Őrület

Szerelmes vers a bolondszerelemről

 

Ó, mily ostobán munkál bennem,

megannyi hangya túr; csíp, szaladgál

tengernyi bánat, míg a mennyben

cirmosra derül a látóhatár.

 

Két szemem vak, csak befelé látok,

nem veszem észre, előttem árok,

keserű öröm, édes bánat,

napsugárfényű kedves árnyad.

 

Szerelemféltő harácsolás,

cellára nyíló vasajtó rése,

levelem végén végső vonás -

Bolondszerelmem múló egésze...

 

Tán csak érzem, mégis remélem,

cukros álom édes zenében.

Tetten értetek Ámor nyilával,

megbirkózom az égi bikával!

 

2019. augusztus 9.

Bonyolult vers a válaszról

 

A kérdés jó, a kérdés jön.

S a válasz elmarad.

Újra jön, csak le ne üljön,

amíg itt elhalad.

 

Legyen nyitott, legyen sima,

legyen célratörő,

hogy a küzdő végső ima

derék elmét szövő

 

lehelete célba érve

okos választ kapjon,

s így a kérdő, visszatérve,

elégült maradjon.

 

2019. augusztus 7.

Fejjel a falnak?

 

Fejjel futnak a kőfalnak?

Ó, nem! Inkább az ajtónak!

Tárva kellene hogy legyen,

hisz nincs túl az üveghegyen...

Van ház, benne sok a szék is,

elfér itt az őrültség is!

Hegy helyett jó lépcsőt mászni,

korlátokról öklöt rázni,

földön fekve,

telón zengve,

tudósítva rendőrt várni...

Történhet itt, kérem, bármi!

 

Ellenérzést demonstrálni,

álhíreket konstruálni,

tiltott titkon osztozkodni...

Nem nagy szám ez, csak egy pontnyi!

Odakint volt ronda minta,

oszlopokon csomó tinta –

Rabszolgának bélyegezve

látna törvényt tűzön veszve,

ezért aztán

– utca sarkán –

színpad terül, s a sok tapló...

Elmondja, hogy ki a rabló?!

 

Ím, a kicsi, épphogy felnőtt,

ordít cifra massza előtt!

Szótárában nincsen szégyen,

feltüzelik, hadd beszéljen.

S mára – látod – státuszt kér ő,

mint egy múltból visszatérő...

Rongy a lelke, törpe gógyi,

támogatás több kilónyi.

Féreglyukon,

- az útjukon -

a halk szavú nemzet tüntet

süllyesztőbe ily őrültet!

 

Avult korok avult szava

nem kell ide, nincsen sava...

Ellenzékben mindent lehet,

hazugságon mandit vehet!

Őrültek, kik nem örültek,

bohócbárba tömörültek.

Ügy'fogyottan bukdácsolva,

másokon is átgázolva,

törvényt törik,

egymást ölik...

Színpad szakad, nyílik tabló –

Kiderül, hogy ki a rabló!!!

 

2019. július 25.

Mért a gólyát?

 

– Apa, engem gólya hozott?

– Igen, fiam, ide dobott

a kéménybe, nagy vászonban,

mikor itt járt a városban.

 

– Ugyan, mondd meg: anya vonzott?

Ringatott ő két kis dombot?

És a combja, az hogy tetszett?

Mikor nézted, gyönyört szerzett?

 

– Így van, fiam, mindez igaz,

szívem olvadt, mint a viasz!

Teste, szeme, mint az álom,

én még ma is őrá vágyom.

 

– Nagy a gondom, nem értelek,

komplikáltak e tételek...

Ha annyira jó volt vele,

mért a gólyát teperted le?

 

2019. július 14.

Új-modern

 

Új és modern, azaz: Új-modern.

Modern után jött a postmodern.

Tudni vélem, hogy mit is jelent,

bennem mégis sötét űrt teremt.

 

---***---

 

andalogsz haza témaidegen táj

a holnap még korai színekben fáj

elementaritás vad borókaág

tentül a béby a távol rónaság

 

vetemül a deszka lerohad rólad

a test üde bűzben harsan a szózat

máshova mentél szürke sötét perem

vergődik ébreszt lélektelen jelen

 

dühöngő lelked a versben idézve

féktelen élet a fán fütyörészne

oktatna vén kutya vakkan az ólban

tentike árad míg táltosa szólal...

 

jókora szörnyeteg úszik a tóban.

 

2019. július 12.