Önéletrajz - 3. '55 tavaszán

pauleve55•  2013. augusztus 12. 22:43

Meghalós-újraélesztős megszületésem hajmeresztő kaladját éppen csak átvészeltem, máris újabb életveszélybe kerültem. Ezerkilencszázötvenöt márciusára apukám tébécés tüdőbetegsége kritikus stádiumba ért. Mostanra világossá vált, hogy néhány hónapon belül elpusztítja a fél tüdejére kiterjedő, elhatalmasodó fertőzés. Utolsó lehetőséget a még csak kísérletképpen alkalmazott tüdőműtét jelentett. Budapesten, a Korányi Tüdőszanatóriumban sok utolsó napjait élő, mindenre elszánt tébécés vállalta a kísérlet kockázatát. Ötven százalékos túlélési arányával az operáció a haldoklók felét megmentette az egyébként már sehogyan sem késleltethető végtől.

Apukám döntését talán valamennyire megkönnyítette az eléje állított két választási lehetőség - ezzel a betegséggel nagyjából három hónapot élhet még vagy megoprálják és ötven százalék esélyt kap az életre.

Színtiszta matematika!

Így nagybátyjának Rákospalotai kis szobájából beköltözött a Korányi Szanatóriumba.

Betonozott, vaskályhás, könyörületből kapott apró szobájukban, a még javában tomboló télben anyám egyedül maradt egy hat hetes csecsemővel. Az elkövetkező hetekben napi rendszerességgel utazott Rákospalotáról Budakeszire a Korányi Szanatóriumba. Hévvel, villamossal órákon keresztül bumlizott a városon át, hogy odaérve mindössze tíz-tizenöt együtt töltött perc után már vissza is kelljen fordulnia. Látogatásának idő beosztását néhány hetes csecsemője etetéseihez kellett igazítania. A közbeeső, többórás időben gyermektelen, idős házigazdái vigyáztak a kisbabára.

Az időközben kihült vaskályha körül jégveremmé váló kicsi szobába hazasiető anyám az etetési időket több-kevesebb sikerrel betartotta. Amikor mégsem? - na akkor a rokon házinéni igyekezett kitalálni valamit az éhségtől ordító gyerek elhallgattatására. Egy ilyen, ügyes akciója után hosszú, kimerítő, életveszélyes hasmenést kaptam. Alig két hónap élet után újra kinyilt előttem a már jól ismert Kijárati ajtó.

Exit! - jósolta a gyerekorvos, aki naponta szúrta nemlétező comb izmaimba a penicillin injekciókat.

Végül mégsem – most sem – haltam meg. Meggyógyultam.

Ezután anyám összecsomagolt és gyerekestől hazaköltözött fiatalabbik nővére és - akkor már élete utolsó évében járó - anyukájuk közös otthonába. Nemcsak férje kórházi látogatása vált így sokkal egyszerűbbé, de még régi, angyalföldi munkahelyére is vissza tudott menni dolgozni. Bár előbb említett - vénlány - nagynéném gyermektelen - sőt gyerekgyűlölő! - volt, szerencsére mégsem tett el láb alól.

Hogy mennyi szeretetet kapott ez a mindenfelé lökdösött, idegenkedő rokonok nyakába varrt, senkinek sem kellő gyerek...?

Hát.... nekem ennyi jutott.

Minden jó, ha a vége jó! Hosszú kezelés után, megfelelően alacsonyra letornázott vércukor szinttel, sikeresen megtörtént a tüdőműtét. Apukám újra született! Megkapta a szerencsés túlélő ötven százalék második esélyét - és vele együtt a megfelelő felhasználás felelősségét.

---->>>>

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!