Őrület

Libasereg

 

Libasereg menetel a sarkon...

Lúdtalpasok, mégse lehet pardon!

Szolgálatra kirendelve

minden libafickót,

tíz lány előtt menetelve

támadják a diszkót.

 

Libadiszkó üzemel a sarkon.

Vigyor ül ki minden libaarcon!

Bomlik a sor, meg a béke,

porol a sok lúdtalp,

ricsajoz' a libagége,

s megritkul a lúdskalp.

 

Libarendőr közeleg amarról,

értesültek a libazavarról.

Libafickók őrizetbe

kerülnek a héten,

libalányok – a nagy csendbe' –

maradnak az élen...

 

Libasorban a változás biztos:

előkerült egy leány-csöndbiztos.

Jaj, azóta a sok hamis

kétszer annyit gágog;

ha meghallja, a macska is

púposodva nyávog!

 

2019. április 4.

A naaagy költő ódája

 

"Itt ülök csillámló sziklafalon"

a Parnasszus csúcsán,

köröttem csillagok,

mellettem rúzsfoltos múzsám.

 

Alattam nagynevű költők -

letűnve, mint az emberöltők.

Igyekeztek bár, mégis csak

mécsekben füstölgők.

 

Nevezhetném szolganépnek,

ám nem méltó hozzám,

hát kegyesen odalépek,

hol egyes a sorszám...

 

Tolongva törtet mind,

csókolná kezem és orcám...

Rám szelíden árnyat hint

kegytrónom, míg

mélázok némelyek sorsán.

 

Ülök és révülök,

mécsesek felszálló lángján,

álomba szédülök,

míg lassan kialszik

irányzat-mutató lámpám...

 

Alszom hát, csillámok

nap-szórta szikrázó halmán,

s ébredve vigyorgok,

egyre csak pislogok –

Békafar alatti lankán.

 

2019. március 28.

Tengeri uborka

 

Szemét hunyorgatva szűrte a tűző nap sugarát, s erős fintorgás közepette nyeldesett. Gondolatai sehogyan sem akarták őt elhagyni...

 

              – Bosszantó. Szörnyű, hogy folyton az eszembe jut! Miért pont oda mentünk? Mintha máshol nem is lehetne nyaralni...

              Pedig milyen jól indult. A part lankája kellemesen sima, a tengerfenék pedig gyönyörű! Ha merülés után a felszínre bukkanva a víz színén végignéz az ember, olyan érzése van, mintha a kozmosz minden szépsége ide koncentrálódott volna. A tenger zenéje pedig leírhatatlan. Olyan nyugalom árad el a testben, hogy a lélek örökre maradni szeretne benne. A szellem óceánja öleli a mindenséget, s az Isten békéje megtestesül a hullámok ringató ölén...

              – Ilyen leírhatatlan szépség után hogy történhetett ez?!

 

Erős undorral az arcán, sietősen vette az irányt a kerti csaphoz, és tenyerével irányítva a vizet, nagy kortyokban ivott. A hűsítő nedű szemlátomást jó hatással volt rá, gondolatai is kellemesebb élmények felé vették az irányt.

 

              – De szép is volt... Csillagok, csigák, áramlat fésülte növényzet a fenéken... S ahogy a Nap fénye villózott, a színek olyan kavalkádját keltette életre, ami messze felülmúl minden képzeletet. A nagyvárosok neonfényei ehhez képest lidérclángok egy rég elhagyott temetőben!

Akárhogy is nézem, nem volt – és talán nem is lesz többé – részem ilyen szépségben. Csak... – újból nyeldesni kezdett – csak azzal az undokkal ne találkoztam volna! Mit is mondtak, mi volt az a toprongylelkű állat? Tengeri uborka, vagy mi – és rohant újra a csap felé.

 

2013. december 11.

Az önjelölt író

 

 

              Időnként szembe jön az emberrel a saját énje. Vagy talán nem? De!!!

 

Történt (ha nem történt volna, arról tudnék!) egyszer egy írópalántával, hogy „nagyot“ alkotott. Aztán beküldte valahová, ahol közzétették. Olyan helyre, ahol nyilvánosan lehetett hozzá kritikát, vagy egyéb megjegyzést írni.

 

Nos, találkozott egy olyan bejegyzéssel, hogy berosált tőle. Felháborodva panaszolta a barátjának, aki ezen szintén felháborodva, elolvasta. Kétszer, sőt háromszor is átfutotta, végül megkérdezte:

 

              – Tulajdonképpen miről írtál te?

 

Némi hápogás után – rossz sejtelmektől kínoztatva – elmagyarázta, hogy mit is akart a nagyérdemű elé vinni ebben az egypercesnél is rövidebb írásban. A barátja hosszan, szinte sajnálkozva nézett rá, majd a következő lesújtó véleményt szórta ki magából:

 

              – Na, kedves barátom, jól kapaszkodj meg! Ez a hozzászólás pontosan ugyanazt fogalmazza meg, csak még rövidebben, és egy másik nézőpontból. Olvasd csak el!

 

Szegény hősünk megszégyenülten kezdte szinte szavanként értelmezni a kritikát, és bizony rájött: Igaza van a barátjának!

 

              Na, és akkor most mi van? Le kell tennie a tollat, és többé fel sem venni? Netán felkösse magát? Vagy elegendő csak világgá mennie? Még sok egyéb gondolatot kiadott magából, a barátjától várva a tanácsot, de nem jutott tovább a szomszéd kerítésénél: azaz, hogy semmi sincs veszve, amíg minden megvan. Nagy dolog... De több is veszett Mohácsnál! (Hát még Mohácsinénál... :)))

 

              Nem ment sehová, nem csinált magának semmit, csak egyszerűen megírta ezt a vacakot, aminek most jutottál a végére.

 

 

2019. március 22.

Nőnapi járat

 

Fut, robog a napi vonat azokkal,

kik számolnak erősen a napokkal.

Távolsági járat, kérem, siessen,

jöjjön gyorsan, felárat is fizessen!

 

Én is arra iparkodok, mióta

e vonaton én lettem a pilóta.

Ha vezetem, meg-megállok titokban,

s teszek egy kört világvégi tilosban.

 

Ismerek egy nagyon kedves hölgyeményt,

neki viszek egy nőnapi költeményt.

Ablakába' ha éneklem, fény ragyog,

és a szívem az éneken át gagyog:

 

Itt vagyok már, megjöttem én, Hangikám,

túljutottam a távolság praktikán.

A nőnapi köszöntésem átadom,

gyere gyorsan, mert elmegy a járatom.

 

Siess tehát, mert a vonat indul ám,

hogyha itt hagy, hogy vezetem át Budán?!

Világvége hangulatban elszelel,

s akkor aztán e lüke itt vesztegel!

 

(S mázlid van, ha ideggyógyász nem kezel...)

 

2019. március 2.