Önéletrajz - 26 Balatonföldvár

pauleve55•  2013. augusztus 24. 15:15

A hatvanas évek gazdasági fellendülésében szakszerveti - SZOT - üdülők sorakoztak a Balaton partján. A vállalatok által vásárolt vagy bérelt kisebb nyaralókban pedig a céges beutalót elnyerő dolgozók élvezték a hazai tengert.

Az igazságos elosztás jegyében! apukám nyolc éven keresztül, minden nyáron hozzájutott a vállalati beutalóhoz. Eleinte Balatonföldváron majd utoljára Balatonbogláron nyaraltunk a munkahelyi üdülőben.

A tanév vége felé már csak a nyaralás gondolata éltetett. Napra pontosan kiszámolva hajtottam a hátralévő időt. Az indulás előtti éjszaka rendszerint alvás nélkül telt, igy leggyűröttebb pont a nagy napon lettem. A hajnali kelés, a taxira várakozás a nyári reggel hűvösében - ez mind a csoda része volt. Szinte álombéli vonatozás következett. Végül megérkezés Balatonföldvárra.

Az egész éves várakozás izgalmai minden évben megtették a magukét.
Nyaralásunk első éjszakája nekem hányást és kakálást hozott.
Olyan mértékben érzékeny lélekkel bírtam, - vagyis épp nem bírtam vele! - hogy az átélt izgalmaknak hamarosan testi tünetei lettek. Balatonföldvári első reggelünket a körzeti orvosi rendelőben kezdtük. Második évben már ismerősként fogadtak.
"Ja, a kis sovány, érzékeny gyomrú pesti gyerek!"

Valószínüleg segítséget jelent, ha megoszthatom valakivel rajtam túlnövő lelkem belső megnyilvánulásait. Sajnos, ahogyan visszafordíthatatlanul nőttem kifele a gyerekkorból, úgy távolodott el tőlem apukám megértő rokonlelke. Azt még csak megemésztette, hogy lány lett a gyerek, de idővel nehezen kezelhető kamasszá változott - ez már túl sok volt.

Emlékszem néhány elfuserált próbálkozásomra anyám irányában - és a ledorongolásra.

Boldogtalan irígységgel személyemben konkurenciát látott szerencsétlen. Megtanultam, hogy magányosan rejtőzködve, egyedül csak magamra számíthatok.
Az első éjszaka sikeres gyomorrontása után már minden símán működött.

Forró napsütéses időben irány a strand, mig felhős lehülésesben a hajóállomás.

Sok szeles, hűvösebb napot töltöttünk badacsonyi vagy tihanyi kirándulással. A rövidebb-hosszabb hajóutak sokszor felkavaró gyomorélményt nyújtottak, de a badacsonyi hegy látványa és megmászása mindent feledtetett. A Kisfaludy háztól tovább kapaszkodtunk, fel a meredek hegyi úton. Egészen a gyönyörű kilátást nyújtó hegytetőre. Visszaútunkhoz hozzátartozott a kikötőhöz közeli bazár-piac megbámulása. Emlékszem az itt kikunyerált kicsi, barna, müanyag mackók heroikus történetére.

Hazafelé a hajópadra térdelve sorbaállítottam öttagú mackócsaládomat a korláton belül, egy biztonságosnak tűnő helyre. Csak egy kis szél, egy döccenés kellett........ egyik mackóm máris a boglári kikötő vízében úszott. Szerencsére üreges testének köszönhetően nem süllyedt el.
Világra szóló bömbölésbe kezdtem.

A matrózok egyike meghallotta és ott termett előttünk "Talán erős paprikát evett ez a kislány?" - kérdezte nevető szemekkel.

Apukám mosolyogva felvilágosította - "Öngyilkos lett az egyik mackó".

Csak ennyi kellett..... közös erővel leengedett mentőcsónakban az előbbi kedves ember vízreszállt, mackómenteni. Ekkorra a hajó közönsége már egy emberként drukkolt az akcióhoz. Végül néhány evezőcsapás után az életmentő utolérte mackómat, lendületes mozdulattal kiemelte a vízből és diadalmasan felmutatta a hajón ünneplő, tapsoló utasközönség felé. Hatalmas sikert aratott.

Nevetve hozta vissza megúsztatott játékomat. Utastársaink hangos öröme kísérte.
Sok-sok vadidegen embert hirtelen együttműködő közösséggé változtatott a jóság.

Máskor átsétáltunk Földvárról Szántódra. Rövid hajózás után a tihanyi félsziget partmenti hosszú útján gyalogoltunk. Elhagytuk a belső tavat majd felmásztunk az Apátsági templomhoz. Az Apátság hűvös, dohos pincéjében áhitatos borzongással bámultam a régi, faragott köveket.

Majd visszatértünk a napsütéses jelenbe - a tihanyi dombtetőről gyönyörű, balatoni kilátás nyílt. Hazaúton a reggelinél jóval hosszabbnak tünt a Szántód - Földvár sétaút.

Verőfényes nyári reggeleken nem volt kérdéses a program - gyors reggelizés és strandolás.

A kedvezményes szakszervezeti étkezési jegyek - reggeli, ebéd, vacsora - egy közeli étteremben kerültek beváltásra. Rajtunk kívül még sok százan igyekeztek kajára cserélni az utalványokat. Reggeli és vacsora időben hideg élelmiszer dukált - zsömle, vaj, lekvár, méz, satnya felvágott, tea. Bezzeg az ebédek....

Az étterem bálteremnyi, szocialista hodályát hosszú sorokban felállított, négyszemélyes asztalok foglalták el. Egy turnusban, egyidőben rengeteg éhes ember tülekedett itt, az asztalok közt nyomakodva, zsúfolódva. Agyonhajszolt felszolgálók a szűk helyeken egyensúlyozva, mázsaszám cipelték a választható egyetlen menü alkotórészeit. Tepsinyi fém tálcákon zsíros, megbízhatatlan küllemü alumínium bögrékben lötyögtek a közétkeztetés mosogatóléhez hasonló levesei.

Egy turnus egyszerre kezdte szürcsölni a Zilahi - "Valamit visz a víz." - levest.
Második fogásnak általában főzelékes, kifőtt tésztás, krumplis olcsó megoldást tálaltak sok potya kenyérrel feltunningolva.

A lepusztult, agyonhajszolt, kimerült pincér valamikor fehér munkaruháján vastagon folyt a karjára felpúpozott rengeteg tányérból meginduló tökfőzelék. Ideges rohanásában hangosan szídta a kenyér helyett zsömlét kérő szotosokat.

A szotosok pedig boldogan habzsolták a majdnem ingyen menüt és a felszolgálók agyára mentek mire végetért az ebédidő.

Reggeli és ebéd után a földvári kilátó felé vettük az irányt. A hosszan emelkedő országút legmagasabb pontján csendes, bokros-erdős fennsík fogadott. Túloldalán, a meredek löszfal tetején kezdődött a Balatonhoz vezető szerpentin út. Ez a kis erdős térség szemtanúja volt anyám székelykáposztázás utáni szenvedésének. Tudniillik ebéd után fél órányi séta elegendő volt az elfogyasztott székelykáposztának, hogy szerencsésen megérkezzen a távozási kijárathoz. Anyám megzavart emésztése megkövetelte a maga igazát, igy az elhagyatott fák között a székelykáposzta örök nyughelyet talált.

Apukám ezután kellő áhitattal elnevezte "káposztafának" és le is fényképezte a megtisztelt növényt.

Igy megkönnyebbülve már vidáman baktattunk a meredek löszfal oldalában lefelé vezető árnyékos, csalinkázó szerpentin úton. Apukám fürdőgatyában, bokazoknis lábán zárt cipővel, nyakában az elmaradhatatlan fényképezőgép. Hátának jobb oldalán tüdőműtétére emlékeztető harminc centis, ferdén keresztben futó mély, göcsörtös sebhely. Így vezette kis csapatunkat a vasúti síneken, a kempingen át egyenesen a Balaton partjáig.

---->>>>

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!