Önéletrajz - 42 Hypoglycemia

pauleve55•  2013. augusztus 29. 15:11

Reggel hatkor majdnem tök sötétben kelek. A naptár egyértelmüen tavaszt mutat, - április közepe - de a nyári időszámítás miatt megzavarodott időmérés becsap.

Álomkórosan támolyogva villanyt kapcsolok - és akkor teljes erejével rám zúdul az emlék.

Drága apukámmal együtt töltött tizenhat és fél évem minden harmadik-negyedik éjszakáján erre a váratlan, durva, erőszakos villanyfényre ébredtem.

Mióta az eszemet tudom, minden este ettől féltem.
Lefekvéskor soha nem lehetett biztosan tudni, hogy apukámnak sikerült-e az inzulin - szénhidrát libikókát egyensúlyba hozni. Cukorbetegsége körül valami nagyon nem stimmelt. Évek hosszú sora alatt rendszeresen, szinte menetrendszerüen törtek rá a túl alacsony vércukor szint miatti éjszakai rosszúlétek. Mintha álmában szervezete újra képes lett volna elvégezni az inzulin termelés feladatát. Szigorúan kiszámolt egységnyi inzulin és grammra hozzáigazított szénhidrát elfogyasztása után éjszaka mégis csak beütött a mennykő.

Szerencsés esetben anyámnak már kezdeténél sikerült észrevenni a készülődő bajt.

Csurom vizesre izzadt, halál sápadt apukám ilyenkor, álmából felébresztve képes volt megenni néhány szem kockacukrot vagy meginni a cukros vizet. Sajnos rosszúlléte olyan gyorsasággal haladt a teljes végkifejlet felé, hogy már néhány perc késlekedés is kezelhetetlenné tette. Ilyenkor, részegséghez hasonló állapotában már nem lehetett beleerőltetni az életmentő cukrot. Ebben a fázisban már nem tudta felmérni helyzetét, sőt mindenáron elutasította a segítséget.
Innen már csak néhány perc volt az ajulásig.
Bár egy alkalommal szemfüles anyám egy foghíjon betuszkolt és a szájban gyorsan felszívódó fél szem kockacukorral még ekkor is visszafordította a folyamatot, de ez a szerencsés megoldás ritka kívételnek számított.

Mivel eszméletlenül már nem lehet nyelni, így végső megoldásnak maradt az éjszaki ügyeletes orvos intravénás szőlőcukor injekciójával.

Ezekben az években ritka kivételes adománynak számított a lakásba beszerelt telefon. A meglévő telefonvonalak "ikresítésével" - egy vonal - két lakás, két készülék - megnövelt kapacitás is túl kevés volt az igénylők számához képest. Hosszú, több éves várólista és persze hatalmas korrupció jellemezte a távközlési piacot. Házunkban elsőnek az akkoriban hivatalos személynek számító házfelügyelőhöz vezették be a telefont. Így éveken keresztül csak a földszinti folyosó végén lakó házmester nénitől lehetett orvost hívni.

Anyám kétségbeesve, kapkodva futott segítségért.

A folyosókón felkapcsolt világítás, az éjszakai csendben minden lakásba behallatszó sietős léptek, a csapódó lengőajtó zaja, majd a hamarosan megérkező orvos cseppet sem kíméletes, nagyhangú megjelenése minden lakótársban tudatosította az otthonunkban éppen zajló tragédiát.
Amennyiben eddig még képes voltam valami kótyagos félálomban bóbiskolni, most ennek vége lett.
Az éjszakai ügyelet orvosa első mozdulatával felkapcsolta a mennyezeti világítást.
Gyorsan, szakszerüen, lelketlenül intéze tennivalóját.
Az intravénás szőlőcukor hatására szenvedő apukám néhány perc alatt magához tért. Még éppen időben ahhoz, hogy meg tudja akadályozni a mentők kihívását. Ügyeletes doki - önmaga védelmében - szenvtelenül kitöltötte és aláíratta vele a "saját felelősség" nyomtatványt majd az anyám által már előkészített húsz - ötven forintot magához véve távozott.

Ott álltunk ledermedve, kialvatlanul, az átéltektől reszkető gyomorral és néztük a sötétítő függönyön áttetsző hajnali derengést. Az új nap már a nyakunkon volt, de én egyáltalán nem éreztem felkészültnek magam. Épp mire mindhárman elcsendesedtünk, épp egy kis zavaros félálom után máris jött az ébresztő.

Ezeket a rémes "másnapokat" apukám egy kis plusz alvással kezdte - ráért a gyárba délelőtt tízre, tizenegyre bemenni. Háztartásbeli anyám szintén szorított időt magának a délelőtti-délutáni bóbiskolásra. Egyedüli szerencsés kiválasztottként - nekem muszáj volt iskolába mennem!
Reszketeg kialvatlansággal, hunyorgó fény iszonnyal próbáltam teljesíteni - anyám elvárása szerint tökéleteset!
Kínzó alvás hiányom miatt soha nem panaszkodtam - tudniillik nem mertem!
Anyám kiváló elméletet állított fel, miszerint az alvás lustaság, az alvásigény pedig ennek az elítélendő restségnek a fokmérője. Szerinte csak a minimális alvás után, hajnali ötkor felkelő emberek értékesek. Mindenki más, akinek ennél több alvásra van szüksége, az mind henye, lusta, elitélendően rest!

Anyám kőtáblába vésett kinyilatkoztatása engem megszégyenített, lesújtott.

Nevelése hatására már eddig is semminek éreztem magam, de testi szükségleteim pellengérre állítása végleg megsemmisítette önbecsülésemet.

Sokáig szenvedtem saját lustaságom hamis tudatától, mire az áldásosan lázadó tizenéves korba lépve végre fel mertem ismerni, anyám vizet prédikál és bort iszik. Jó kis délelőtti, délutáni szundikálásokkal rendszeresen kipótolta éjszakai öt-hat órás alvását.

Érdekes módon később második férjem, Pisti is hasonló taktikát alkalmazott irányomban.

"Lusta vagy, mint a föld" - mondta, ha fél nyolckor keltem majd megállás nélkül este tízig, tizenegyig harcoltam a házimunkával.
Ő már fél hatkor indulásra készen állt, hogy le ne késse a hat órai kocsma nyitást.
Hogy utána délelőtt tízkor már ittasan újra aludt? Ez nem számított bűnnek. Ettől nem lett lusta. Hiszen hajnali ötkor kelt!
Mintha anyámhoz járt volna leckéket venni.

Valamikor a hatvanas évek végén nyilvános utcai telefont szereltek házunk kerítésére. Ezután éjszakánként innen próbált orvost hívni anyám - amikor a készülék épp használható állapotban volt. Közprédának tekintett, sokszor megrongált, tönkretett társaihoz hasonlóan ezt is gyakran elrontották. Egy ilyen alkalommal, nyári éjszakában, pizsamásan futottam végig a Mexikói úton, át a vasúti aluljárón, végig a rendőrség és a Teleki Blanka Gimnázium előtt a Stefánia úti orvosi rendelőbe.

Így - vagy úgy, előbb - utóbb mindíg sikerült segítséget hívni és drága apukám újabb csatát nyert, miközben háborúját lassan, észrevétlenül teljesen elvesztette.

Több évnyi várakozás végén, halála után néhány hónappal megkaptuk a krónikus betegségére való tekintettel elsőbbséggel kiutalt, telefon iker vonalat.

---->>>>


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

pauleve552013. augusztus 29. 22:10

Klárikám, rég elvesztett, felejthetetlen Apukám története ez... és vele együtt az enyém is...

animka2013. augusztus 29. 21:58

Jól írsz, olvasom.
Klára
A történet valós és drámai, minden callang nélküli ami nekem nagyon tetszik

pauleve552013. augusztus 29. 18:10

Elmúlt...

Törölt tag2013. augusztus 29. 18:03

Törölt hozzászólás.