Önéletrajz - 2. Vonzás

pauleve55•  2013. augusztus 12. 22:32

Hasonló a hasonlót vonzza. A vonzás törvénye határozza meg és irányítja életünket. Hasonló a hansonlóval szimpatizál, hasonlót szeret. Mi a teendő, ha az anya és gyermeke nem hasonlóak? Ha az anya nem hogy nem vonzza, de taszítja gyermekét és a gyerek hamarosan rájön, hogy benne anyja semmi vonzót nem talál? Mi a teendő, ha a taszítás jellemző erre a szülő-gyerek kapcsolatra?

Sebaj, van másik! - ahogy a zenebohóc mondja.

A szemfüles anya lecseréli cseppet sem hasonló gyermekét egy, a szűkebb családi körben található sokkal vonzóbbra, hasonlóbbra. Hogy a gyerek így anya nélkül marad? Hát kérem, egy anya sem gondolhat egyszerre mindenre. Épp elég fárasztó gond, hogy a saját önző érdekét állandóan érvényesíteni tudja. Az a "büdös kölök" pedig - így járt!

Az én családomban még ennél a helyzetnél is cifrábbat alakított az élet.

Anyám unokahúga, megszületésétől elfoglalta nagynénje életében a gyerek helyét. Nővérének nyújtott segítségképpen reménybeli anyám sok időt töltött unokahúgával. 1945-ös megismerkedésük után leendő apukámmal szinte saját gyerekükként nevelték a kislányt. Nem tudom, anyámnak milyen okból kellett ennyire ráterpeszkednie nővére családi életére és miért vonta ki a kislányt szorgalmasan dolgozó, családjával együtt élő apja és háztartásbeli anyja nevelői felügyelete alól. A jól bevált indoklást hallottam ebben az esetben is, a gyerek anyukája "elmebeteg" volt. Valószínüleg nem úgy és nem azt csinálta, amit anyám hajlandó volt a saját mércéje szerint normálisnak elfogadni.

Ahogy teltek az évek Kis Uhokahúg egyre jobban hozzánőtt nevelőszüleihez. Anyám boldogan fedezte fel a köztük egyre látványosabban megmutatkozó hasonlóságokat. A kislány valójában őhozzá vonzódott, lélekben őrá hasonlított. Apukám megjelenése tovább erősítette ezt a családi kapcsolatot. Kis Unokahúg szinte szerelemmel ajnározta nevelőanyja vőlegényét.

"Lancsi az én gőlegényem!" - mondta. Nem volt apelláta.

Családi fényképalbumok tömegében, fényképek hosszú sora ábrázolja különböző ünnepeken, kirándulásokon, közös sétákon a kislányt, és őt szorgalmasan nevelő reménybeli szüleimet. Anyám fésüli a kislányt, copfját fonja, hármasban Visegrádon kirándulnak, Városligeti sétát tesznek. Anyám boldog és elégedett volt hozzá nagyon hasonló "gyermekével", akit más hordott ki, más szült meg és akit kellemetlenség esetén mindig visszapasszolhatott valódi szüleihez. Évekig anyát játszhatott - megszerezve magának az anyaság minden kellemes örömét, miközben könnyedén elutasította magától az anyasággal járó összes felelősséget.

Apukám másként gondolkodott.

Öt éves ismeretséget követő, 1950-es házasságkötésük után saját gyereket akart. Egyedül az ő határozott akaratának köszönhetem ezt a mostani létezésemet. Felesége ellenkezését végül a zsarolás törte meg - vagy egy saját közös gyerek vagy válás. Életem szemmel láthatóan rossz előjelekkel kezdődött.

Tíz éves Kis Unokahúg soha nem bocsájtotta meg nekem jól működő pót családjának megzavarását. Apránként kamaszkorba lépve teljesen kifejlődött anyáméhoz hasonló manipulatív természete. A szürke eminenciás szerepében a háttérből súgva, hazudozva irányította, hangolta ellenem vele szemben egyre tehetetlenebbé váló nagynénjét.

1958-ban meghalt Kis Unpkahúg anyukája, majd röviddel később apukája hosszú, munkahelyi kiküldetésbe utazott. Gimnazista, tizenhat éves unokatestvérem hozzánk költözött. Boldogan fogadtam a testvért - nehéz teher egykének lenni, egyedül felnőni. Drága, szerető szívű apukám ekkor még fáradhatatlanul dolgozott a család összetartásán. A nélkülözhetetlen békesség jegyében esti diavetítéseket rendezett a gyerekeknek. A feledhetetlen hangulatú esti program bevezetőjeként unokatesómmal ketten beültünk a nagy, szétnyitható étkező asztal alá. Innen remekül láttuk a falra vetített képeket. Időközben anyám rengeteg krumplis lángost sütött. Ezután sűrű lángos falás közepette vegignéztük a meseirodalom klasszikusait. A képekhez tartozó szövegeket már rég kívülről tudtam.

Békét, nyugalmat árasztó és teremtő apukám tartotta egyensúlyban a családot. Ereje fogytával és később, halála után Kis Unokahúg átvette az irányítást nevelőanyja életében. Összes ravasz manipulációja célba ért engem nem szerető, bennem soha meg nem bízó szülőmnél. Egyetlen szava is kemény büntetést eredményezett számomra. A besúgás igazságtartalmát anyám soha nem vizsgálta. Arany szabályként Kis Unokahúg mindíg igazat mondott, mindíg csinos, okos, kedves, jó volt - velem ellentétben, aki a "büdös kölök" beosztásban mindíg elvitte a balhét.

Anyám és unokatestvérem tökéletes összhangban imádták az anyagi javakat, őrültek meg a cipőkért, ruhákért, frizurákért, ékszerekért, pénzért. Még egymás iránti rosszindulatú, kapzsi irígységük sem zavarhatta meg jelentősen az egyetértést. A másik személyéből visszaköszönő saját hibáikat nagylelküen megbocsájtották egymásnak.

Igy utólag már szerencsének tartom, hogy nekem nem jutott hely kettőjük életében. Ma már tudom, hogy méltatlan, értéktelen emberek elismerését akartam kivívni, de akkor - és még sok évtizeden keresztül - nagyon szenvedtem a mellőzöttségtől, elutasítástól.

Anyámat hosszú ideig lelki fogyatékosnak, szeretetre képtelennek tartottam, míg végül rájöttem, ő is képes volt a számára megfelelő, neki tetsző emberhez vonzódni.

Ez az ember nem a saját gyereke volt.

Hiába, nincs a világon olyan törvény, amely előírná, hogy egy anyának muszáj szeretnie a gyerekét!

---->>>>




Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!