tengerkék

Ujjad megcsúszik, acél húrok tépik bőröd,
fals hangzat, csak egy sikoly, szürreál torz kép,
amit csukott szemmel festettél, ég-föld között
lebegsz - zuhansz - győz a gravitáció végképp.
Hangok némulnak, magadban suttogod a szót,
- miért? S felelsz is rá. - Mert fájt téged szeretni.
Fájt ahogy szerettél, menj, ne akarj valót!
Engedj el, ne fordulj hátra, bűn így szeretni.