o blogja

Sötét, csendes éjjel követi, a beletörődött arcú fáradt estét

A Hold is messze játszik,de ordítja a magányos gondolatot

Kívánja a fényt, hogy a Nap fotonjai belepjék fagyos testét

Kering a hideg űrben, emlékek mint kráterek hagytak nyomot

 

Meteorzápor volt minden mondatod, mi heget hagyott rajtam

Majd fényednél széppé váltak, világosban úszok a kontrasztban

Más szemében, sötét van mikor én teljesen kereken éjjel izzok 

Teliholdnak nevezik a Földön élő fejlett, civilizált majmok

 

A múltam mi mögöttem,úgy hívják, hogy a Hold sötét oldala

Esküszöm nem bánok én semmit sem, az Ősrobbanás óta

Porból lettem és idővel elkezdtem forogni, majd bolyongni

Az élet bolygójáról csak egyedül miattad lehet engem látni

 

Minden egyes izzó csókod megjelenik mint egy hatalmas üstökös

Ha takar a Kék bolygó, akkor eltűnik fényem, csak fogyatkozom

Reszketek a hidegben, ekkor a félelem egy gondolat felé lökdös

Felemészthet egy fekete lyuk és neked csak emlékemet hagyom

 

Erősen vonzol magadhoz... Folyamatosan feléd közelítek

Várom azt a napot mikor összeforrunk, hogy veled egy legyek

Ott leszünk örökre mi ketten, de mégis csak egyként

Mosolyogva fogjuk végignézni a Kozmosz végtelen végét

Fel gyorsul már a lélegzet és tágulnak a pupillák

Nincs mit tenni itt még a vak is lát

Fülelnek a süketek, dalolnak a némák

Táncra perdülnek a tolókocsis bénák

Próbálom elkergetni a fejemből Hérát

Elkerülöm a napjaink szerinti sémát

Görbült a tudatom, ezzel a terem, 

zavarossá vált a múlt és a jelen

Eszmémet tudatom, hogy a ott mi terem, 

Vannak véletlenek, ezt nem csak hiszem 

vesztettél már te is egy kitalált jelen

mit kimondunk, már el is múlt, vagyis kerestem a helyem

Közben tehettem bármit az idő gyorsan haladt

Már nem kívánhatok semmit, mert dühömben basztam földhöz az aranyhalat

 

Elkerülöm a tekinteteket, nem hiszek isteneket

néha mégis fogadkozom, de csak a saját lelkiismeretemnek

Ritkán iszom alkoholt, mert elvesztem a kontrolt

Ez veszélyes olyan embernél kiben indulat tombolt

 

 

Éjjelenként virrasztok itt csukott ajtók köszönnek

Távol van a test is mi előtagja véremnek

a nő ki vér ki test és vér

nincsen párja szívednek

együtt nőttünk fel, 

talán csak te értesz meg

Életemet odaadnám egyetlen, gyermekednek

Hogy elfeledjem múltamat, kergetem a jövőmet 

Eltűnt a bizalom és feltűnt a fenntartás

A szociális élethez nincs bennem affinitás

Erőlködésekkel eltorzult a kapcsolat fogalma

Megvan már a teljes képlet bevésve a tudatomba

csak még hiányzik az egyenlet egyik oldala

Egészség meg család kivonva a biztos munkából

Az eredményben lesz egy meghatározó állandó 

ami a naivitásunkkal szorzandó

Én azt keresem, kinél ez az érték az nulla

Viszont bevallom mindig gyengém volt a matek óra

 

A végletek közt bolyongok, néha átkozom a gólyát

, hogy miért ide dobta le, ohh azt a pólyát

Felhúzom én azt az órát, ami már évek óta már megállt

és kezdem érezni a szoros magányt

Elmondom elmuuulunk mi

Elmúlik egy évszázad és nem emlékszik ránk senki

Egyedül néha elgondolkodom

Nem tudom miért,de a sorok közéé kell buujnom

A szumma szummárumot a tintába kell raknom

A palettaa  papíír,a festmény pedig  gondolatom

Ami fontos számomra azt kézzel rajzolom

A töltelék szart meg csak szétpacsmagolom

Az életemet egy hasonlattal jellemezni is tudom

Mint ha babszem jankó kincset keresne egy macska almon

De mégis csak kapirgálok

Nem érdekel mit gondolnak mások

Ebben az országban veletek együtt csak egy tömegsírt ások

És nem tudom mi lesz velem holnap

Egy év alatt elveszett mindenem,

Egy jövöö amiben hittem

De ezt is tuuul éltem

Minden megproobáltatástoool erősebb lettem

Legyőzöm önmagamat is minden nap

Szánalmas de ugy érzem nekem csak ennyi maradt