Perzsi. (Íróasztalok rejtekében))

A cím azért van idézőjelben, mert egy film címe. Megnéztem az első 2 részét, s elgondolkodtatott. 

Elméletben azt szeretném, arra vágyom, hogy mindig, mindenki az igazat, csakis az igazat mondja nekem. De ezt nem mindenki érti meg, nem mindenki teszi ezt. Van egyáltalán olyan személy a földön aki még nem hazudott? És mi a hazugság? A kozmetikázott igazság = hazugsággal? A kíméletesen elmondott igazság? (Az talán nem, kivéve, ha mindent elmondanak az érdekelt félnek, nem csak részigazságot.)

Megtörtént eset: Alizt megcsalta a férje: Évek óta tette ezt, úgy, hogy már az egész kisváros tudta, kivéve Alizt.

Ez több okból is szomorú volt. Mert Aliz is érezte, hogy a házassága kihűlt, ellaposodott, de nem tudta mit tegyen. Közel 2 éven át tipródott, kiteheti e egy válásnak, egy anyagilag bizonytalan jövőnek a gyermekeit és magát? Félt. Főleg, mivel miután elmondta rokonainak, mit forgat a fejében, azok közölték vele, azt tesz, amit akar,de akkor magára marad. Nem segítenek neki sem anyagilag, sem a lelki terheire nem kíváncsiak. Amolyan vaskalapos családja volt/van Aliznak. Nagyanyja mondta: Szagold, amit leszakítottál. Anyja mondta: nálunk nem divat válni. Apja mondta: megmondtam, ne menj hozzá. Mindenki a magáét fújta, de hogy vele mi lesz? Falakba ütközött, úgy, hogy...

Elvált. Küzdött, sírt, beosztott, magányos maradt. Nem volt különösebben válogatós, de valamilyen különös oknál fogva csak ivós emberek kerülgették. Meg egy volt barát, akit ő inkább testvérének tekintett, mintsem potenciális társnak. Igaz, Aliznak már az is ivósnak számított, ha rendezvényen 1, esetleg 2 , 3 üveg sört látott valaki előtt. 2 gyerekkel, és ilyen előítéletekkel együtt nem nagy csoda, hogy egyedül maradt. Az évek teltek, múltak, a gyerekek felnőttek, kirepültek, s Aliz egyedül maradt, betegen, s egyre betegebben. S ekkor, de csak ekkor tudta meg egyik rokonától, hogy a volt férje mit művelt anno. Amikor Aliz tipródott, hogy mit csináljon, váljon, vagy ne...szóval akkoriban a szülei többször is látták a vejüket más nővel. Áruházban, sőt még a házuk előtt is. Látták őt egy nővel az ablakuk alatt enyelegni. Talán direkt volt, hogy így ébressze fel az ex a családot. De az ébredés, elmaradt. Helyette jött a fej homokba dugása, a titkolózás. És itt merül fel a kérdés. Miért nem mondták el Aliznak? Hisz tudták, hogy már ő is kifelé menne abból a házasságból. Miért kellett eltelnie majdnem 30 évnek, hogy kiderüljön az igazság? Mivel Aliz így is elvált, miért mondták meg egyáltalán? Nem sejtették, hogy ezzel ismét egy nagyot rúgnak rajta? Mi van ha Aliz akkor úgy dönt, hogy a gyerekek miat marad a kihűlt házasságban? Akkor asszisztálnak az exének, vagy még gyertyát is tartanak neki? Mindezt Aliz háta mögött...

Tényleg ekkora teher az igazság? Az igazságot el lehet/kell hallgatni, az igazságot lehet bitorolni, birtokolni? Vagy eszközként felhasználni? Mi az igazság? Pajzs, vagy fegyver? Számtalan ki nem mondott kérdés.Ezeket a kérdéseket Aliz a mai napig felteszi magának, ha az élet olyan helyzetbe sodorja, hogy muszáj vele foglalkoznia.

Visszatérve rám, a filmről jutott eszembe Aliz esete. Ami azonban engem tegnap megdöbbentett, vagy felháborított, az a film egy jelenete. Röviden: Kisváros, egy sztárügyvéd szülővárosa, ahova 1 ügy erejéig visszatért. A rossz oldalról átállt a jó oldalra. Sportoló lányok egészségét, életét tette tönkre egy méreggel átitatott sportpálya. (Benzol). A tünetek: idegrendszeri károsodás, visszafordíthatatlan. Rángógörcsök, melyek kísértetiesen hasonlítanak az epilepsziához. A felháborító jelenet: Az egyik érintett, néha rángógörcsrohamokkal súlytott lány a kórházi kezelés után ismét suliba megy. 18 éves, érettségi előtt álló teremtmény. Tehát még gyerek, de már mégsem  gyermek. S ekkor pár osztálytársa szembejön vele a járdán. Az egyik dekoratív, szőke, ugyanúgy 18 éves lány pedig nevetni, nem nyugodtan leírom, röhögni kezd, s rázza a felsőtestét görcsöt imitálva. A többiek meg vele nevetnek. Még most is görcsbe van a gyomrom. A film valós eseményeken alapul, de enélkül is tudom, hogy léteznek ilyen kamaszok. Vagyis már felnőttek. És mérges vagyok. Magamra. Mert úgy érzem fejlődtem, egyre ritkábban ítélkezem, nem vagyok agresszív, stb. De ha ilyennek lennék szemtanúja , nem magyaráznék. Mást tennék. Bevallom, sokan azt fogják hinni, túlzok, de ha ezt békésen kellene elintéznem, akkor a gúnyolót becsuknám.Hagynék neki időt gondolkodni, hátha rájön egyedül, miért van bezárva. Jobb, mintha rosszat tennék, vagy kívánnék.

Visszatérve a címre: Tudom, hogy a kérdésre többrétű és összetett választ lehet adni, amiket akár fejezetekre is lehetne bontani.

Mégis, a fő kérdés még mindig az: az igazság az teher?

Csak kicsit unom a karantént... A vers minden kritériumnak megfelel, követi a magyar helyesírási szabályokat, nem terheli meg felesleges munkával az adminokat, nyomtatáskor kevés papír és tintaigénye van, így környezetkímélő, nem kell szegény diákokat plussz bemagolnivalóval terhelni miatta, mikor kötelezővé teszik a megtanulását, ergo a tanerő is pihenhet, évzárón nem esik össze a gyerek, míg végighallgatja, a tv-be nem foglal sok műsoridőt a kultúra rovatban, így olcsó, és hatékony,vizsgán könnyű elemezni (mire gondolt a költő? ) ,nem okoz szinte semmilyen lelki deformitást a megtanulása,,szavalása, leírása, bármikor korlátlanul letölthető, sőt elég csak rágondolni, szóval egyszerűen tökéletes! :-D

Az olvasókat tisztelettel megkérem, pár sorban elemezzék , (boncolgassák), ki a versemet. Előre is köszönöm szépen. :-)

És most következzen a vers...

A karantén következményei

Nem tudom ki vagy, de hiányzol,

egy látomás vagy a javából,

ki szelíden felém hajolva,

pecsétet ad forró ajkamra.

(Az utolsó sor Mersinho javaslatára lett átírva..)

Köszi neki!

https://www.youtube.com/watch?v=3eGka8OVLcw

Bármit megtehetek.Ezzel a címmel került ma egy film a tévéműsorba. Röviden: Szuperintelligens, (lüke külsejű) űrlények érkeztek a bolygónkhoz. Majd el akarták pusztítani, ám a törvényük kimondta egy (azaz 1!) embert ki kell választaniuk , és szupererővel felruházni. Bármit megtehet. 24 óra elteltével megvizsgálják, jóra vagy rosszra fordította e az erejét. Nos itt hangzott el egy barát szájából: Mit kívánnál, ha egy különleges kérésed lehetne? A film témájából kiindulva sokadjára elgondolkoztam ezen. Egyet nem tudnék kérni. Gondoltam, azt kívánnám, soha többet ne legyen háború a földön. Se biológiai, se atom, se lőfegyver, stb. De ettől még nem oldódna meg minden. Ha azt  kívánom, mindenkibe költözzön végtelen szeretet a másik, maga és a Teremtő felé, talán jobban járnánk, mert akkor  háború sem lenne többet. Ti mit kívánnátok? A bolygóért, magunkért, egymásért. 

Komor arckifejezéssel sétált a nő az utcán. Tekintete olyan volt, mint a bántalmazott, kivert kutyáké. Nézte az embereket, hogyan rohannak, körül sem nézve. Nem néznek egymásra, nem nézik a táj csodáit, csak sietnek. Hirtelen összerezzent egy hangos  szóra. Fejét a hang irányába fordítva látta, hogy egy anya kiabál pici gyermekével.
-Mért kell könyörögnöm, hogy szedd a lábad? Lekéssük a buszt.A gyermek sírva fakadt, de anyja húzta maga után, kíméletlenül.
  Erről eszébe jutott egy történet, melyet egy gyermekkori ismerőse mesélt el neki.

- Este volt, vastag hó és jégtakaró fedte a járdákat, utakat. A megállóban vagy ötven ember várakozott. Tudták, hogy harc lesz, mert ennyien nem fognak felférni az utolsó járatra. A busz késett, a moraj erősödött, a hideg pedig megtalálta a legjobb, legmelegebb ruhákon is a rést. A gyermek összeszorította a combját, és didergett. A hidegtől, és a szükségtől. Lábait már alig érezte. Halkan szólt anyjának, de azt a választ kapta, ki kell bírni. Még kétszer próbálkozott, harmadszorra már sírva.Úgy érezte a világ összes ruhája sem melegítheti fel, annyira rázta a hideg. Fájt. Végre , nagy késéssel megérkezett a busz. Tolongás, kiabálás, emberek, rokonok szakadtak szét a tülekedés közepette. A gyermek félt, hogy elszakad anyjától, de szerencsére mindketten feljutottak a buszra. Húsz perc múlva ért házuk elé a busz, onnan már csak pár lépés az ajtó. Ez a pár lépés a gyermeknek a maratont jelentette. Nem győzött. Sőt! Vesztett, többszörösen. Ott állt a bejárat előtt nedves nadrággal, megszégyenülten, és hallgatta a szülő szóáradatát.

- A kivert tekintetű nő szomorúan felsóhajtott. Mennyi minden más lehetne, ha mindenki kapna  figyelmet, megértést, szeretetet. Ez az, ami neki is hiányzott. Egy jó szó, ölelés, megbecsülés, megértés.
Ám amire mindig titkon vágyott, az ennél is "kevesebb" volt.
Az, hogy valaki odalépjen hozzá, és megsimogassa a haját. Ezt a mozdulatot várta születése óta.
Ezért  vált ő kivertkutya tekintetűvé.

2017. Február 25
Pásku Erzsébet (Perzsi.)