Végjáték - 3

pauleve55•  2013. szeptember 18. 19:03

1999 decemberében csak nagy erőfeszítéssel és sok önuralommal tudtam sikeresen görgetni családi életünket.

Karácsonyi készülődésünk közepette megérkezett anyám elhatalmasodó szellemi leépülésének újabb bizonyítéka - budapesti tizenkilencezer forintos telefon számlája.
Szünet és válogatás nélkül telefonált - bárkivel, aki meghallgatta. Szerencsétlenségére egyedül nem tudta elfoglalni magát. Valakinek mindíg szórakoztatnia kellett saját, belül dolgozó félelmei elhallgattatására.
Időnként komoly feszültségekkel, de átdöcögtünk az ünnepeken.
Az ezredfordulós, babonákkal terhelt Szilvesztert ismerősöknél, közös tévénézéssel töltöttük.
Anyám január elején egyszerre csak úgy határozott, hogy vérnyomás csökkentő gyógyszere már nem megfelelő. Állandó készenlétben, napi többszöri vérnyomás mérés következett.
Beteges mániákussággal féltette életét, kétségbeesetten kűzdött a halál gondolata ellen, kereste a tragikus vég előjeleit. Ebben az esetben vérnyomás csökkentő gyógyszerét vélte lehetséges hibaforrásnak. Végül az egyébként normális, 140/90 es mérési eredmények ellenére is muszáj volt orvoshoz vinnem. Reméltem, körzeti orvosunk meggyőzi a változtatás szükségtelenségéről, de nem így tett.

Az eddig jól bejáratott, megbízható gyógyszerének megváltoztatása nagyon bizonytalan helyzetet eredményezett. Vérnyomása ettől kezdve kiszámíthatatlanul ingadozott.

Biztos vagyok abban, hogy végső szellemi összezuhanását ez is elősegítette.

Elméjének elborulásához szintén hozzájárulhatott több évtizedes gyógyszer függősége.

Lelkének zökkenőit, hangulatánal változásait meg sem próbálta önerőből kezelni, karban tartani. Legkönnyebb megoldásként azonnal nyugtatót vett be, amivel sikerült létező problémáját megoldatlanul szőnyeg alá söpörnie, hogy az ott - most már felügyelet nélkül - tovább végezhesse megkezdett pusztító munkáját. Sok-sok letagadott, elhazudott lelki szemetének elfojtásához napról-napra nyugtatók kellettek.

Csillapíthatatlan orvos mániáját rettenetes halál félelme táplálta. Úgy érzte, ha orvos foglalkozik vele, az biztosíték saját egészsége megóvására. Soha, de SOHA nem hitte, hogy saját egészségéért neki saját magának kell tenni! Soha szóba sem jöhetett saját életében létfontosságú saját, önmagáért vállalt felelőssége. Meggyőződése szerint mindig minden kívülről, a kiszámíthatatlan külvilág irányából hatott és szentül hitte, hogy ezeket a külső erőket lehetetlen befolyásolni. Így ebben a kérdésben is a könnyebb utat választotta. Felelősségét elutasítva mindig külső körülményektől - orvosoktól, gyógyszernek nevezett mérgektől! - várta egészségének fenntartását. Kedvét keresve később szemvizsgálatra is elvittem. Új, olcsó, arany színű szemüveg keretének egy ideig valóban örült.

Február első napjaira teljes lett a káosz. Anyám egó uralta szelleme teljesen elvesztette amúgy sem túl erős kapcsolatát a valósággal. Ő, aki mindíg többre becsülte a cifra látszatot, a képmutató szavakat a tiszta, egyértelmű, megbízható tényeknél, most végleg hazugságainak világában rekedt. Éjszakánként hangosan beszélve, dübörögve, esve-kelve mászkált lakásunkban. Az útjába álló bezárt ajtók vagy nehéz bútorok sem akadályozták ámokfutását.

Alvásról szó sem lehetett.
Iskolába menő gyerekeim álomkórba estek. Délutános műszakban dolgozó felnőtt gyerekem munkából hazaérve, hajnalig figyelte anyám akcióit, majd rövid délelőtti alvás után hulla fáradtan ismét munkába indult.

Nap közben anyám megnyugodva, édesen aludt!

Minden nap ezerszer jutott eszembe a helyzet hihetetlen, mértéktelen igazságtalansága!
Anyám még most is ragyogó arccal áradozott kedvenc Kis Unokahúgáról, akivel
"olyan hasonlóak vagyunk mintha ő lenne a gyerekem, nem is te".

Aki hasonlóságáért több milliós jutalmazást kapott, majd markába röhögve Pestről figyelte emberfeletti küszködésemet. Miközben nekem a "szégyelld magad", "kutya kötelességed" járt. Ezeknek a napoknak változatlan erejű fájdalmát még ma is érzem! Úgy éreztem, kötelességem gondoskodni zavarodott, gonosz anyámról. Közben éreztem, hogy lázadásom napról-napra erősödik lelkemben. Vívódtam a kikényszerített kötelesség és saját önbecsülésem között. Minden újabb napon fogcsikorgatva teljesítettem azt a feladatot, ami rokonomat illette volna anyám birtokba vett lakásával együtt.

Arcátlan unokatestvérem telefonon keresztül hülyének nevezett, amiért ennyit tűrök anyámtól!

Anyám égő gyufával akarta ágyneműje között műfogsorát megkeresni!

Családom tagjai Kis Unokahúg eddig elmaradt felelősség vállalását sürgették!

Betelt a pohár!

Február második hetében anyámat hazafuvaroztuk és unokahúga gondjaira bíztam.

---->>>>

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mikijozsa2013. szeptember 18. 20:16

az öregség velejárója a félelem elharapózódása, lehet a régi idők szellősebb világa hiányzik nekik, lehet sok minden más is... Leírásod pontos képet ad ezekről, elhiszem, hogy rettenetes volt.

pauleve552013. szeptember 18. 19:07

:-( hát igen

skary2013. szeptember 18. 19:05

hááát