9. Valódiak vagyunk?

Az előző rész vége:

- Na jó, itt befejeztem a barátkozást. Amennyiben nem eszel meg, én mentem. Szia. - köszönt el szinte alig hallhatóan a Nyuszi és megfordulva, lógó fülekkel komótosan a távozás útjára lépett.

A Rókát minimum villámcsapásként érte a váratlan fordulat, és hosszú másodpercekig fogalma sem volt róla, mitől sértődhetett meg a tapsifules. Csak állt és nézett utána, mint akiben az egész világ összeomlott, így a masszív, földrengésbiztos épületek sem voltak kivételek. Döbbenten kikandikált a romok alól, s habár nagy szerencséjére testileg megúszta, de ki tudja mi történt a lelkével?

A Nyuszi kezdetben gyors léptekkel indult előre, de aztán lassabbra vette a távozást, miközben óvatosan visszasandított. Itt már számomra egyértelművé vált, hogy ez ismét csak állati színjáték részéről, ám a Róka még csak nem is kapizsgálta.

- Hé, várj! Elárulnád mi a bajod? - kapta össze magát a világrengető, villámcsapás szintű fejlemény után.

- Á, ugyan már, semmi. - fordult meg a Nyuszi, miután előkapta lelki kelléktárából a sértődős álarcot. - Mindössze elmerengtem azon,hogy mikor már tudsz matekozni, milyen boldogan, és büszkén számolod majd össze a nyuszihamikat. Jövőre jó eséllyel köztük leszek már én is.

- Ok, belátom ez rossz példa volt, és csak azért mondtam, mert a múltból indultam ki. De mit szólnál ahhoz,ha majd a répákat számolnám össze, amiket elfogyasztottam egy kedves, nyíltszívű nyuszi kitartó közbenjárásának hála?

- Azt, hogy egy szuper intelligens, aranyos rókává változtál a mogorva, nyuszievő rókából. - vágta rá a tapsifüles lelkesen, majd sandítva folytatta. - Én úgy tudom ilyen jellegű béküléskor az emberek megszokták ölelni egymást.

- Na és? Szerencsére egy árva embert sem látok. - nézett körbe akkurátusan a Róka. - Vagy lehet itt bujkál a közelben? Bár az öleléshez minimum kettő kéne.

- Legfeljebb csak odaát van ember, aki épp olvassa ezt a történetet, de ő jó messze lehet szerencsére. - legyintett lazán a Nyuszi.

- Mégis miről beszélsz? Mi jogon fokozol le engem egy történet részévé, amikor valóságos vagyok?

- Ja, és akkor szerinted csak engem talált ki a történet írója?

- Dehogy! Nyugi, te is valóságos vagy. Eleve képtelenség, hogy egy buta ember, ilyen okos és kedves állatokat keltsen életre szavak egybefűzésével.

- Na de mi van, ha az ember nem tök buta? - próbálkozott keresztkérdéssel a tapsifüles, de csak azt lehet összezavarni, aki érti a kérdés lényegét.

- Teljesen mindegy mennyire agyas, a lényeg, nem ér fel a mi szintünkre, így ki sem találhatott minket.

- Hmmm...Ez elég logikusan hangzik annak ellenére, hogy te mondtad. - dicsérte sértően a Nyuszi a vörösbundást, ám az szokás szerint nem vette a lapot.

- Még szép, hogy én mondtam, ha csak nincs egy hasonmásom, aki jelenleg is önmagamnak adja ki magát. - vetett be újabb logikai csavart a Róka, amin még én is meglepődtem.

- Ez nem hangzik túl jól, mert,ha majd a valódival találkozok, és bizalommal közeledek felé, hiszen kezdünk összehaverkodni, ám ő ezt nem tudja, így simán el kap majd. Bocsi, ez elég összetett mondatnak sikerült.

- Ó, vágom az ilyen mondatokat, mert összetett személyiség vagyok. A hasonmásom miatt pedig ne aggódj, majd beszélek vele az érdekedben.

- Köszi szépen. Amúgy visszatérve a valódiságra, tényleg igazad lehet. Egy olyan jó fej nyuszit mint én, valami emberfia tutira nem képes kitalálni.

- Ez szuper, így legalább nem egy képzeletbeli nyuszkóval beszélgetek. Na de mi van azzal az öleléssel, amit bizonyos számú sorral fentebb említettél?

- Ne idegelj! Mégsem vagyunk valósak?

- Nyugi nyuszi, nem csak a logikám éles, mert a vicceim sem tompák. Szóval viccből utaltam arra, hogy csak írásban létezünk, de mi van már azzal az öleléssel?

/A folytatásból kiderül,ha minden jól megy, hogy megölelik e egymást, de,ha mégsem, akkor tévedtem, bocsi./