Őrület

Szülinapra – a gyöngébbik nemnek

 

Köszöntelek, édes-drágám,

nincs ajándék méregdrágán.

Csak egy darab gyűrött bankó

lapít itt, de az is frankó!

 

Nekem örülj, ne a pénznek,

mások úgyis trének néznek.

Te vagy az én aranyszálam,

Te gyógyítod meg a májam...

 

...ha a flaskát eldugdosod,

s utánam a konyhát mosod...

Nem tenné ezt senki más meg,

az árokban most is láss meg!

 

Gyere ide, hajolj már le,

hadd kapok egy jó kis smárt be...

Szülinapod legyen boldog,

soha többé meg nem botlok!

 

Itt a bankó!... azaz hogy volt...

...a helyén egy csúnya koszfolt...

...Mért hagytál itt, édes-drágám?!

Töményt ittam méregdrágán...

 

2019. szeptember 9.

Mi lehetnék néked, kedvesem?

 

Lehetnék hajnali pára az ablakodon,

lehetnék űr a lábad-hagyta nyomdokodon,

lehetnék házad falán csábos futórózsa...

De nem lehetnék senkinek sem az anyósa!

 

Lehetnék bárki,

semmiben akárki,

lehetnék pénzes,

lehetnék éhes,

lehetnék fogdmeg,

vagy talán ereszd meg...

 

Lehetnék minden,

lehetnék ingyen,

lehetnék a holdon,

vagy talán porondon...

Lehetnék éltes,

s eközben szemérmes.

 

Lehetnék derengő hajnal az ablakodon,

lehetnék zűr az élet-hagyta nyomdokodon,

lehetnék házad falán szúrós futórózsa...

De nem lehetnék senkinek sem az anyósa.

 

Mert...

 

Férfi vagyok, kedves, nem szivárvány adósa!

 

2019. augusztus 20.

Párbaj

 

Bolha úrfi jó nagyokat

szökellne, de az erdő

minden szála, útját állva,

hirdeti, hogy a fertő

 

nem messze már, hát vigyázzon,

veszélyes, mert itt a láp,

ráadásul egy remete

lesi, hol lapul a sáp.

 

Vérbő talajt rejt az erdő,

eltartana száz ilyet,

de e lapos pesti medve

hasát félti, s már ijed,

 

hogy ez ugró, ősi tornász

minden helyet meghódít,

s így neki már nem marad más,

csak mocsár, mi elbódít.

 

Merültek a fenekére

óriási szörnyek ám,

és e tudat ráveszi, hogy

elkapja a derekán.

 

Bolha ugrik, vagy ugrana,

ám e lapos tartja őt,

így a csata egyre durvább,

ütlegelnek lábat, főt.

 

Nem tudható, hogy a sorsuk

mi lett volna, ha egy kéz

el nem kapná mind a kettőt,

ami nem is oly nehéz,

 

hisz tenyérnyi ez az erdő,

s két centisek csak a fák,

s a nagy harcban nem használnak

régen mondott hő imák.

 

Dörög hangja éltes úrnak,

s fogja őket körme közt:

Jöjjön ide gyorsan, Madam!

Hogy állhat még fönn e tröszt?!

 

2019. augusztus 18.

Pókerparti Párizsban

 

A dzsentrivilág kártyás „hőseire“ emlékezve.

 

Szajna-parton ül a páros,

kezükben csak kártya van.

Csodálja az egész város,

s vélem együtt áll szavam.

 

Pókercsatát vívnak ketten,

tét talán a szerelem...

(Elejtettem, amit vettem,

otthon majd megszerelem!)

 

Azért mégis különös ez.

Kártyalappal küzd az úr?

Hölgye fején dicsfény övez,

magasból hull rá azúr.

 

Tán ha élek ezer évet,

elhárul a bökkenő:

kártyacsata vethet véget...

vagy szerelme lesz e nő?...

 

E tudatban várok egyre,

gyökereznek lábaim,

s míg a parti tart a hegyre,

éledeznek vágyaim.

 

Nosza, rajta, ossza újra!

Beszállok a partiba.

S ha e hölgy itt vágyik újra,

meghívom egy lagziba!

 

Majd a végén, ha jő a nász,

pókercsata dönti el,

hogy az éji vad lámpaláz

melyikünket önti el.

 

2019. augusztus 17.

Elutazott – visszajött

 

Elutazik végre a sárkány,

nem sír érte csak a kis páfrány.

Locsolgatom majd én,

meg a téli napfény.

 

Elutazott végre a sárkány,

elhervadt a ronda kis páfrány...

Veszek helyette mást,

hívok egy citerást.

 

Jöhetne már végre a sárkány,

olyan vagyok, mint a kisbárány.

A citerás elment...

Jönne már a felkent!

 

Itt van végre megint a sárkány,

nadrágomon kiült a sáfrány...

Előttem egy hernyó,

az ágy alatt nem jó!

 

2019. augusztus 11.