Illés Endre: Szávitri (részlet)

Ha az én írásom  lenne, az alábbi részletnek külön címet adnék: A halszagú virág

"- Hárman voltak. Három kövér, nagyon kövér halaskofa. A folyónál meg a tavaknál vették a halakat, és amikor a halászok fogásával megtelt minden kosaruk, halastul, kosarastul begurultak a városba. Inkább gurultak, mint mentek, mert nagyon kövérek voltak. Az elsőnek Golyó volt a neve. A másodikat is Golyónak becézték kislány korában. És a harmadik sem tudott más névvel előhozakodni: világéletében Golyónak csúfolták. A három Golyó nemigen barátkozott senkivel. Magukban éltek, jól éltek, nagyokat nevettek. Egyszer azután elkapta őket a vihar. Éppen úton voltak, a városból a folyó felé tartottak. A három Golyó rémülten gurult ide-oda. Kövér esőszemek potyogtak körülöttük, de ők nem szerették az esőszemek kövérségét, és még kevésbé szerették a felcikázó villámokat. Végre egy kertész kunyhójára bukkantak, gyorsan bemenekültek. A kertész jó szívvel fogadta a három Golyót, és éjszakára átengedte nekik a virágházat. Mert közben erősen besötétedett, és a Golyók még jobban féltek a sötéttől, mint a ropogva zuhogó esőtől. Elhelyezkedtek hát a virágházban, ettek valamit, ettek jó sokáig, és lefeküdtek. Múlt az idő, de a három Golyó csak forgolódott a helyén, sehogyan sem tudtak elaludni. Végre az egyik felkiáltott: ,,A virágok!'' Ekkor a másik is feleszmélt: ,,Igazad van! Ezek a rózsák! Ezek a szalamandra szegfűk!'' Összevissza kiabáltak: ,,Hogy bűzlik ez a kontyoshajú! Meg itt, ez az aranyvessző! És az a macskagyökér! Ez a gyíkfű! Ez a kígyószisz!'' Összevissza sértegették, pocskolták a szép és még szebb virágokat. Mindenféle ocsmány nevet kentek rájuk. Mindegyik bűzlött nekik. Mind-mind okádékot lehelt. Mert ők csak a halszagot szerették, a sűrű, nehéz, orrfacsaró, avas halszagot! És csak szédültek a virágoktól, a rózsától, a szegfűtől. Cudarul fájt a fejük, gyomrukban megnehezült a jó vacsora. Legszívesebben kigurultak volna a virágházból, de kint még mindig zuhogott. Erre az egyik Golyónak jó ötlete támadt. A piszkos, üres halkosarakat kirakta egy percre az esőre, majd sorra bekapkodta őket. A nedves halkosarak szinte azon nyomban füstölögni kezdtek a meleg virágházban. Jó és erős halszagot füstöltek. A halszag birokra kelt a rózsával, és csakhamar legyőzte. Így járt a szegfű is, a többi virág is. És a három Golyó csakhamar békésen, elégedetten, mélyen aludt, az ismerős, nehéz halszagban aludtak, álmukban is nagyot szippantottak belőle. Reggel a kertész arra nyitott be, hogy a virágai is halszagot lehelnek.

"