Végjáték - 4

pauleve55•  2013. szeptember 18. 22:34

Vasutas sztrájk idején utaztunk, így nem válogathattunk az induló vonatok közt. Anyám éjszakai bolyongásainak rövid szüneteiben, talán két-három órákat aludtam napok óta. Halálosan kimerülten, lelkiismeret furdalástól emésztve keltem öt órakor.

Régóta haza vágyakozó anyám felderült arccal készült indulásra a sötét téli hajnalban. Fél hétkor induló vonattal Pestre utaztunk. Pest felé vonatozva szerencsétlennek egyetlen problémát az alakja jelentette, a felszedett néhány kiló többlet súly! Nem gondolt az elválásra, a búcsúzásra, nem gondolt gyerekére, aki megszakadó szívvel látta végleg elveszni a jó, szerető anyuka lehetőségének reményét.
Ha teljesülhetne egy kívánságom, akkor szeretnék újra ott lenni vele azon a reggeli vonaton és jó alaposan megrázni, hogy ébredjen végre!

......hogy itt most éppen az élet megy el mellette és ő észre sem veszi!

.....ébredjen, mert itt az utolsó lehetőség!

...........ébresztő anyú....még itt vagyok!

......és nem akarom elhinni, hogy elvesztelek mielőtt szeretni tudtál volna!

.......hogy elvesztettelek mielőtt szerettél volna!!

Segítségképpen velem utazó harmadik fiammal a vasúti kocsiban egymás mellett gubbasztva, rémülten figyeltük ezt az eszement pusztítót. Ezt a szerencsétlen bolondot, aki udorkodva szórta szemétbe élete valódi értékeit, hogy helyettük színes, díszes, semmirevaló álságokat gyűjtsön boldogan.

A Kelenföldi pályaudvarnál nyilvános wc-t kellett keresnünk. Anyám egy laza, gyors gondolati váltással ruhájának összemocskolt alját takaríttatta velem!

Remek! Úgy tűnt, elméjének valami homályos zúgából felmerült a gondolat, van neki egy ilyen alkalmakra rendszeresített, épp megfelelő cselédje. Hurrá!

Mégsem éltem hiába!
Délelőtti gyér forgalomban gyorsan hazáig buszoztunk. Anyám látható örömmel vette birtokba megszokott lakóhelyét. Régi, kerek tárcsázós telefon készülékét használva értesítettem rokonomat hazaérkezésünkről. Mostantól övé a felelősség! Szó nélkül lenyeltem sértő számonkérését - miért nem tudtam még tovább falusi otthonomban tartani nagynénjét?!

Gyerekemmel sietve bevásároltunk a közeli élelmiszer boltban. Anyám becsmérlően méregette a számára vett friss paradicsomot, sajtot, szalámit, tejet, zsömlét.

Indulás előtt még becsöngettem gyerekkori játszótársam első emeleten lakó, kedves anyukájához. Tőle tudtam meg, hogy anyám már hónapokkal korábban zavartan viselkedett és unokahúga már szembesült ezzel a problémával. Ez a hír csak még tovább erősítette becsapottság érzésemet.

Rokonom minden jót magához vett, míg a munka nehezét nekem szánta!

Hamarosan, szinte futva menekültünk anyám lakásából.

Akkor, ott biztosan tudtam, innen nincs visszafelé vezető út.

Magamat szenvedő vesztesnek, a körülmények áldozatának láttam.

Most, tíz évvel később már úgy érzem, saját döntésem szerint vágtam el minden szálat. Abban a pillanatban, az utcán végigsietve elhatároztam, hogy saját megalázásomra újabb lehetőséget már nem adok sem anyámnak, sem unokatestvéremnek.

Lelkemen már több sebnek nem volt hely!
Később lett világos, hogy ezzel az elhatározással életem legsötétebb időszakából kezdtem kilábalni.
Keleti pályaudvarnál kínai kaját ettünk majd a Rákóczi úton a Duna felé sétálva lassan magamhoz tértem.
Kényszer helyzetben kellett a legkevésbé rosszúl döntenem.
Életemben előszőr volt bátorságom elutasítani anyám és Kis Unokahúga cselédjének szerepét és saját magamat választani!
Ezennel befejeztem Hamupipőkét játszani anyám végtelenített, silány drámájában!

Visszafelé aznap délután hat órakor indult a sztrájk idején közlekedő egyetlen vonat a Déliből.

Hulla fáradtan nyúltunk el az üres fülke ülésein.
Legalább Földvárig aludtunk, ha nem tovább!

 
---->>>>

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

pauleve552013. szeptember 19. 09:18

Köszönöm

Törölt tag2013. szeptember 19. 09:14

Törölt hozzászólás.

skary2013. szeptember 19. 04:33

...