Önéletrajz - 35 Felülről nézve

pauleve55•  2013. augusztus 27. 10:08

Boldog ember vagyok!

Halála után tíz évvel végre sikerült megismernem anyámat. Most már tisztán látom, hogy egy ember életét nem kimondott szavai, csakis cselkedetei alapján lehet megítélni. Mindíg a beszéd a hazugságok legfőbb hordozója, az ön- és közbecsapás tökéletes eszköze. Egyben ügyes figyelemelterelő is a test őszinte megnyilvánulása esetére.

Szavak és beszéd nélkül sokkal igazabb a kép. Kinél is lehetne leginkább kiküszöbölni a hazug szavak zavaró hatását, ha nem egy végleg elcsendesedett megboldogultnál?!
Emlékeimben kizárólag anyám tetteire figyelve felismertem életének, viselkedésének hátterét. Megértettem a lelkének mélységeiben dolgozó erőket - saját végtelen, szívszakasztó fájdalmát.

És nemcsak az övét!

Anyám anyja, nagyanyja valamint több testvére, de még az ő gyerekeik is ezt a terhet hordozták.
Valamilyen titokzatos okból gyerekkorom óta tökéletesen leutánoztam - vagy talán feladatként megörököltem? - ezt az állandó lelki fájdalmat fenntartó önpusztító gondolkodási és érzelmi működést. Magatartásomat testem a legváltozatosabb pszichoszomatikus zavarokkal jutalmazta. Gondolkodás nélkül, automatikusan követtem a példát és már veszélyesen messzire jutottam az úton, amikor végre kitisztult a látásom. Képessé váltam észrevenni, hová vezet az elszánt igyekezet, mellyel boldogtalan rokonaim egész életükre magukhoz láncolták sérelmeiket, sértettségeiket, bosszúra áhítozó világfájdalmukat.
Ebből elegem lett!
Az örök bánatot egyetlen határozott döntés választja el a végtelen boldogságtól. Egyetlen döntés, amellyel végleg elutasítom testem-lelkem megnyomorítását.

Tisztán láttam és döntöttem!

Magamnak nyugalmat, békességet, derűt, könnyű boldogságot választottam. Gondolkodásom megváltoztatásával végre előkerültek szép, vidám, kellemes gyerekkori emlékeim is.

Azok a varázslatos, tökéletes Karácsonyok.

Azok a fantasztikus családi ünnepek, amikor szüleim zavartalanul együttműködve teremtették a karácsonyi varázslatot. Teljes összhangban, mindketten egyet akartak - örömet szerezni nekem.

Szerencsés ember vagyok!

Azokon a régi, otthoni Karácsonyokon szüleimtől mindent megkaptam amire csak a léleknek szüksége lehet. Plusz ráadásnak régóta vágyott, kirakatok üvege mögül csodált játékokat, mesekönyveket.

Szüleim saját gyerekkori sérelmeiket feledve tökéletes ünnepet teremtettek.

Kettőjük közül anyám szerencsésebb helyzetben volt. Karácsony közeledtével széthúzó, féltékenykedő, szomorú családjában minden kicsinyes veszekedést félretettek. Engedték, hogy az ünnep jótékony hangulata békét teremtsen. Saját örök-haragjától haláláig szenvedő, apránként megnyomorodó, megpúposodó anyukájuk helyett később már a három lány testvér sütött-főzött.

A jóétvágyú fiatalok és legendásan feneketlen bendőjü apukájuk jóllakatása komoly munkát jelentett.
Hármuk közül a legügyesebb befőző, tészta sütő sőt akár szabó-varró vagy éppen lakást kifestő és bútort is barkácsoló középső nővér – Irén - mesteri szaloncukor masszát készített, amit kihülése és megszilárdulása után apró darabokra vágtak és anyám nagy élvezettel csomagolt színes papírba. Apukájuk gondoskodott a fenyőfa beszerzéséről.
Szigorúan alkalmi ruhába öltözötten, fényesre pucolt cipőben fogadták a Szentestét.
A közösen feldíszített karácsonyfa és az ünnepi vacsora emelkedett hangulatában apukájuk vezényletével dalra fakadtak. A fiatalon meghalt, valódi hegedűművész legidősebb testvér elvesztése után, két fiatalabb nagybátyám hegedű-tangoharmonika kiséretével énekelték a karácsonyi dalokat. Anyám felderült arccal mesélt apukájuk hamis, fahangon előadott Csendes Éjéről, a mindannyiukat kipukkasztó nevetésről, amit persze illendőségből igyekeztek visszatartani, nehogy megbántsák "Papuskát", aki közös véleményük szerint "a padlásra járt nevetni", hogy elkerülje a komolytalanság látszatát.
Bármilyen gondok, bajok, tragédiák érték is őket, ezeken az ünnepi estéken életre szóló lelki élményben részesült a család. Anyám örökké emlékezett a maradéktalan idill felemelő pillanataira.

Drága apukám gyerekkorában nem számított ritkaságnak a szülői veszekedés miatt elrepülő feldíszített fenyőfa. Ittasan hazaérkező nagypapám és dühödten rátámadó felesége Szenteste is eljátszotta rég megszokott játszmáját. A szétszóródó égő gyertyák, a miszlikbe tört üveg díszek és végül az előkerülő konyhakés félelmetes látványa elűzött minden ünnepi hangulatot.

Minden bizonnyal anyám tapasztalata szerint jöttek létre békés, családias Karácsonyi ünnepeink. Jólelkü, együttérző apukám szerencsére képes volt helyesen dönteni. Gyerekkori fájdalmán felülemelkedve csak jót akart adni saját gyerekének. Ő már akkor tudta, hogy az elégtétel, a bosszú soha nem szünteti meg ezt a fájdalmat. Csak tovább erősíti pusztítását. Tudta, hogy csak a jóság, az öröm számít, csak az fontos.

Ismerte és élete során alkalmazta is a szabályt - csak azt szabad adnunk másoknak, amit mi magunk is szeretnénk kapni.

---->>>>

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!