Önéletrajz - 34 Láss! - tisztán...

pauleve55•  2013. augusztus 26. 19:32

Anyám hosszú, fájdalommal teli életét a saját anyukája által működtetett, betanított és időről-időre rendszeresen átismételt dráma újrajátszásával töltötte.

Nagymamám előadásában és főszereplésével a darab "Azok a rohadt kölykök" címen futott.
Ebben a szereposztásban nagymamám kínozta-gyötörte hat alárendelt, szenvedő gyerekét. A dráma átütő sikerét mind a hat gyerekének kisiklott élete bizonyítja. Alkoholista, öngyilkos, háborodott bolond, felelőtlen link emberek nőttek fel ennek a végtelenített színjátéknak hatása alatt.

Az idő múlásával anyám - későbbi életem férfi társaihoz hasonlóan - alig várta, hogy kinőjön az alárendelt gyerekkorból és végre magához ragadhassa a főszerepet és a vele együtt járó hatalmat. Öntudatlanul, egójának madzagon rángatott, tehetetlen bábujaként zuhant egyik fájdalmas, rossz szerepből a másikba.

Az eredeti dráma apró változtatásokkal most már "Te büdös kölök" cimmel futott tovább a műsoron. Anyám boldogan saját szeretetlen, gyűlölködő anyjává változott.

Gondolkodásra képtelen elméjében fel sem merült a kétség
- biztosan jó ötlet utánozni az imént még gyűlölt kínzót?
- biztosan elitélt, megvetett kínzóvá akar válni?
- életreszólóan megkeseredett anyjának mekkora örömet jelentett a kínzó szerepe?
- biztosan olyan hálás szerep ez?
Anyám gondolkodás nélkül, mintegy végzetszerü örökségként vette át a már több generáción keresztül pusztító családi mintát.
Döntését most, ennyi idősen bár helytelenítem, de már meg tudom érteni.
A készen kapott, bárkivel bármikor lejátszható színdarab gondolkodás nélküli átvétele a legkönnyebb megoldás.
Az egó csábító trükkjei közé tartozik az emberi restség kiszolgálása.
"Nem kell tenned semmit! Nem kell gondolkodnod, nem kell akarnod! Mindent készen kapsz! Minden magától gördül tovább a megszokott síneken!" - szólnak a szirén hangok.
A kollektív népi sötétség ezt a "Járt utat járatlanért el ne hagyd!" aranyköpésébe tömörítette. Ennek az egy mondatnak betartása biztosítaná, hogy még mindíg a fa tetején éljünk és bunkóval egymásra vadásszunk.

Szerencsétlen tehetetlen, összezavarodott emberek kapnak a könnyű megoldás lehetőségén és az újabb és újabb családokat megkeserítő, lélekölő dráma frissített változata ismét színre kerül. A darab betanulása során az éppen aktuális főszereplő igyekszik előre biztosítani, hogy fellázadásról szó se lehessen. Ennek érdekében ezekben a "színjátszó" családokban felnövő gyerekektől nemcsak önbecsülésüket, optimizmusukat, céljaikat, de saját önálló akaratukat is elveszik.

Ezután már a dráma - az AIDS vírushoz hasonlóan - biztosítja magának ellenállás nélküli befogadó közegét.

Hogy mennyire nehéz változtatni, hogy mekkora akarat, milyen makacs elszántság kell a széllel szemben menéshez, azt én saját életemben megtapasztaltam.
Az emberi közösség jelentős része öntudatlanul, gondolkodás nélkül viteti magát az árral. Amíg testi szükségleteinek hódólhat, addig boldog. Jóllakottan röfögni a dagonyában - hajjaj, ez a gyönyörűség netovábbja!
Azt, aki szembeszegül, gondolkodik, változtat és kitartóan véghez viszi elhatározását - na, pont azt szokták bolondnak, elmebetegnek nevezni! A változtatás nehéz útján járva megtanultam, hogy minden pillanatban ellendrukkerek húznak vissza, sötét alakok kemény ítéletei korbácsütésekként csattannak hátamon vagy éppen baráti hangvételü jótanácsok próbálnak megállítani. Súlyosbítja a helyzetet, amikor a hatalmukkal visszaélő, kritikát nem tűrő szülők akadályozzák az előrelépést. Az egó irányítása alatt élő, egyébként sötét, buta emberek kivételesen jó érzékkel fedezik fel a másképp gondolkodót és mindent megtesznek, hogy visszatereljék őt a csordába.
Saját sikeremet nagyrészt jó álcázásomnak köszönhettem. Így veszélytelen, fellegekben járó, szemmel láthatóan életképtelen bolondnak nézett – és általában békén hagyott – a külvilág!
Ilyen körülmények között igazán nem csoda, ha elhivatottságot nélkülöző anyám feladta, vagy inkább el sem kezdte a küzdelmet.
Hatalmas ellene elkövetett igazságtalanság lenne a szellemi képességeit meghaladó tisztánlátást követelni tőle.
Mint mindenki más, ő is csak saját lehetőségeihez mérten, saját szintjén tudott élni, tevékenykedni, döntéseket hozni. Ennek az őrá jellemző színvonalnak a megitélése csak újabb igazságtalansághoz vezetne.
Anyám lelki képességei - akár csak szeme vagy haja színe - adottak voltak.

Úgy gondolom, megszületésemkor öntudatlanságának sötétségében egy időre kigyulladt a fény.

Ennek köszönhetően életem első éveiben már majdnem igazi anyukává vált. Bár tudta volna végleg elhallgattatni minden anyai jóságát hangosan kritizáló egóját!

Bár lett volna elegendő ereje a jót, a helyes utat választani!
Bár tudott volna az én szerető anyukámmá válni! Hiába, túl nagy kísértést jelentett a lehetőség, hogy most elégtételt vehet gyerekkora sérelmeiért.

Szerencsétlenségemre hiába hoztam meg a fényt anyám életébe, ő megérkezésem pillanatában elkezdte a kikapcsoló gombot keresni rajtam!

---->>>>

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

pauleve552013. augusztus 27. 09:38

:-)