nyugi1 blogja

Vers
nyugi1•  2020. január 5. 19:38

Várakozás!

Elmúlik, elrohan ez az élet
nem tudom, várhatlak-e még téged.
Ha a múltad, nem tudod engedni,
hogy tudnál, valakit is szeretni.

Néha lopni egy-egy édes csókot,
nem oly jó, ha magányodat óvod.
Így értelmetlen rád mindig várni,
ha Te nem tudod szíved kitárni.

Pedig mindenkor, ha rád gondolok,
bús lelkemben, veszettül tombolok.
Várok, tán majd, a magányt feladod,
s akkor, amit szeretnél, megadod.

2019. 12. 21.

nyugi1•  2020. január 5. 19:37

Mit ad az élet…

Karácsonyra mit kapok
majd, ettől az élettől?
Bút, vagy talán örömöt,
egy ismerős lélektől?

Magányt, vagy talán lármát,
az unokák körében?
Boldogságban úszni, a
karácsonyfa tövében?

Várom már a karácsonyt,
hogy megoldjam a titkot.
Mi lelkemben képződött,
megtöltve minden zugot.

2019. 12. 20.

nyugi1•  2020. január 5. 19:32

Virágos világ!

Zöld fű körül az ágyásban, a sok virág,
szemnek gyönyörűk, pirosak, sárgák, lilák.
Nélkülük bizony, sivár lenne életünk,
olyan mint, a dallam nélküli énekünk.

Kellemes illatukkal elbódítanak,
csokrukkal egy szép kislányt, meghódítanak.
Édesanyád sírjára legyen mit vinni,
tudj a természet szépségében is hinni.

Ezért aztán, szépen kérlek benneteket,
ne vegyétek le róluk a szemeteket
"ne tapossátok le a kerti virágot"
ők teremtik meg, e gyönyörű világot.

2020. 01. 04.

nyugi1•  2020. január 5. 19:30

Azok a hangok…

Fekete halál éles hangja,
töltötte be a bánya mélyét.
Az ácsolatok összes tagja,
egymásra dőlve, görnyedt négyrét.

Betemetett élőt és holtat,
alóla nesz s ordítás hallik.
Az elemésztő tűzben, olvad
a vas, a hőtől a víz habzik.

A városban sok mentő visít,
a szirénák hangja szörnyűség.
Bányában volt valami, sikít
egy vékonyka bányászfeleség,

Bányamentők már odaértek,
látják a pusztító borzalmat.
Sírva mondják a fentieknek,
hogy ami lent van, az iszonyat.

Van ki, halál torkából kiált,
ne engem, a pajtásom mentsed.
A tüdeje sípolva zihált,
én már elvesztettem a meccset.

Nem akarta, hogy nyolcvankettő
élet, szálljon fel a mennyekbe.
Pajtását halálból megmentő
embernek, könny szökött szemébe.

Nem tudta mind a kettőt, együtt
cipelve, a felszínre hozni.
Mire visszaért, holtan feküdt,
hiába próbálta felrázni.

Leroskadt melléje zokogva,
bocsánatáért esdekelve.
Aztán iszonyatban tocsogva,
húzta kifelé térdepelve.

A társaival újra lement,
le a szörnyűséges világba.
Hogy felhozza a sok holt lelket,
eltemetni a napvilágra.

A temetőben nyolcvanegy sír,

hisz mindnyájan pajtások voltak.

A Bányamentő zokogva sír,

könnyei patakokban folynak.

 

Álmaiban még mindig hallja.

hogy mit is mondott az a bányász.

Nem csinálná most másképp, -vallja-

 mert bányász szívének, fáj a gyász.

2019. 12. 31.

nyugi1•  2020. január 5. 19:29

Búcsúzik az Ó év.

Elköszön a vén úr,
sokat időzött itt.
Átadja a helyét,
hisz már nem olyan fitt.

Jöjjön a fiatal
ereje teljében.
Akinek erős szív
dobog a mellében.

Vegye át a terhet,
mit eddig Ő cipelt.
Biztos jól csinálja,
hisz eddig is figyelt.

Megtanulta, hogy kell,
mert apjától látta.
Örül, hogy viheti,
így vissza sem adta

Búcsút int az Ó év,
az újév rákacsint.
Pezsgőt bontva köszön,
s vidáman visszaint.

Míg az óra nem üt,
kicsit együtt mennek
Éjfélkor azután,
külön útra térnek.

2019. 12. 29.