Önéletrajz - 28 Üzenet

pauleve55•  2013. augusztus 24. 15:31

Hatvannégy - hatvanöt? - nyarán néhány napot anyám kedvenc – most hirtelen szalmaözveggyé vált - Kis Unokahúga is velünk töltött Földváron. Rövid időre, a honvédségtől pár napos eltávozást kapott férje is csatlakozott hozzánk.

Unokatestvérem itt is a tőle megszokott, undok módon viselkedett.
Szeszélyes, öntelt, rátarti világsztárként.

Anyám ájultan hódolt be pipiske tűsakú körömcipői, legújabb divatot követő ruhái, arany ékszerei láttán, melyeket külkereskedelmi üzletkötőként a majdnem nyugat Jugoszláviában vagy épp Kelet Németországban vásárolt. Ketten, közös erővel üldöztek engem minél messzebb ezektől a - számukra - csodálatos értékektől.

Unokatesóm cipőjének óvatlan letaposása főbenjáró bűnnek számított. Lecsöppent fagyi, csoki maszat - mind az én égbekiáltó galádságomat bizonyította.

Ilyen előzmények után fantasztikus igazságszolgáltatás következett.

Puccos, kiöltözött unokatestvérem a strand felé vezető erdős földúton óriási kupac kakába lépett! Hófehér, vadiúj vászon, balerina cipőjén vastagon lógott a szerencsét hozó áldás. Kis Unokahúg felváltva kapott sírógörcsöt és dührohamot. Anyám kétségbeesetten kotkodácsolt körülötte.

Lesújtó, felzaklató pokoli drámájukat apukám csendes mosollyal szemlélte.

Nagyjából megtisztított, bűzlő lábbelijét unokatesómnak újra föl kellett vennie. Mezitláb járni rangon aluli lett volna. Pedig én jó példát mutattam - cipőt csak az étkezések és hosszabb kirándulásaink alkalmával viseltem. Két hét alatt talpamon lesúrolhatatlan, fekete bőrkeményedések nőttek. Apró kavicsok, forró beton meg sem kottyant. Anyám kedvenc uhokahúgát most nagyon megkínozta saját rugalmatlansága.

Szállásunkon egyértelműen bűzölgő cipőjét napokon keresztül, mindketten, felváltva súrolták.

Végül sorscsapásukba beletörődve - kidobták a szemétbe.
Talán, lehetséges, hogy magamban kajánul kiröhögtem őket, de ezt hangosan, nyilvánosan soha be nem ismerném..........?!

A sorkatona férj megérkezésekor hangulatunk gyökeresen megváltozott. Szerencsére.

Unokatestvérem kedves, jóindulatú és jó humorú férje könnyű vidámságot hozott magával.

Végre felszabadultan nevettünk. Ráadásnak személyében vadulós, rohangálós játszótársat is kaptam. Soha nem felejtem el ijedt, menekülő futásunkat, amikor ránk támadtak a földvári piac környékén szabadon legelésző libák. A mostani, divatos Balatonföldváron nyaraló túristák valóban meglepődnének attól az évtizedekkel előtti látványtól. Előkelő szállodák, méreg drága üzletek helyett zöld rét, rajta megtermett libák falkája fogadott minket. A félelmetesen, kiterjesztett szárnyakkal felénk rohanó, kinyújtott nyakú, sziszegő gúnár elől megfutamodtunk.
Kifulladva, hangosan vihogva ügettünk - csak minél messzebb!
Egyszerre ijesztő és röhejes kalandunkon még sokáig nevettünk.
Anyám és Kis Unokahúga is!
Kettejük jól összeszokott felháborodott, szörnyülködős játszmája megtört a férj nyílt, őszinte viselkedésén.

Úgy emlékszem, földvári nyaralásaink alkalmával egyetlen egy hűvös, éjszakai vihar utáni napunk maradt csak kihasználatlanul. Gyors lehülés és viharos szél jött - így nem terveztünk kirándulást.

A délelőtti lustaság enyhülése után az erős, hűvös szél ellenére sikerült anyámat elcsalni pihenő apukám mellől a szerpentin útra. Szokatlanul ritka bizalmas, de nagyon szomorú hangulatban sétáltunk a meredeken lefelé vezető ösvényen. Mintha hirtelen jövőm nyilt volna meg előttem egy pillanatra. Felettünk az égen szakadozott, sötétszürke felhők rohantak. Mélyen alattunk a haragos zölden háborgó, viharos Balaton morajlott. Félelmetes, tarajos hullámaival vadul csapkodta a part bazalt köveit. Körülöttünk hajladozó, nyikorgó fák suhogtak. Éles, tiszta, jószagú szél – a jövendő üzenete! - vágott arcunkba a néptelen sétaúton.

Legbelül éreztem, ahogyan az ember pontosan megérzi a tragédia közeledtét - anyám mondani akart valamit, amihez mégsem gyűjtött elegendő bátorságot.
Szenvedő apukám kórházi kivizsgálása után ők már ismerték az ítéletet - vese érszűkület, esetleg öt éve lehet hátra. Tudnom kellett volna, jogom volt megtudni, de a beszélgetésre nem szánta rá magát sem anyám, sem a haldokló nagybeteg. Sem akkor, sem később.

Másnapra megjavult az idő és minden rossz előérzet eltünt a ragyogó napsütésben.

Felhőtlen gondtalansággal igyekeztem kétéltüvé válni a strandon.

Kiélvezni azt a rövid időt, ami még az egyre fogyó gyerekkorból maradt.

---->>>>

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!