Számvetés

Mindennek rendelt ideje van. A számvetésnek is.

Ezernyi megaláztatást ugyanennyi dühödt bosszúállás követett.

Ön- és közpusztító drámám szereposztásához természetesen megfelelően vakmerő partnereket is találnom kellett.

Játszmáink drámai szerepei pontosan kiegészítették egymást. Nem mi magunk választottunk – az előre eldöntött, kikényszerített szerep választott minket.

Házasságunk romjain, állandó ostromállapot közepette nagyszerűen szórakozó, önfeledt gyerekek módjára, vég nélkül bántalmaztuk egymást. Szinte habzsoltam a lealázottság, az ártatlanul megbüntetett áldozat sértett fájdalmát. Életemnek ebben a hosszú időszakában mázsaszám lapátoltam magamra a bolti eladók, a hivatali tisztségviselők, a munkahelyi kollégák vagy éppen egyéb vadidegen emberek felém irányított rosszindulatát. Valósággal elégedetté tett a gondolat, amikor gyüjteményembe újabb megszégyenítő bántásokat szereztem. Sas szemmel vadásztam hozzám hasonló sorstársakra, akikkel azután órákon keresztül egymás sérelmein szörnyülködtünk.

Néhány nap pihenő után újabb és újabb ismétlés következett. Részeg élettársam durvasága bosszúért kiáltott. A kiosztott és befogadott bosszú pedig lecsillapította az eseményeket irányító egókat. Néhány nap kárrendezéssel telt. Erőt gyűjtöttünk, hogy a játszma legközelebb még átütőbb, még pusztítóbb lehessen.

Időközben gyakran előfordult, hogy borzalmas életem kínjain látványosan, hangosan jajongtam, de valódi változást még nagyon sokáig nem akartam. Bénult, tehetetlen önmagamat engedelmesen porig romboltam.

Sokat gondolkoztam azon, vajon milyen erő, milyen rejtett tartalék segített felébredni ebből a reménytelen helyzetből.

Ismét rájöttem, mindent a gyerekeimnek köszönhetek!

Amikor önmagamat végletesen gyűlöltem, amikor csak saját keserves pusztulásomat éreztem az engem megillető, megfelelő büntetésnek, akkor szenvedő sötét lelkem legmélyén, egy eldugott, védett zugban előbújt egy apró kis virág.

Annyira együttéreztem gyerekeimmel!

Nem volt egyszerű, mivel én magam jelentettem a legnagyobb veszélyt.

Tudniillik beteg lelkemben időről időre hangosan óbégatott anyám rosszindulatú démoni hangja és gorombán követelte gyerekeim megbüntetését. Ráadásnak éppen esedékes, alkoholista élettársam is ugyanezt parancsolta. Sztereóban érkezett az agymosás.

Egészen idáig, valahányszor ez az erőszakos anyai hang engem ócsárolt és megszégyenítőn lealázott én tehetetlen voltam vele szemben. Már rég nem mertem tükör elé állni a rögtön megszólaló "undorítóan ronda vagy", "dagadt tehén" bírálat hatására. Nem mertem kiöltözni mert azonnal hallottam - "nevetséges vagy, szégyelld magad". Állandóan és mindenért "szégyelld magad", "szégyelld magad" járt. Minden cselekvésemet, minden gondolatomat hasonló kritika követte. Önmagamat anyám akarata ellenében megvédeni soha nem mertem. Rám vonatkozó ítéleteit még halála után évekkel is elhittem neki.

Egyre erősödő akarattal ellenálltam. Bármi történt is, először türelmesen meghallgattam a gondolataimban élősködő anyai üzenetet, majd végiggondoltam annak következményét. Sanyarú gyerekkori emlékeim segítettek helyesen dönteni. Azt hiszem, apró lépésekben ezek a döntéseim rángattak vissza a szakadék széléről. Amikor jó voltam valaki máshoz, akkor egyben jó voltam magamhoz is. Ahogyan kiálltam gyerekeim védelmében, ugyanezzel az enrgiával önmagamat is támogattam.

Ettől erősödtem meg.

Ettől maradtam életben!

Csodálatosan nagyszerű a lélek!

Életem legnagyobb munkája, legfárasztóbb feladata magában hordozta jutalmát. Egyedül csak a gyerekeim megérkezésével előóvakodó anyai szeretet munkálkodott öntudatlan lelkem megmentésén. Bár sokáig nem is tudtam róla, de a munka odabent rendületlenül folyt, míg végül a szeretet átvette az irányítást.

Azóta anyám rosszindulatú démoni hangja végleg elcsendesedett.

Békességben vagyok magammal és az egész világgal.

Egy ideje már anyámmal is!