelne, ha ennek az úri körnek minden tagja Úr lett volna, a szó nemes értelmében. Sajnos nem így volt... Kizárólag ez az „emberszerető“ Ember volt hajlandó alászállni a fellegekből, hogy meglássa, mi van idelenn.

 

Nagybirtokot örökölt, melynek egy kis része épp a mi határunkban volt. Nem mintha az örökség lenne a lényeg, de ez a kiindulópontja pályafutásának. Ez a „Valaki“ másként gondolkodott, mint elődei. Képes volt atyai birtokát úgy kezelni, hogy az már aztán „igazán felháborító“!

 

            A nélkülöző emberek aránylag nagy csapata „szállta meg“ a kastélya udvarát, és levett kalappal köszöntötte, majd pedig előadta bánatát: „Kifogytunk a búzából, élelemből. Nem tudna az úr egy kis előleget adni, a következő év kontójára?“

 

Hmm... Zöld búzára kártyázni? Elég ostobaság, nem? Ki tudja, mit hoz a jövő? Vajon tényleg olyan ostobának nézi ez a nép az „urát“, hogy az egy bizonytalan jövő évi termésre bízza a saját kincstárát?

 

Vadászkalapját hátratolva, egyszer s mind kíváncsian és „gúnyosan“ megkérdezte:

 

            – Nem volt termés? Nem volt aratás az idén?

 

De a kérésüket teljesítette. Mindenkinek kiszállíttatott annyi gabonát, amivel kihúzhatták az évet.

 

            Aztán jött a következő év, s abban az aratás. Bizony, megemlékeztek a múltban mondottakra, és a csépléskor a zsákok életre keltek, és vándoroltak. Az Intéző úr nem győzte a tekintetét folyton más irányba fordítani. Aztán, amikor már nem volt más irány, kiadta a parancsot a kocsisnak:

 

            – Jóska! Otthon maradt a pipám! Fordulj vissza!

 

Elmúlt az aratás, mindent betakarítottak, sőt, a talaj is elő volt készítve a következő évre, lehetett vetni. De még hátra volt az elszámolás, az év lezárása. Az Intéző úr – hóna alatt valami paksamétával – bebocsátást kért a Nagyságos Úrhoz.

 

            – Naccságos úr, meghoztam a kimutatást...

 

Bejelentését nagy csend követte. De ebben a csendben olyan dolgok történtek, aminek a leírására nem vagyok képes. Azt csak valódi író tudná lefesteni. Ugyanis az égvilágon semmi nem történt, csak a Nagyságos Úr állt fel, és nézett az Intézőre furcsán villogó, éjfekete szemével, és valami eddig ismeretlen fény táncolt benne. Ha ott lettem volna, talán „szeretetfénynek“ írnám le, de nem voltam ott.

 

A hosszú csendben szinte elolvadt a hatalom és az alárendeltség; az Úr és szolga; az Ember és a törékeny test...

 

            – Olvasd fel, kérlek! – hangzott a parancsoló, mégis leereszkedő, emberségből épp most vizsgázó hang.

 

És felolvasásra került minden kiadás és bevétel, munka és intézkedés, tény és szóbeszéd... S némi töprengő csend után az Intéző úr még hozzátette:

 

            – A tiszta haszon: 2 fillér.

 

Újabb csend, újabb kínos várakozás... De végül az is elmúlt.

 

            – Szép. Szép!!! – hangzott a válasz. – Nem is igen vártam többet a kiskertemtől.

 

 

2018. szeptember 13.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

kicsisara2019. február 2. 14:30

@stapi: kedves? Nem. Őszinte! :)

stapi2019. február 2. 14:04

@kicsisara: Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy! :)

kicsisara2019. február 2. 13:18

Lebilincselő!

stapi2018. szeptember 13. 14:19

@Mikijozsa: @DonGiovanni: Köszönöm szépen, hogy elolvastátok! :)

@Mikijozsa: Kedves Mikibá, nagyon hízelgő, amit írtál... Még a szemem is könnybe lábadt... Lehet, hogy muslica repült beléje... Nagyon szépen köszönöm!

DonGiovanni2018. szeptember 13. 12:44

Érdekes novella nekem átjött!

Mikijozsa2018. szeptember 13. 09:32

zamatosa nyelvezettel írt történeted egyszerűen lenyűgöző, gratula